Hirdetés

Megnyerték a kupát, a szövetség azóta sem fizetett a Sepsi OSK-nak

Diószegi László klubelnök úgy tartja helyesnek, hogy mihamarabb megkapják a nekik járó pénzdíjat
Fotó: Pinti Attila

Már több mint fél éve annak, hogy a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a második Román Kupa-győzelmét ünnepelte. A háromszéki labdarúgóklub azóta sem kapta meg ezért a teljesítményért járó pénzdíjat. Diószegi László elnököt kérdeztük a késlekedés okairól.

2023. december 07., 11:15

A Sepsi OSK története második kupagyőzelmét aratta a 2022–2023-as szezonban, a májusi nagyszebeni döntőben az akkor még Cristiano Bergodi vezetőedző által irányított együttes tizenegyes-párbajban múlta felül a Kolozsvári U-t. A sepsiszentgyörgyi gárda ezzel a sikerrel megvédte címét, hiszen egy évvel korábban az FC Voluntari legyőzésével hódította el a klub első trófeáját.

Hirdetés

A 2022-es diadalért a Sepsi OSK kasszájába nagyjából 200 ezer euró került, az idei címvédésért pedig 240 ezer euróval jutalmazzák meg a klubot. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) azonban több mint fél évvel a kupadöntő után sem utalta át ezt összeget a háromszékiek számlájára.

Nemhogy a megnyert döntőért, de még az elődöntőbe jutásért sem kaptuk meg a pénzt, továbbra is várjuk, hogy utalják át az összeget. A szövetségtől nem kaptunk értesítést a késés okairól, de ez nem szokatlan dolog, néhány hónap el szokott telni, amíg kifizetik, mondjuk most már egy fél év is eltelt”

– fogalmazott a Székely Sport érdeklődésére Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke.

Hozzátette, tudomása szerint, amikor a szövetségnek fizet a szponzora, az egyik szerencsejátékkal foglalkozó cég, akkor utalják tovább az összeget a kluboknak, ez így szokott történni.

„Minden pénzre szükségünk van, de nem azt mondom, hogy enélkül nem tudunk élni.

Viszont úgy tartom helyesnek, hogy amit megnyertünk és amiért harcoltunk, az ezért járó pénzdíjat egy hónapon belül meg kellene adni”

– közölte Diószegi László.

A Răzvan Burleanu elnök által vezetett Román Labdarúgó Szövetség (FRF) tartozást halmozott fel a Sepsi OSK felé •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A Răzvan Burleanu elnök által vezetett Román Labdarúgó Szövetség (FRF) tartozást halmozott fel a Sepsi OSK felé
Fotó: Pinti Attila

Tét nélküli mérkőzésen zárják a csoportkört

A Román Kupa elmúlt két idényében győztes Sepsi OSK korán búcsúzott a 2023–2024-es kiírástól, miután a csoportkör előző játéknapján kikapott a másodosztályú Vajdahunyadi Corvinultól, így eldőlt, hogy már nem védheti meg címét.

A kupasorozat A csoportjának harmadik, utolsó fordulójában Bernd Storck vezetőedző csapata csütörtökön 17 órától immár tét nélküli mérkőzésen a Petrolul Ploiești vendégeként játszik. Az ellenfél viszont a továbbjutásért küzd, mindkét eddigi meccsét megnyerte, így az élen áll ebben a hatosban, de kizárólag győzelemmel lehet biztos abban, hogy bekerül a negyeddöntőbe.

Labdarúgó Román Kupa, 2023–2024-es kiírás, csoportkör, harmadik forduló:

A csoport
csütörtökön 17 órától
Petrolul Ploiești–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (Digi Sport 1, Prima Sport 1)
Chindia Târgoviște–FC Hermannstadt (FRF TV)
Pécskai Progresul–Vajdahunyadi Corvinul (Digi Sport 2, Prima Sport 2)

Az állás: 1. Petrolul 6 pont (gólkülönbség 4–1), 2. Vajdahunyad 6 (3–0), 3. Hermannstadt 4 (7–1), 4. Sepsi OSK 1, 5. Chindia 0, 6. Pécska 0.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Krónika

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A Gyergyói VSK az ASA ellen folytatja a kupában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Román Kupa harmadik fordulójának párosításait. A sorozatba ezen a körön kapcsolódnak be a 2. ligás együttesek. A Gyergyószentmiklósi VSK ismét hazai pályán játszik, Marosvásárhelyi ASA-t fogadja.

Drámai meccsen, a hosszabbításban búcsúzott a kupától a Kézdivásárhelyi SE

A hosszabbítás legvégén tizenegyesből kapott gól jelentette a Kézdivásárhelyi SE vesztét a labdarúgó Román Kupa második körében, a céhes városiak a Vrancea megyei kánikulában búcsúztak a kiírástól.

Könnyed győzelemmel jutott tovább a Gyergyói VSK a Román Kupában

Fiatal a Gyergyószentmiklósi VSK játékoskerete, de az ellenfél, a Ceahlăul Piatra Neamț még fiatalabb, ifjúsági kerettel érkezett. Nem volt kérdés, ki a jobb, 5–0-val jutottak tovább a gyergyóiak a labdarúgó Román Kupában.

Székely kuparemények a második körben: itthon a VSK, idegenben a KSE

Két székelyföldi együttes lesz érdekelt a labdarúgó Román Kupa második körében. A VSK Gyergyó hazai környezetben fogadja a Karácsonkői Ceahlăult, míg a Kézdivásárhelyi SE Vrancea megyébe, a CSM Adjud otthonába látogat. A mérkőzések 17.30-kor kezdődnek.

A tavaly a másodosztályban játszó kupaellenfelet kapott a Gyergyószentmiklósi VSK

A szakszövetség elkészítette a labdarúgó Román Kupa soron következő, 2. körének párosításait. A Hargita megyei párharcból állva maradt Gyergyószentmiklósi VSK mellé a tavalyi kiírásban a 2. Ligában játszó együttest tettek.

Ismét a Gyergyói VSK nyerte a székely kupacsatát

Hiába futballozott sokáig fölényben a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó Román Kupa első fordulójában, több nagy helyzetet is kihagyott, a Gyergyószentmiklósi VSK pedig egy pontrúgást követően megszerezte a továbbjutást jelentő találatot.

Gyergyó–Udvarhely párharc lesz a Román Kupában

Kisorsolták a labdarúgó Román Kupa első fordulójának párosításait. A székelyföldi csapatok közül a Gyergyószentmiklósi VSK és a Székelyudvarhelyi FC egymás ellen kezdi a sorozatot.

A Brassói Corona nyerte a regionális kupadöntőt, kiütötte Zágonbárkányt

A 3. Ligába feljutott Brassói Corona magabiztos, 5–0-s győzelemmel nyerte meg szombaton kora este a Zágonbárkány elleni döntőt.

Régiós döntőt játszik a Kovászna megyei kupagyőztes

Idegenben is győzni tudott Zágonbárkány, amely megnyerte csoportját a labdarúgó Román Kupa regionális szakaszában, és készülhet a zónadöntőre, ahol a Brassói Corona lesz az ellenfele.

Nem született döntés 90 perc alatt, tizenegyesekkel hódította el a Szuperkupát az U Craiova

A bajnoki címvédő és kupagyőztes Universitatea Craiova tizenegyespárbajban múlta felül az ezüstérmes Kolozsvári U-t a Román Szuperkupában. A rendes játékidő 1–1-es döntetlennel zárult a Ion Oblemenco Stadionban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!