HIRDETÉS

Medgyesen folytatná jó szereplését a Sepsi OSK

Niczuly, Suciu és Ursu. Pontokért mennek Medgyesre
Fotó: Vlad Manolăchescu

2017. augusztus 08., 23:28

A bajnoki címvédő Konstancai Viitorul elleni sikerét követően a labdarúgó 1. Liga 5. fordulójában Medgyesre látogat a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A helyi Gaz Metan együttese lesz a háromszékiek ellenfele. A csütörtökön 18.30-tól kezdődő találkozóra a pontszerzés reményében készülnek a piros-fehérek.

2017. augusztus 08., 23:28

Keddi sajtótájékoztatóján Valentin Suciu, a Sepsi OSK vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a címvédő ellen nyújtott teljesítményről, hiszen véleménye szerint nemcsak egy erős ellenféllel kellett megküzdeniük, hanem a nagy meleg is igénybe vette a játékosokat. Éppen ezért a soron következő medgyesi kiszállásig rendelkezésre álló rövid idő alatt a fizikai erőnlét javítását tekinti elsődlegesnek.

Az OSK trénere szerint előnyösebb helyzetben vannak abból a szempontból, hogy az ellenfélnek két nappal kevesebb jutott a felkészülésre, ellenben a Gaz Metan nagyobb tapasztalattal rendelkezik az élvonalban, ezért nyílt mérkőzésre számít.

HIRDETÉS

„Egy nagyon fontos győzelmet arattunk a címvédő ellen, és sikerült otthon tartanunk a három pontot. Számítottunk arra, hogy változtatni fognak a kezdő csapatukon, és örülök, hogy ezt ki tudtuk használni. Fontos azonban, hogy a játékosaim két lábbal a földön maradjanak.

Megerőltető volt a Viitorul ellen játszani, és ugyanakkor a nagy hőséggel is megküzdeni. Éppen ezért a medgyesi mérkőzésig, mivel kevés időnk van a felkészülésre, próbáljuk inkább arra helyezni a hangsúlyt, hogy a játékosok erőnléti szempontból százszázalékos formában legyenek.

Láttam az Gaz Metan legutóbbi mérkőzését a Dinamo ellen, és elmondhatom, hogy tetszett a játékuk. Mi viszont mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy jól jöjjünk ki ebből a meccsből is” – nyilatkozta Valentin Suciu, a Sepsi OSK edzője.

A címvédő elleni győzelemhez remek védéseivel hozzájáruló Niczuly Roland fontosnak tartotta kiemelni, hogy ez volt az első mérkőzés, amelyet kapott gól nélkül sikerült befejezni. „Botoșani-ban történt, ami történt, el kell ismernünk, hogy jobbak voltak. De egész héten azon dolgoztunk, hogy az ott elveszített pontokat visszaszerezzük.

Elsősorban annak örülök, hogy nem kaptunk gólt, és ezután is igyekszem hasonló hozzáállással pályára lépni.

Bíznom kell magamban, ezért dolgozok nap mint nap az edzéseken, és ahogy egyre több tapasztalatot szerzek, az önbizalmamnak is jót fog tenni” – hangsúlyozta a szentgyörgyiek fiatal hálóőre.

A védelem tengelyét erősítő Ionuț Ursu szerint a Botoșani elleni elveszített találkozó során sok hibát követtek el védekezésben, azonban ezeket az edző segítségével kielemezték, és a következő mérkőzésre már sikerült kiküszöbölni őket:

Megbeszéltük a védelmi hibákat, megértettük, hogy hol tévedtünk, túltettük magunkat a történteken, és ennek meg is lett az eredménye. Fel vagyunk készülve arra, hogy bármilyen ellenféllel megküzdjünk, azonban most a legfontosabb a soron következő Gaz Metan elleni összecsapás.

A Sepsi OSK két győzelemmel és két vereséggel jelenleg az 1. Liga rangsorának 7. pozícióját foglalja el, míg csütörtöki ellenfele, a Medgyesi Gaz Metan eddig mindössze egyetlen gólt szerezve, egy döntetlennel és három elveszített mérkőzéssel a bajnoki tabella utolsó helyén áll.

