Fontos eseményként értékelte a hétfői meccset Eugen Neagoe, a háromszékiek vezetőedzője, aki szerint ez a meccs történelmi pillanatnak számít a város életében, és abban bízik, hogy a nagyszámú közönség valóban tizenkettedik játékosként fog hozzájárulni a győzelemhez.
Az OSK trénere azt is elmondta, hogy csapata jó formában van, hétről hétre egyre jobb játékot mutat, ezért arra számít, hogy sikerül begyűjteniük a három pontot.
„Történelmi eseménynek nevezhető ez a mérkőzés, hiszen első alkalommal rendeznek élvonalbeli meccset Sepsiszentgyörgyön. Hosszú idő után végre itthon játszhatunk, saját szurkolóink előtt. Ők is régóta vártak erre, és örvendek, hogy immár nem kell több száz kilométert utazniuk, és a csapatnak sem kell jönni-mennie egyik városból a másikba.
Szeretném, ha ez az első hazai mérkőzés egyben az első győzelmet is jelentené. Ismerem az ellenfél csapatát, olyan játékosaik is vannak, akik megfordultak a nemzeti válogatottban, de azt gondolom, hogy az utóbbi meccseinken egyre jobban teljesítettünk, ezért bízom abban, hogy a győzelmek sem maradnak el” – nyilatkozta Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője.
A hazai pálya jelentőségét és a szurkolók tömeges jelenlétének fontosságát hangsúlyozta Daisuke Sato is, az OSK fülöp-szigeteki balhátvédje. „Eddig bárhol játszottunk, több száz szurkoló kísért el bennünket, és hallhattuk a buzdításukat. Most viszont négy-öt ezer ember lesz a stadionban, akiknek a jelenléte akár meghatározó is lehet majd” – mondta el a piros-fehérek idegenlégiósa.
A hétfőn este 20.45-kor kezdődő összecsapáson Eugen Neagoe nem számíthat a sérült Benjamin Kuku játékára, és hiányozni fog a keretből Felipe Oliveira is, aki eltiltás miatt nem léphet majd pályára.
A sepsiszentgyörgyi városi stadion 18 órakor nyitja meg kapuit a nézők előtt, a szervezők pedig arra biztatnak mindenkit,
hogy időben foglalják el helyeiket, ugyanis 19 órától egy rövid stadionavató ünnepséget is tartanak.
Szurkolói körökben is lázas készülődés előzi meg a hétfői mérkőzést, a Székely Légió pedig arra készül, hogy egy látványos előképet varázsoljon a stadion lelátóira. Ehhez a nézők közreműködését kérik, akik egy kartonlapot találnak majd a helyükön, amit egy adott jelre kell majd a magasba emelniük, amelynek nyomán egy meglepetésnek szánt kép és szöveg fog kirajzolódni a nézőtéren.
Bukaresti Juventus–Temesvári Poli 1–0 (1–0)
Március 17., szombat:
Medgyesi Gaz Metan–Concordia Chiajna (18 óra)
FC Botoșani–Bukaresti Dinamo (20.45)
Március 19., hétfő:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Voluntari (20.45)
Ranglista, alsóház:
7. Dinamo 23 pont
8. Botoșani 21
9. Voluntari 17
10. Chiajna 15
11. Temesvár 14
12. Sepsi OSK 11
13. Juventus 10
14. Medgyes 8
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!