Elsősorban a Sepsi OSK klubelnöke, Diószegi László köszöntötte és mutatta be az új trénert. „Teljes mértékben pozitívan reagált az elvárásainkra, valamint az elképzelései megegyeznek a klub filozófiájával. Nehéz helyzetben vagyunk, azonban egy dolgot tudunk biztosra:
Az elnök kiemelte, hogy a távozott Liviu Ciobotariu személyében a csapat elveszített egy edzőt, de kapott egy barátot. „Nem szabad elfelejteni, hogy vele nyertük meg a Szuperkupát. Most pedig azon fogunk dolgozni, hogy a szurkolók ismét azt a csapatot láthassák majd a pályán, mint néhány hónappal ezelőtt” – jelentette ki Diószegi László.
Ezt követően Hadnagy Attila is köszönetét fejezte ki Liviu Ciobotariu irányába, aki remek munkát végzett a csapat élén, azonban szükség volt a váltásra. „Nehéz helyzetben van az együttes, rossz látni ezt. Ciobotariu vezetésével az európai kupaporondon is szép focit játszottunk, mindent köszönünk neki.
Sok sikert kívánok az új edzőnknek, bízunk benne, hogy az ő irányításával ismét felfelé fog menni vele a szeretett klubunk” – mondta a klub sportigazgatója.
A német szakembernek már első látásra nagyon megtetszett a Sepsi OSK stadionja, valamint nagyon derűlátó, ami a közeljövőt illeti.
„Gyönyörű a stadion, valamint úgy tudom az egész bajnokságban itt van az egyik legjobb gyepszőnyeg. Rengeteg szurkolója van a csapatnak, akikre számítok a következő meccseken, ők lesznek a mi tizenkettedik emberünk, kiváló atmoszférát teremtenek majd” – fogalmazott Bernd Storck.
A magyarok korábbi szövetségi kapitánya ezt követően elárulta, mi volt az elsődleges ok, ami a csapathoz vonzotta.
„Nagyon jó játékosok alkotják a keretet, ezt már nagyon jól tudom. Vannak köztük fiatalok, tapasztaltak, de legtöbbükben hatalmas a potenciál, ráadásul vannak olyan labdarúgók is, akiket már ismerek például a magyar válogatottból.
– vázolta fel röviden a terveit.
A tapasztalt szakember nagyon magabiztos, felkészültnek érzi magát és úgy gondolja, hogy ő a megfelelő ember a csapat élére.
„Az utóbbi időben több időt töltöttem a családommal, most viszont úgy éreztem, hogy új kihívásra van szükségem. Nagyon motivált vagyok, rengeteg ötletem van, hogy mivel érhetjük el azt, hogy a Sepsi OSK ismét úgy futballozzon, ahogy azt a legtöbben elvárják.
Nem vagyok barátságos a játékosokkal, kölcsönös tiszteletet akarok. Azért jöttem ide, hogy a csapatból kihozzam a legtöbbet, nem azért, hogy barátkozzak. Kévés időnk van, hogy felkészüljünk a következő összecsapásra, ennek az időszaknak minden percét ki is használjuk” – zárta nyilatkozatát Bernd Storck.
A német szakvezetőnek nem lesz egyszerű feladata felrázni a háromszéki gárdát, amely lecsúszott a 10. helyre a bajnoki tabellán, és öt pontos távolságra került a felsőházi rájátszást érő helyektől, de mindössze egy egységnyire van a kiesőzónától.
Bernd Storck hazai közönség előtt mutatkozik be a Sepsi OSK kispadján, december 4-én, hétfőn 20 órától a Bukaresti Dinamót fogadják a Szuperliga 18. fordulójában.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!