Keddi sajtótájékoztatóján Valentin Suciu, a Sepsi OSK vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a címvédő ellen nyújtott teljesítményről, hiszen véleménye szerint nemcsak egy erős ellenféllel kellett megküzdeniük, hanem a nagy meleg is igénybe vette a játékosokat. Éppen ezért a soron következő medgyesi kiszállásig rendelkezésre álló rövid idő alatt a fizikai erőnlét javítását tekinti elsődlegesnek.
Az OSK trénere szerint előnyösebb helyzetben vannak abból a szempontból, hogy az ellenfélnek két nappal kevesebb jutott a felkészülésre, ellenben a Gaz Metan nagyobb tapasztalattal rendelkezik az élvonalban, ezért nyílt mérkőzésre számít.
„Egy nagyon fontos győzelmet arattunk a címvédő ellen, és sikerült otthon tartanunk a három pontot. Számítottunk arra, hogy változtatni fognak a kezdő csapatukon, és örülök, hogy ezt ki tudtuk használni. Fontos azonban, hogy a játékosaim két lábbal a földön maradjanak.
Megerőltető volt a Viitorul ellen játszani, és ugyanakkor a nagy hőséggel is megküzdeni. Éppen ezért a medgyesi mérkőzésig, mivel kevés időnk van a felkészülésre, próbáljuk inkább arra helyezni a hangsúlyt, hogy a játékosok erőnléti szempontból százszázalékos formában legyenek.
Láttam az Gaz Metan legutóbbi mérkőzését a Dinamo ellen, és elmondhatom, hogy tetszett a játékuk. Mi viszont mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy jól jöjjünk ki ebből a meccsből is” – nyilatkozta Valentin Suciu, a Sepsi OSK edzője.
A címvédő elleni győzelemhez remek védéseivel hozzájáruló Niczuly Roland fontosnak tartotta kiemelni, hogy ez volt az első mérkőzés, amelyet kapott gól nélkül sikerült befejezni. „Botoșani-ban történt, ami történt, el kell ismernünk, hogy jobbak voltak. De egész héten azon dolgoztunk, hogy az ott elveszített pontokat visszaszerezzük.
Elsősorban annak örülök, hogy nem kaptunk gólt, és ezután is igyekszem hasonló hozzáállással pályára lépni.
Bíznom kell magamban, ezért dolgozok nap mint nap az edzéseken, és ahogy egyre több tapasztalatot szerzek, az önbizalmamnak is jót fog tenni” – hangsúlyozta a szentgyörgyiek fiatal hálóőre.
A védelem tengelyét erősítő Ionuț Ursu szerint a Botoșani elleni elveszített találkozó során sok hibát követtek el védekezésben, azonban ezeket az edző segítségével kielemezték, és a következő mérkőzésre már sikerült kiküszöbölni őket:
A Sepsi OSK két győzelemmel és két vereséggel jelenleg az 1. Liga rangsorának 7. pozícióját foglalja el, míg csütörtöki ellenfele, a Medgyesi Gaz Metan eddig mindössze egyetlen gólt szerezve, egy döntetlennel és három elveszített mérkőzéssel a bajnoki tabella utolsó helyén áll.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!