HIRDETÉS

Megszakítaná nyeretlenségi sorozatát a Sepsi OSK

Eugen Neagoe és Issa Thiaw is úgy véli, meg tudják verni a fővárosi együttest
Fotó: Sánta Imre

2017. november 30., 20:21

A tizenegy mérkőzés óta nyeretlen Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a román labdarúgó 1. Liga 20. játéknapján a Bukaresti Dinamo együttesét fogadja a brassói Ifjúsági Stadionban. A hétfőn 20.45-kor kezdődő találkozó mindkét csapat számára kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a háromszékieknek a kiesés elkerülése érdekében nagy szükségük van a pontokra, a fővárosiaknak viszont a felsőházi rájátszásba való továbbjutás a tét.

2017. november 30., 20:21

Eugen Neagoe vezetőedzővé történt kinevezése óta a Sepsi OSK játéka némi javulást mutatott ugyan, de az eredményekkel így is adósok maradtak szurkolóiknak a piros-fehérek. A háromszékiek trénere a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szintén hullámvölgyben levő Bukaresti Dinamo elleni mérkőzésen elsősorban jó játékot vár tanítványaitól,

és nem tartja lehetetlennek a fővárosi csapat legyőzését.

Neagoe ugyanakkor az utóbbi meccsek tapasztalataiból kiindulva, tart a bíráskodástól, hiszen meglátása szerint a játékvezetők hajlamosak arra, hogy a kis csapatok hátrányára többet tévedjenek, és ítéleteik által a nagy nevű együtteseket részesítsék előnyben.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

„Függetlenül a soron következő ellenféltől, minden mérkőzés fontos számunkra. A téli szünet előtt még három meccsünk van, amiből kettőt hazai pályán játszunk, és ezeken minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a győzelemért. A Dinamo is most hullámvölgyben van, de erős csapat, jó játékosok alkotják a keretet, viszont mi nem ijedünk meg tőlük, győzni akarunk ellenük. Sajnos, különböző okok miatt Kolozsvárról nem sikerült pontot rabolnunk, de azt szeretném, hogy a következő három találkozón a fiúk még nagyobb akarással küzdjenek.

A kolozsvári vereség után nem akarok bűnbakot keresni, a Medgyes elleni téves bírói ítéletekről sem beszéltem eddig, de ha ezek a tévedések ismétlődnek, akkor szinte lehetetlen lesz elkerülnünk a kiesést.

Azt akarjuk, hogy minket is tiszteljenek, és másokhoz hasonló bánásmódban részesítsenek. De ismétlem, nem bűnbakot akarok találni, mert a jelenlegi helyzetünkért elsősorban mi vagyunk a felelősök” – fogalmazott Eugen Neagoe, a Sepsi OSK edzője.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Hosszan tartó sérülése után a Kolozsvári CFR ellen csereként már pályára lépett Issa Thiaw, a háromszékiek szenegáli légiósa, aki elmondta, hogy most már felépülve várja a folytatást, és a Dinamo ellen győzelmet vár csapatától.

Nehéz időszak volt számomra az a két hónap, amíg nem játszhattam, és nem segíthettem a csapatot. Most már jól érzem magam, de még mindig vigyáznom kell arra, hogy nehogy kiújuljon a sérülésem. Úgy látom, a játékunk hétről hétre javulást mutat, és biztos vagyok abban, hogy az eredmények sem fognak elmaradni. A Dinamo ellen a győzelemért fogunk játszani, és bízom abban, hogy itthon fogjuk tudni tartani a három pontot.

– nyilatkozta a piros-fehérek középpályása.

A hétfőn 20.45-kor kezdődő találkozót Fülöp István eltiltás miatt kényszerül majd kihagyni, de Sebastian Ghinga játéka is kérdéses, aki továbbra is egy korábban elszenvedett sérülésével bajlódik.

Román labdarúgó 1. Liga, 20. forduló
2017. 12. 01., 00:00 FC Voluntari Kolozsvári CFR 0–3
2017. 12. 02., 00:00 CSU Craiova FC Viitorul 3–1
2017. 12. 02., 00:00 Concordia Chiajna FC Botoșani 3–0
2017. 12. 03., 00:00 Jászvásári Poli CSM Astra Giurgiu 1–0
2017. 12. 03., 00:00 FCSB Bukaresti Juventus 4–0
2017. 12. 04., 00:00 Temesvári ACS Poli Medgyesi Gaz Metan 1–1
2017. 12. 04., 00:00 Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Bukaresti Dinamo 0–3

Román labdarúgó 1. Liga
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 18 5 3 41–13 59
2. FCSB 26 16 7 3 52–18 55
3. CSU Craiova 26 14 9 3 41–26 51
4. FC Viitorul 26 13 5 8 34–21 44
5. Astra Giurgiu 26 12 8 6 38–26 44
6. Bukaresti Dinamo 26 11 6 9 39–31 39
7. Jászvásári Poli CSM 26 11 6 9 34–31 39
8. FC Botoșani 26 11 6 9 28–26 39
9. Concordia Chiajna 26 8 4 14 36–37 28
10. FC Voluntari 26 7 7 12 25–35 28
11. Temesvári ACS Poli 26 6 9 11 22–37 27
12. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 5 4 17 15–44 19
13. Medgyesi Gaz Metan 26 2 10 14 14–39 16
14. Bukaresti Juventus 26 1 8 17 12–47 11

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Kiütötte a székelykeresztúriakat a Marosvásárhelyi ASA

Nagyarányú győzelmet aratott a Marosvásárhelyi ASA hazai pályán a Székelykeresztúri Egyesülés ellen a labdarúgó Román Kupa regionális szakaszának székelyföldi csoportjában.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Az újoncoknak nem osztottak pontot a Szuperliga rajtján (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga új idénye: két újonc csapat is pályára lépett, de egyik sem tudott meglepetést okozni, az esélyesebb együttesek magabiztosan nyertek idegenben.

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

Új szövetségi kapitánya van a román ifjúsági fociválogatottnak

Kinevezték a román U21-es korosztályú labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát: Costin Curelea két éves szerződést kötött a szövetséggel, a célkitűzése kijutni a 2027-es Európa-bajnokságra.

A Szuperliga legjei: az FK Csíkszereda fiatalja is a listán

A küszöbön álló szezonrajt előtt nézzük meg a bajnokság legjeit: vajon ki játszotta a legtöbb mérkőzést a román élvonalban, ki szerezte a legtöbb gólt, ki adta a legtöbb gólpasszt, melyik labdarúgó a mezőny rangidőse, vagy ellenkezőleg, ki a legfiatalabb?

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Nem talált fogást a Magyar Kupa címvédőjén a Kolozsvári CFR

Gól nélküli döntetlennel zárult a Paksi FC–CFR mérkőzés a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének odavágóján. A kincses városiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak a Fehérvári úti stadionban, ám valódi helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Volt Fradi-játékos érkezett edzőnek a Székelyföld Labdarúgó Akadémiához

Megkezdődött a nyári felkészülés a Székelyföld Labdarúgó Akadémián: a csíkszeredai központú műhelyben már gőzerővel zajlanak az edzések, és a következő idényre készülődve kialakították az utánpótláscsapatok szakmai stábjait is.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!