A 63. kiírásánál tartó fociünnepen a Rózsa és Iskola utcaiak (Vasas) voltak a házigazdák, így ők „fogadták” a Szent János és a Szentimre utca (Kerekerdő) csapatát.
A kommunizmus idején jó pár évig Tavasz Kupának nevezett labdarúgótorna sosem veszítette el ünnepi jellegét, és egy évben sem maradt el.
Tavaly a Kerekerdő csapata gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel 4–3-ra verte a Vasast, zsinórban kilencedszer nyerve meg a Húsvét Kupát.
A jó sorozata megszakadt, mivel a Vasasnak sikerült megtörnie kilenc éve tartó rossz sorozatát, és 2–1-re legyőzte a Kerekerdőt.
A rossz idő ellenére kb. háromszáz néző volt kíváncsi a mérkőzésre. A találkozó után a szentimrei csapat közel száz embert vendégelt meg finom pityókatokánnyal.
„Sör, fogyasztás és jókedv is volt bőven. Végül is nem az eredmény számít, hanem a szüleink által elindított hagyomány, amit megörököltünk, és már több mint hatvan éve megszakítás nélkül ápolunk. És nagyon remélem, hogy még sokáig élni fog” – írta az egyik szervező a Facebook-oldalán.
Labdarúgás, 63. Húsvét Kupa, Kerekerdő, vasárnap:
Szentimre utcai Kerekerdő–Rózsa utcai Vasas 1–2.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!