Átalakított kerettel vágott neki a labdarúgó 3. Liga tavaszi rajtjának az SZFC, és nagyon komoly teszt előtt állt: a bajnoki szünetben jelentősen megerősített, az 1. és 2. Ligában is megfordult játékosokat igazolt a feljutásra pályázó Galaci Oțelul csapatát fogadta pénteken délután.
Az SZFC élére télen kinevezett Mészáros Alpár védekező felállásban küldte pályára csapatát, a három pontért érkezett vendégek pedig rögtön magukhoz vették a játék irányítását. Mezőnyfölényük viszont meddő volt, csupán távoli és pontatlan lövésekre futotta tőlük.
Egyedül George Bârlădeanu helyzete említésre méltó, ám a labda körülbelül fél méterrel elkerülte Pop Rareș kapuját. Negyedóra elteltével tíz galaci szurkoló érkezett a lelátóra,
első dolguk az volt, hogy négy nagy román zászlót aggassanak fel a kerítésre.
A pályán próbálkoztak a vendégek, azonban az SZFC védelme nagyon jól állta a rohamokat, Pop Rareș pedig magabiztosan szedte össze a labdákat, nem forgott veszélyben a kapuja. A védekezés szinte minden energiájukat felemésztett, a hazaiak ritkán jutottak el a galaci térfélre, az első játékrészben nem jutottak lövésig.
A 42. percben taktikai, a szünet előtt viszont kényszerű cserét kellett végrehajtson a házigazda, Bálint Rajmond rosszul lépett a felezővonalnál, és súlyosan megsérült. Egyelőre nem lehet tudni, mennyit kell kihagyjon a középpályás.
A második félidőben még nyomasztóbb lett a galaci dominancia, azonban ezúttal sem tudtak helyzetet kialakítani, minden próbálkozást hárított az SZFC. Támadásban leginkább előrerúgott labdákkal próbált veszélyeztetni a házigazda, ám a csatárok nem tudtak túljárni a tapasztalt, rengeteg nagy csatát megélt galaci védők eszén.
Az idő teltével egyre idegesebbek lettek a vendégek, frusztrációjuk miatt pontatlanul játszottak, a négy perc hosszabbításban pedig a házigazda magabiztosan tartotta a labdát, így gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó.
Szép eredménynek számít az egy pont a feljutásra pályázó Galaci Oțelullal szemben, az SZFC pedig elmozdult a kiesést jelentő 13. helyről, pontszámban utolérte és megelőzte a hazai pályán a Sporting Liești-től kikapott CSM Pașcani együttesét.
Ez volt az udvarhelyi csapat első döntetlenje az idényben.
A mérkőzést a helyszínen nézte végig Gabriel Bodescu, a Román Labdarúgó-szövetség főtitkárhelyettese, illetve Mihai Stoichiță, aki jelenleg az FRF technikai igazgatója.
„Két alakulóban lévő, de teljesen más célkitűzéssel rendelkező csapat találkozott. A hazaiaknál látszik, hogy nagyon sok a fiatal labdarúgó.
A galaci csapat csalódást okozott nekem, valami nem működik náluk, mert ha fel is jutnak a 2. Ligába, ilyen játékkal nagyon nehéz lesz majd ott helytállnia” – nyilatkozta Stoichiță, aki többek között a Bukaresti Steauánál is megfordult edzőként, de a Galaci Oțelult is irányította 2005-ben.
„Először játszottunk füvön, ez pedig érződött a teljesítményünkön. A fiúk a nehéz pályán hatalmasat küzdöttek. Jó eredményt értünk el egy nagyon erős csapat ellen.
Sajnos Bálint Rajmond megsérült, remélem, minél hamarabb felépül” – összegzett Mészáros Alpár.
Három kiszállás következik, az SZFC jövő szombaton a sereghajtó Galaci Metalosport vendége lesz, a 18. fordulóban, március 24-én a CSM Focșani otthonában játszik, míg a rossz időjárás miatt elhalasztott 16. fordulót március 28-án pótolják, az udvarhelyi csapat Szászhermányban lép pályára.
Az SZFC legközelebb március 31-én játszik a városi stadionban, a Bucovina Rădăuţi látogat majd Udvarhelyre.
Labdarúgó 3. Liga, 17. forduló:
Székelyudvarhelyi FC-Galaci Suporter Club Oțelul 0–0.
SZFC: Pop Rareș – Bogdan Mintaș, Székely Ervin, Vízi Tamás (Csíki Norbert, 56.), Szabó Géza – Péter Mózes, Daniel Chifu, Tankó Előd, Ion Marian (Modra Lehel, 42.), Csifó István (Balázsi Attila, 90.), Bálint Rajmond (Ribarics Roland, 45.).
További mérkőzések:
Románvásári VSK–Galaci Metalosport 11–0 (4–0),
CSM Pașcani–Sporting Liești 0–1 (0–0),
Avântul Valea Mărului–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 0–3 (játék nélkül).
Szombaton 15 órától
Kézdivásárhelyi KSE–FK Csíkszereda
Bucovina Rădăuți–Bákói Aerostar
CSM Focșani–Szászhermányi FC
a Sănătatea Darabani szabadnapos lesz.
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!