Az első két fordulóban is vereséget szenvedett a pitești-i csapat, az élvonalban újonc viszont határozottan lépett pályára Kolozsváron, utalta a játékot, Moldoveanu és Martins is közel járt a gólhoz, mígnem a 42. percben Sierra egy látványos tekeréssel megszerezte a vezetést csapatának.
A második félidőt is aktívabban kezdte az FC Argeș, és az 53. percben Sadriu egy pontos fejessel megduplázta az előnyt.
A CFR próbált visszajönni a meccsbe, de a támadásaiból hiányzott az átütőerő. A legnagyobb helyzet Badamosi előtt adódott, de nem tudta bevenni Sraton kapuját. A hazaiak hiába próbálkoztak, a vendégek magabiztosan őrizték előnyüket, és értékes három ponttal távoztak, amivel feljöttek a középmezőnybe. Az alapszakasz utolsó helyére így gyengébb gólkülönbsége miatt az FK Csíkszereda csúszott le.
Csütörtökön hazai pályán lép pályára a CFR, következik a svájci Lugano elleni Európa Liga selejtező visszavágója, majd a bajnokságban sem kell utazni, augusztus 3-án az Universitatea Craiova érkezik.
Az esti meccsen a Dinamo hiába játszott többször fölényben, számtalan helyzetet kihagyott a Galaci Oțelul vendégeként, a pragmatikus hazaiak pedig nem törtek meg és közel 10 ezer nézőjük előtt otthon tartották a pontokat.
Labdarúgó SzuperLiga, 3. forduló:
Kolozsvári CFR–FC Argeș 0–2 (0–1),
Gólszerzők: Sierra (42.), Sadriu (53.).
Galaci Oțelul–Bukaresti Dinamo 2–1 (1–0),
Gólszerzők: Paulinho (18.), Kazu (62.), illetve Sivis (49.).
| 2025. 07. 25. 19:45 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | Petrolul Ploiești Petrolul | 0-3 |
| 2025. 07. 25. 22:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Bukaresti Rapid Rapid | 0-2 |
| 2025. 07. 26. 18:30 | Aradi UTA UTA | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1-0 |
| 2025. 07. 26. 22:00 | FCSB FCSB | Konstancai Farul Farul | 1-2 |
| 2025. 07. 27. 18:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | FC Argeș Pitești FC Argeș | 0-2 |
| 2025. 07. 27. 21:30 | Galaci Oțelul Oțelul | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-1 |
| 2025. 07. 28. 19:00 | FC Botoșani Botoșani | Unirea Slobozia Slobozia | 4-0 |
| 2025. 07. 28. 21:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Kolozsvári U Kolozsvári U | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Rapid Rapid | 3 | 2 | 1 | 0 | 5-1 | 7 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 3 | 2 | 1 | 0 | 8-5 | 7 |
3 | Konstancai Farul Farul | 3 | 2 | 1 | 0 | 6-4 | 7 |
4 | FC Botoșani Botoșani | 3 | 1 | 2 | 0 | 5-1 | 5 |
5 | Aradi UTA UTA | 3 | 1 | 2 | 0 | 5-4 | 5 |
6 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 3 | 1 | 1 | 1 | 6-4 | 4 |
7 | Petrolul Ploiești Petrolul | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-1 | 4 |
8 | Galaci Oțelul Oțelul | 3 | 1 | 1 | 1 | 4-4 | 4 |
9 | FCSB FCSB | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-3 | 4 |
10 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-4 | 4 |
11 | Unirea Slobozia Slobozia | 3 | 1 | 0 | 2 | 7-7 | 3 |
12 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 3 | 1 | 0 | 2 | 3-5 | 3 |
13 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-4 | 2 |
14 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-4 | 2 |
15 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 3 | 0 | 1 | 2 | 3-9 | 1 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 3 | 0 | 1 | 2 | 3-10 | 1 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!