Óriási érdeklődés övezte a Malomfalva–Székelyudvarhelyi Sporting mérkőzést, közel kétszáz néző előtt csapott össze a két együttes, a korláton kívül nagy arányban voltak más csapatok játékosai is.
Összességében sportszerű, helyzetekben gazdag találkozó volt, amelyen a hazaiak szinte tökéletesen kihasználták lehetőségeiket, a vendégek küzdeni akarása pedig nem volt elég a gólszerzésre. Ahogy minden más összecsapáson, itt is voltak vitatott helyzetek, ám látszott, hogy mindenki a legjobbját próbálta nyújtani.
A Sporting előnye egy pontra csökkent az élen, Malomfalva pedig feljött a harmadik helyre.
Lövéte a szomszédos települések rangadóján idegenben a vártnál könnyebben győzte le az örök rivális Szentegyházát, sikerének köszönhetően pedig a második helyen tölti a telet. Farkaslaka meglepetésre hazai pályán vereséget szenvedett a lelkes Agyagfalvától, úgy tűnik, megbomlott a csapategység, hiszen a címvédő lecsúszott a dobogóról.
A B csoportban az éllovas Zetelaka II. Gagyból hozta el a három pontot, és annak ellenére, hogy nincs feljutási joga, így is nagy büszkeség számára az őszi bajnoki cím. A Korondi Ifjúság Csekefalván szenvedett vereséget, csak négygólos hátrányban tudta átvenni a mérkőzés irányítását, ám ez ahhoz sem volt elég, hogy a becsületgólt megszerezze. Veresége miatt lecsúszott a dobogóról, ketten is megelőzték, üldözői, Farcád és Siménfalva is nagy küzdelemben tartották otthon a pontokat.
Az őszi idény vasárnap, a 2018–2019-es Román Kupa Hargita megyei csoportjának második fordulójával fejeződik be. A találkozók játékvezetői (középbírók és partjelzők) díjait a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fizeti.
Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság téli szünetre vonul, bő három hónapos vakáció következik, a tervek szerint március közepén folytatódik a pontvadászat mindhárom csoportban. A hagyományos, huszonegyedik kiadásához érkezett teremlabdarúgó-tornát januárban rendezik, végleges időpont még nincs.
Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 13. forduló:
A csoport
Szentábrahám–Felsőboldogfalva 4–0 (1–0), vezették Kiss I. – Ráduly I., Kiss T., gólszerzők Vass Andrei (45., 61., 90.), Bálint János (88.);
Szentegyháza–Lövéte 0–3 (0–1), vezették Ilyés Cs. – Sárkány J., Bartos L., gólszerzők Szász Lajos (14.), Fórika Zsolt (52.), Fazakas Attila (85.);
Nagygalambfalva–Szentlélek 6–1 (2–1), vezették Fazakas K. – Fazakas L., Főcze E., gólszerzők Kovács Sándor (34., 80.), Csíki Szabolcs (38., 89.), Orbán Balázs (77.), Feleki Ernő (87.), illetve Miklós Levente (43.);
Malomfalva–Székelyudvarhelyi Sporting 6–0 (2–0), vezették Fodor J. – Szécsi B., Sárkány J., gólszerzők Jakab Tamás (6., 44., 62.), Vas Arnold (60., 69.), Szász Sándor (87.);
Zetelaka–Fiatfalva 1–0 (1–0), vezették Kovács B. – Tifán A., Kecseti H., gólszerző Fábián Árpád (4.), kiállítva Gălățeanu Péter (50.), Lőrincz Krisztián (90.) – mindketten Fiatfalva;
Székelyvarság–Betfalva 3–3 (3–2), vezették Szabó A. – Nagy Z., Ozsváth A., gólszerzők Tifán Csaba (9., 45.), Pál Levente (41.), illetve Zoltáni Róbert (17., 84.), György Árpád (31.);
Farkaslaka–Agyagfalva 2–3 (1–1), vezették Ilyés Cs. – Csíki A., Farkas H., gólszerzők Fancsali Levente (25.), Dénes Botond (89.), illetve Nagy Attila (43.), Szőcs Attila (65.), Csomor Csaba (75.).
