HIRDETÉS

Második Eb-jére készül Székelyföld válogatottja

A székely válogatott az első Magyar Örökség Kupán, Szarvason. Archív
Fotó: Magyar Örökség Kupa

2017. március 22., 20:29

Észak-Ciprus lesz a házigazdája június elején a Független Labdarúgó-egyesületek Szövetsége (ConIFA) 2017-es Európa-bajnokságának. A nyolccsapatos megmérettetésen Székelyföld válogatottja is részt vesz.

2017. március 22., 20:29

A ConIFA nagyon színvonalas tornát szervez a szinte száz százalékban törökök által lakott régióban, hiszen megtalálható a mezőnyben a tavaly nyáron világbajnoki címet szerzett Abházia, illetve a Eb-címvédő Padánia is. A két fő esélyes mellett az első helyért harcba száll még Székelyföld, Lappföld, a Nizzai hercegség, Kárpátalja, Ellan Vannin és a házigazda Észak-Ciprus válogatottja is. Az Eb sorsolását április 1-jén tartják.

Tavaly Székelyföld válogatottja a ConIFA világbajnokság mellett részt vett a Magyar Örökség Kupán, ahol végül a negyedik helyen zárt. Idén még nem játszott mérkőzést a csapat.

HIRDETÉS

„Az elmúlt időszakban nem történt sok minden a válogatottnál, a ConIFA-nál viszont annál több. Január elején Genfben tartották az éves közgyűlést, ahol egyebek közt egyöntetű szavazással eldőlt, hogy Székelyföld és Kárpátalja csapata is részt vehet az észak-ciprusi Európa-bajnokságon.

Büszke vagyok rá, hogy két magyar csapat is ott lesz a kontinenstornán.

Továbbá eldőlt, hogy 2018-ban minden idők legnagyobb ConIFA-eseményére kerül sor, Londonban tizenhat csapat részvételével fogják megrendezni a világbajnokságot” – mondta Wenczel Kristóf, a Székelyföld Labdarúgó Egyesület elnöke.

Székelyföld másodszor utazik Európa-bajnokságra, korábban részt vett a 2015-ös debreceni Eb-n, ahol végül hatodik helyen végzett. Tavaly nyáron az abháziai világbajnokságon szerepelt, Jakab Zoltán szövetségi kapitány csapata kilencedik helyen zárta a megmérettetést.

Nem ez lesz az egyedüli nemzetközi torna, amelyen részt vesz idén Székelyföld válogatottja, hiszen meghívást kapott a második Magyar Örökség Kupára, amelyet Tarpán fognak megrendezni június utolsó hetében. A részt vevő csapatok nem változtak, azaz a székely legények ismét Kárpátalja, Felvidék és Délvidék válogatottjaival csapnak majd össze.

A 2017-es ConIFA Európa-bajnokság mezőnye

Észak-Ciprus (házigazda, a 2016-os világbajnokság bronzérmese)
Nizzai hercegség (Franciaország, 2014-es világbajnok, 2015-ös Eb-ezüstérmes)
Abházia (Grúzia, 2016-os világbajnok, 2014-es vébén 8. helyezett)
FA Sapmi (Skandinávia, 2016-os vébén 5., 2014-es vébén 8. helyezett)
Ellan Vannin (Isle of Men, Egyesült Királyság, 2015-ös Eb-n bronzérmes, 2014-es vébén ezüstérmes)
Székelyföld (a 2015-ös Eb-n 6., a 2016-os vébén 9. helyezett)
Kárpátalja (Ukrajna, első nemzetközi tornája lesz)
Padánia (Olaszország, 2016-os vébén 4., 2015-ös Eb-győztes, 2014-es vébén 5. helyezett)

Észak-Ciprus
A teljes nevén Észak-ciprusi Török Köztársaság egy de facto független állam, fővárosa pedig Nicosia (törökül Lefkoşa). Az ország északi része jogilag a Ciprusi Köztársaság tagja, és ily módon de jure tagja az Európai Uniónak, de a terület EU-tagsága a török megszállás miatt felfüggesztésre került, azaz Észak-Ciprus a gyakorlatban kizáródott az Unióból. Egyedül Törökország ismeri el függetlenségét. A régióban komoly hagyománya van a labdarúgásnak, a Ciprusi Török Labdarúgó-szövetség 1955-ben alakult meg, a válogatott első hivatalos mérkőzését Törökország ellen játszotta, 1962-ben.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Megváltoztatta szabályzatát a román szövetség az FK Csíkszereda miatt

Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

`
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Krónika

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Ilyés Róbert: „számomra furcsa volt, ahogy a vonalat meghúzták Dolny góljánál”

Folytatódik az FK Csíkszereda nyeretlenségi sorozata a Szuperligában: a Botoșani ellen is csak a szépítésig jutottak. A mérkőzést követően a vezetőedzők és Bakos Ervin értékelték a találkozót.

Csíki hullámvasút Botoșani-ban (videóval)

Az FK Csíkszereda nem tudta felvenni a harcot a kiváló hazai cserejátékosokkal és a videóbíróval a labdarúgó Szuperliga 7. játéknapján, szombaton koraeste hullámzó teljesítményt nyújtva vereséget szenvedett az FC Botoșani otthonában.

A végén kicsúszott a győzelem az FK Csíkszereda lányai kezéből

Közel állt a bravúrhoz az FK Csíkszereda Herczeg Andrea bombagóljával, de a hajrában a címvédő Konstancai Farulnak sikerült a pontmentés, így a székelyföldi lányok idegenben elért döntetlennel indították a női labdarúgó Szuperliga új idényét.

Egymás ellen fejezte be a felkészülési meccsek sorát az SZFC és a Sepsi OSK II.

A székelyudvarhelyi városi strand melletti műgyepes pályán szombaton délben lejátszotta a felkészülési időszak utolsó mérkőzését a Székelyudvarhelyi FC és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II., jöhet a 3. Liga rajtja.

Utolsó perces büntetővel nyert Újszentesen a Marosvásárhelyi ASA és az alapszakasz élére állt

Folytatódik a Marosvásárhelyi ASA kiváló szezonrajtja, a negyedik játéknapon, szombaton fordulatos meccsen hozta el a pontokat Újszentesről és ezzel a bajnokság élére állt.

Hivatalos: Dan Petrescu távozott a Kolozsvári CFR kispadjáról

A Kolozsvári CFR vezetősége elfogadta Dan Petrescu lemondását a vezetőedzői posztról. A döntés a csütörtök esti mérkőzés után született meg, amikor a szakember saját kérésére távozott a csapattól – jelentették be szombaton délben.

Elbukott két pontot az UTA, megküzdött az újonccal a Rapid (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elkezdődött a labdarúgó Szuperliga hetedik fordulója: az Aradi UTA értékes pontokat veszített hazai pályán, míg a Bukaresti Rapid nem botlott az újonc ellen.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Lemondtak a rájátszásról a Maros megyei 4. Ligában

Visszatérnek a klasszikus lebonyolításhoz a Maros megyei labdarúgó-bajnokságok 2025–2026-os szezonjában, a csapatok oda-visszavágó rendszerben küzdenek meg egymással.

Nincs több kifogás: győzelmi kényszerben a Sepsi OSK

A labdarúgó 2. Liga negyedik fordulójának nyitómeccsén a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a Sellenberki SK otthonába látogat. A háromszéki alakulat gyengén rajtolt az idényben, és mindenképpen győzelemmel javítana eddigi formáján.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!