Fülöp góljával ismét nyert a Botoșani
Sorozatban negyedik meccsét nyerte meg a meglepetésre listavezető FC Botoșani. A moldvai együttes a labdarúgó 1. Liga hétközi fordulójának keddi nyitómérkőzésén a sáromberki Fülöp Loránd döntőnek bizonyuló góljával legyőzte a vendég Temesvári ACS Polit. Továbbra sem talál magára viszont a bajnok FC Viitorul, amely a keddi játéknap másik találkozóján mindössze gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán az FC Voluntari ellen.
Labdarúgó 1. liga, 5. forduló, kedd:
FC Botoșani–Temesvári ACS Poli 1–0 (1–0),
gólszerző: Fülöp L. (29.),
FC Viitorul–FC Voluntari 0–0.
Szerdán 17 órától Astra Giurgiu–Concordia Chiajna, 19.15-től Bukaresti Juventus–CS U Craiova, 21.45-től Bukaresti FCSB–Jászvásári Poli CSM; csütörtökön 18.30-tól Medgyesi Gaz Metan–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, 21 órától pedig Kolozsvári CFR–Bukaresti Dinamo mérkőzéseket rendeznek.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

`
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Krónika

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Egyedi rekordot állított fel a Sepsi OSK volt alapembere

A bajnoki címvédő FCSB diadalával indult a 2025–2026-os hazai labdarúgószezon, a Szuperkupa-mérkőzésen legyőzte a kupagyőztes Kolozsvári CFR-t. A fővárosiaktól Marius Ștefănescu, a Sepsi OSK volt játékosa sorozatban negyedszer hódította el a trófeát.

Tizenhat – ennyi játékostól köszönt el a nyárádtői labdarúgóklub

Jelentősen átalakul a nyárádtői labdarúgócsapat kerete a másodosztályú bajnokság új idényére. A klub bejelentése szerint tizenhat játékossal már nem számolnak.

A bajnoké lett a szezon első trófeája (videóval)

A címvédő FCSB sikerével indul a 2025–26-os labdarúgószezon, a szombat esti Szuperkupadöntőben bombagólokkal győzte le a Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR-t.

Új időszámítás a Sepsinél, Suciu nélkül

Nem hosszabbították meg Valentin Suciu június végén lejárt szerződését a Sepsi OSK-nál, a sepsiszentgyörgyi klubot korábban a 4. Ligából az élvonalig vezető tréner az akadémia szakmai igazgatójaként búcsúzott egykori sikerei helyszínétől.

Ki szerzi meg a szezon első trófeáját?

Óriási érdeklődés kíséri a román Szuperkupa-döntőt, amelyen az elmúlt szezon két meghatározó csapata, a bajnok FCSB és a kupagyőztes Kolozsvári CFR csap össze szombaton este 8 órától a bukaresti Steaua Stadionban.

Magyari Szilárd új kihívásra vágyott, túlszárnyalná tavalyi teljesítményét

A másodosztály egyik újoncához igazolt a farkaslaki születésű támadó. Magyari Szilárd úgy érzi, a Szatmárnémeti VSK a megfelelő klub számára, ahol tovább fejlődhet.

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Termelték a találatokat – a Hargita megyei focibajnokságok gólgyárosai

Húsz találat fölötti termés, sőt, egyesek 30, illetve 40 gól is jutottak: a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságok legjobb góllövői ismét bizonyították, hogy az alsóbb ligákban is születnek figyelemre méltó teljesítmények.

Nem bírt a Szuperliga újoncával a Sepsi OSK

Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.

A Szuperligára hangolva: háromnyelvűre váltott az FK Csíkszereda

Új szintre lépett az FK Csíkszereda kommunikációja: a klub honlapja immár három nyelven – magyarul, románul és angolul – is elérhető, a közösségi oldalon pedig kétnyelvű tájékoztatás zajlik.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!