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Lövétei Egyesülés | 26 | 19 | 3 | 4 | 80–32 | 60 |
2. | Udvarhelyi Sporting | 26 | 17 | 3 | 6 | 89–51 | 54 |
3. | Farkaslaki SE | 26 | 15 | 5 | 6 | 94–39 | 50 |
4. | Malomfalvi Ifjúság | 26 | 13 | 7 | 6 | 68–47 | 46 |
5. | Szentegyházi Vasas | 26 | 14 | 3 | 9 | 63–42 | 45 |
6. | Szentábrahámi Andycom | 26 | 14 | 3 | 9 | 62–48 | 45 |
7. | Nagygalambfalvi SE | 26 | 11 | 8 | 7 | 46–37 | 41 |
8. | Székelyvarsági Tartód SE | 26 | 11 | 2 | 13 | 59–57 | 35 |
9. | Agyagfalvi Lendület | 26 | 9 | 7 | 10 | 73–59 | 34 |
10. | Zetelaki Fenyő | 26 | 10 | 4 | 12 | 47–63 | 34 |
11. | Betfalvi Küküllő | 26 | 10 | 3 | 13 | 63–70 | 33 |
12. | Felsőboldogfalvi FTK | 26 | 5 | 5 | 16 | 34–90 | 20 |
13. | Fiatfalvi Sóskút | 26 | 5 | 3 | 18 | 37–90 | 18 |
14. | Szentléleki Nyikó | 26 | 1 | 0 | 25 | 19–109 | 3 |
B csoport, 13. forduló:
Bogárfalva–Bögöz 3–2 (2–1), vezették Bíró B. – Feleki B., Ambrus Sz., gólszerzők Magyari András (9., 90.), Benedek László (39.), illetve Banka Levente (44., 66.);
Csekefalva–Korondi Ifjúság 5–0 (3–0), vezették Sárkány J. – Bartos L., Somolyák I., gólszerzők Bálint Andor (26., 34., 54.), Dani Eduárd (39.), Fazakas Barna (47.);
Hodgya–Parajdi SE 3–3 (2–2), vezették Szabó A. – Nagy Z., Ozsváth A., gólszerzők Józsa Sándor (7., 28.), László Csaba (74.), illetve Răzvan Hofman (11.), Horváth István (22.), Kénesi Ferenc (48.);
Siménfalva–Székelyderzs 4–3 (1–1), vezették Ilyés Cs. – Csíki A., Farkas H., gólszerzők Tarcsafalvi Lóránt (7.), Keresztes István (51., 89.), Pálfi Attila (76.), illetve Dénes Ákos (34., 70.), István Adrián (87.);
Gagy–Zetelaka II. 0–2 (0–0), vezették Kiss I. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Szente Hunor (74.), Miklós Attila (90+1.);
Farcád–Kápolnás 3–2 (1–1), vezették Kovács B. – Csíki I., Kovács T., gólszerzők Miklós Szabolcs (36.), Sándor Mátyás (76.), Orbán-Bak Levente (79.), illetve Both Lajos (4., 55.);
Alsóboldogfalva–Nagygalambfalva II. 6–2 (1–2), vezették Szabó Sz. – Szécsi B., Tifán A., gólszerzők Dán Elemér (10., 76.), Borbély Lóránt (53., 67., 90.), Barabás János (65.), illetve Benedek Elemér (2., 38.);
A 12. fordulóból pótolt meccs:
Parajdi SE–Csekefalva 3–3 (3–2), vezették Szabó Sz. – Incze D., Bán Zs., gólszerzők Horváth István (3.), Kénesi Lehel (17., 23.), illetve Fazakas Barna (44., 51.), Bálint Andor (45.).
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Zetelaka II. | 26 | 20 | 3 | 3 | 70–30 | 63 |
2. | Korondi Ifjúság | 26 | 18 | 3 | 5 | 68–39 | 57 |
3. | Siménfalvi Ifjúság | 26 | 14 | 3 | 9 | 74–46 | 45 |
4. | Bogárfalvi Gordon | 26 | 12 | 5 | 9 | 77–70 | 41 |
5. | Csekefalvi Fortuna | 26 | 10 | 8 | 8 | 71–64 | 38 |
6. | Parajdi SE | 26 | 11 | 4 | 11 | 69–70 | 37 |
7. | Farcádi SE | 26 | 10 | 6 | 10 | 43–53 | 36 |
8. | Bögözi SE | 26 | 10 | 5 | 11 | 54–53 | 35 |
9. | Gagyi Gagyvize | 26 | 9 | 6 | 11 | 39–42 | 33 |
10. | Kápolnási SE | 26 | 8 | 5 | 13 | 58–66 | 29 |
11. | Alsóboldogfalvi Akarat | 26 | 8 | 3 | 15 | 56–74 | 27 |
12. | Nagygalambfalva II. | 26 | 8 | 3 | 15 | 45–83 | 27 |
13. | Székelyderzsi SE | 26 | 7 | 3 | 16 | 60–77 | 24 |
14. | Hodgyai Budvár | 26 | 6 | 5 | 15 | 59–76 | 23 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!