Az oltyán együttes jelenleg kieső helyen áll, csak jobb gólkülönbsége révén előzi meg a sereghajtó Kisbecskereki Fortunát (az egymás elleni mérkőzést épp az előző fordulóban, hazai pályán veszítette el 3–1-re). Csupán négy pontot gyűjtött, Borgóprundon 3–0-ra győzött, míg hazai pályán a Marosvásárhelyi ASA-val 1–1-es döntetlent játszott, a többi találkozóján rendre alulmaradt.
A bajnokság leggyengébb támadói statisztikáival rendelkezik, eddigi nyolc mérkőzésén csupán hat gólt szerzett.
Nagy esély előtt áll a Vasas Femina, hiszen amennyiben esélyesként megszerzi a győzelmet, nemcsak dobogón zárja az 1. Liga őszi szezonját, hanem meg is erősíti pozícióját.
„Két évvel ezelőtt negyedik helyen zártunk a bajnokság végén a playoffban. Ezt szeretnénk most túlszárnyalni, hogy érmes helyen végezzünk. Nagyon fontos meccs előtt állunk, úgy is készülünk rá.
Tavasszal öt meccsünk lesz hazai pályán, a CFR is ide látogat majd, így jól felkészülve akár a második hely is elérhető lesz számunkra” – mondta László Béla, a Vasas Femina elnöke.
Női labdarúgó 1. Liga
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári Olimpia | 18 | 18 | 0 | 0 | 109–7 | 54 |
| 2. | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | 18 | 12 | 3 | 3 | 64–23 | 39 |
| 3. | Temesvári CFR | 18 | 11 | 1 | 6 | 54–47 | 34 |
| 4. | Universitatea Alexandria | 18 | 6 | 7 | 5 | 37–25 | 25 |
| 5. | Bukaresti Fair Play | 18 | 7 | 3 | 8 | 51–50 | 24 |
| 6. | CSȘ Târgoviște | 18 | 5 | 5 | 8 | 41–52 | 20 |
| 7. | Borgóprundi Heniu | 18 | 5 | 5 | 8 | 25–40 | 20 |
| 8. | Kisbecskereki Fortuna | 18 | 6 | 2 | 10 | 33–67 | 20 |
| 9. | Marosvásárhelyi ASA | 18 | 3 | 3 | 12 | 16–44 | 12 |
| 10. | Real Craiova | 18 | 2 | 1 | 15 | 12–87 | 7 |
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!