Brassó városának jelenleg nincs képviselője az első három ligában, a megszűnt együttesek helyére alakult a Brassói AS SR (SR=Steagu Roșu), amely a megyei bajnokságól indult, jelenleg első helyen áll a 4. Ligában. Az együttest tapasztalt, volt első- és másodikosztályos múlttal rendelkező játékosok alkotják, ezért
nagyon hasznos volt a csíkiak számára ez a felkészülési mérkőzés.
Érdekesség, hogy szombaton délelőtt, a Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumok mögötti, Kós Károly utcai műgyepes pályán lejátszott mérkőzésre komoly csendőri erők vonultak fel, mert vendégszurkolók is érkeztek Csíkszeredába, akik végig hangosan buzdították kedvenceiket.
Megtudták ezt a lokálpatrióták, így magyar és román szurkolás is volt a barátságos mérkőzésen.
Hazai szempontból rosszul kezdődött a találkozó, a vendégek a 16. percben már 2–0-ra vezettek, mindkét gól baloldali támadásból született, és mindkettőnél Horia Popa volt a befejező.
A következő támadásnál szépített az FK, a csíkiak új szerzeménye – a 19 éves, a Hagi Akadémiánál és a Puskás Akadémiánál is megforduló, farkaslaki születésű –, Magyari Szilárd betört a jobb oldalon és kilőtte a hosszú sarkot (1–2). A 24. percben újabb gólt lőhetett volna a Brassó, de Horia Popa tizenegyesét kivédte Nagy Barna, az FK kapusa.
A 33. percben újra kétgólos lett a vendégek előnye, egy jobboldalról elvégzett szögletrúgást követően Poverlovici közelről a csíki kapuba fejelte a labdát (1–3). Szünet előtt sikerült a szépítés, egy jobb oldalról elvégzett csíki szabadrúgást követően Cătălin Savin ugrott a legmagasabbra, és a kapuba fejelte a labdát (2–3).
Pihenő után az FK színeiben teljesen más játékosok léptek pályára, a brassói csapat balszélsője, Horia Popa pedig folytatta megállíthatatlan elfutásait, az 59. percben mesterien ívelt a csíki kapu elé, ahonnan a jó ütemben érkező Emil Popa volt eredményes (2–4).
Ezt követőn számos helyzetet alakított ki az FK, de gólt nem sikerült lőni. Az FK Csíkszeredánál nem játszott Ilyés Róbert, aki az általa felkészített ifjúsági csapattal volt Marosvásárhelyen, illetve a sérüléssel küszködő Pál Kristóf és Csíki Norbert.
Bálint László György, az FK vezetőedzője a meccs után közölte, „nagyon haragszom a játékosokra, mert négy gólt kaptunk. Beszéltem a csapattal a mérkőzés után,
próbáltam elmagyarázni nekik, hogy a klubnak és a városnak is nagyon fontos, hogy elérjük a célunkat.
Nagyobb felelősséggel kell pályára lépni, mindegy hogy barátságos meccs vagy bajnoki. Ma gyakorlatilag megajándékoztuk az ellenfelet, mert úgy kerültek helyzetbe, és úgy lőttek gólokat, hogy mi hibáztunk, ajándéklabdákat adtunk nekik. Ez nincs rendben.”
Meccs a radnótiakkal
Az FK Csíkszeredának ez volt a második felkészülési mérkőzése ezen a télen. Egy héttel korábban a Brassó megyei Tatrangon 1–0-s vereséget szenvedtek a 2. ligás Știința Miroslava együttesétől. A tervek szerint a csíkiak szombaton a Radnóti FC együttesét fogadják – újabb barátságos, felkészülési mérkőzésen. A csapat ezt követően, február 12–25. között a törökországi Antalyában edzőtáborozik.
Labdarúgás, felkészülési mérkőzés:
FK Csíkszereda–Brassói AS SR 2–4 (2–3),
gólszerzők: Magyari Szilárd (17. perc) és Cătălin Savin (41.), illetve Horia Popa (14. és 16.), Poverlovici (33.) és Emil Popa (59.).
A csíkiak csapata:
1. félidő: Nagy Barna – Kilyén Szabolcs, Benkő-Bíró Norbert, Mitra Szilárd, Csiszer Balázs, Jakab Róbert, Cătălin Savin, Magyari Szilárd, Soufiane Jebari, Györgyi Arthur, Bajkó Barna.
2. félidő: Horvát Adrián – Majzik Adrián, Csürös Attila, Lőrincz József, Lakatos Miklós, Antal Barna, Bartók István, Fabio de Oliveira, Bara Levente, Eder Gonzáles, Hodgyai László.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!