Hirdetés

Marius Corbu klubváltásáról hangos a romániai és a magyarországi sportsajtó

Marius Corbu döntött, a Ferencváros színeiben fog szerepelni
Fotó: Fradi.hu

Komoly visszhangot váltott ki a romániai és magyarországi sportsajtóban, hogy a csíkszeredai nevelésű Marius Corbu a ciprusi APOEL Nicosia együttesétől a magyar bajnoki címvédő Ferencvároshoz szerződött.

2026. január 27., 13:31

Marius Corbu Erdély egyik legkeletibb településéről, Magyarcsügésről (románul: Cădărești) származik. A Bákó megyéhez csatolt székelyföldi település korábban Csíkszépvíz része volt. Ott kezdte elemi iskolai tanulmányait, majd később Palánkán folytatta, a középiskolát pedig Csíkszeredában, az Octavian Goga Főgimnáziumban fejezte be, ahol érettségizett. A 2002-ben született Corbu a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, 16 évesen az FK Csíkszereda színeiben mutatkozott be felnőtt szinten.

A 23 éves középpályás Ciprusról, az APOEL együttesétől tette át székhelyét Budapestre. A Fradi új igazolása jól ismeri a magyarországi futballközeget, hiszen korábban négy éven át a Puskás Akadémiat erősítette.

Hirdetés

A felcsútiaknál összesen 129 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken 12 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott. Corbu kettős állampolgár, magyar és román útlevéllel is rendelkezik, így az MLSZ ajánlásának is eleget tesz.

A középpályás a most futó idényben is stabil teljesítményt nyújtott Cipruson: 19 tétmeccsen négy gólt szerzett és hat assziszttal segítette csapatát.

Marius Corbu szüleivel, Magyarcsügésen •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Marius Corbu szüleivel, Magyarcsügésen
Fotó: Pinti Attila

Nemzetközi szinten Corbu Romániát képviselte az utánpótlás válogatottakban, az U21-es csapat oszlopos tagja volt, amellyel részt vett a tavaly nyári, Szlovákiában rendezett Európa-bajnokságon. Az U21-es együttes mezét 21 alkalommal ölthette magára, egy gólt szerzett, és már a román felnőttválogatott bő keretébe is meghívást kapott.

Román sajtóvisszhang

A hírt minden jelentősebb román sportportál kiemelten kezelte, ám hangsúlyaik és címeik eltérőek.

DigiSport.ro – „Ferencváros 1,5 millió eurót fizetett egy román labdarúgóért”. A DigiSport elsősorban az átigazolási összegre helyezi a hangsúlyt: a Transfermarkt adataira hivatkozva 1,5 millió eurós vételárat emel ki, valamint azt, hogy Corbu 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá. Külön megemlíti, hogy a 23 éves középpályás Erdélyből származik, korábban már játszott Magyarországon a Puskás Akadémia FC színeiben, és alapembere volt a román U21-es válogatottnak az Eb-n.

A magyarcsügési 1-4. osztályos iskola. Ide járt Marius Corbu •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A magyarcsügési 1-4. osztályos iskola. Ide járt Marius Corbu
Fotó: Pinti Attila

GSP.ro – „1,3 millió euró az U21-es román válogatottért! A magyarok bankot robbantanak”. A GSP kissé alacsonyabb összegről (1,3 millió euró) ír, és erősen szakmai megközelítést választ. Részletesen elemzi Corbu játékstílusát, sokoldalúságát, valamint idézi Daniel Pancu szövetségi kapitányt, aki a középpályást „motorikus, nagy területet bejátszó futballistának” nevezi. A portál kiemeli azt is, hogy a Ferencváros nemcsak bajnoki célokért, hanem nemzetközi porondon – az Európa-ligában – is számol vele.

Sport.ro – „Micsoda fogás! A válogatott román játékost 1,3 millió euróért vitte a Ferencváros. A portál a sikeres klubváltás narratíváját erősíti. Hangsúlyozza, hogy Corbu stabil teljesítményt nyújtott Cipruson (4 gól, 6 gólpassz), és hogy a Ferencvárosnál címekért, valamint Bajnokok Ligája-főtábláért harcolhat.

Külön kitér a játékos kettős állampolgárságára és arra, hogy a magyar bajnoknál új szintre léphet a pályafutása.

Marius Corbu az FK Csíkszereda játékosaként •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Marius Corbu az FK Csíkszereda játékosaként
Fotó: Pinti Attila

ProSport – „Így jellemezte Kubatov Gábor Marius Corbut”. A ProSport politikai-sportvezetői háttérszálat is beemel a történetbe. Részletesen idézi Kubatov Gábor, a Ferencváros elnökének közösségi médiás bejegyzését, amelyben „ígéretes, Erdélyből érkező középpályásként” mutatja be Corbut. A lap kitér arra is, hogy a játékos neve már felmerült a román felnőttválogatott bő keretében, Mircea Lucescu szövetségi kapitány figyelőlistáján.

Mit emel ki a magyar média az átigazolás kapcsán?

A magyar sportsajtót is komolyan foglalkoztatta a csíkszeredai nevelésű Marius Corbu érkezése. A hangsúly azonban lapról lapra eltér: van, ahol a „magyarszabály”, máshol a félmilliárdos vételár, illetve a Fradi aktuális válságkezelése kerül előtérbe.

Nemzeti Sport – „Marius Corbut szerződtette a Ferencváros – hivatalos”. A Nemzeti Sport a klasszikus, tényszerű bejelentés vonalán marad. Megerősíti korábbi értesüléseit, részletezi az átigazolás körülményeit és statisztikákkal támasztja alá Corbu értékét: 112 NB I-es mérkőzés a Puskás Akadémia FC színeiben, majd másfél idény Ciprusban. A lap hangsúlyozza a csíkszeredai kötődést és a román U21-es válogatottságot, politikai vagy szabályozási mellékszálak nélkül.

Csíkszeredai volt csapattársakkal az egyik korábbi vakációban. Corbu az első sorában jobbról az első •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Csíkszeredai volt csapattársakkal az egyik korábbi vakációban. Corbu az első sorában jobbról az első
Fotó: Pinti Attila

Index.hu – „Félmilliárdért erősíthet, miközben horvát igazolását igyekszik »magyarítani« az FTC”. Az Index tágabb rendszerszintű kontextusba helyezi Corbu érkezését. A cikk központi témája az NB I-ben érvényes „ötmagyaros ajánlás”, amely a Fradit – Varga Barnabás és Tóth Alex értékesítése után – lépésekre kényszeríti.

Corbu igazolását ennek fényében értelmezi: kettős állampolgárként segíti a hazai kontingens bővítését, miközben az FTC akár „kijátszani” is kénytelen a szabályt.

Az Index emlékeztet arra is, hogy a játékos korábban a román válogatottat választotta, de elméleti szinten még a magyar válogatottság lehetősége sem zárult le végleg.

Magyar Nemzet – „A Fradi az ETO elleni vereség után fontos bejelentést tett”. A Magyar Nemzet eredménycentrikus megközelítést választ. Corbu érkezését közvetlenül az ETO FC Győr elleni 1–3-as vereség kontextusába helyezi, mint a klubvezetés válaszát a szurkolói elégedetlenségre. Részletesen bemutatja a középpályás pályafutását Csíkszeredától Felcsútig, majd Ciprusig, hangsúlyozva a mostani stabil idényét (4 gól, 6 gólpassz). A cikk Corbut a januári átigazolási időszak negyedik erősítéseként kezeli, aki részben Tóth Alex pótlására érkezett.

Rangadó (24.hu) – „Magyar–román kettős állampolgárt igazolt a magyarszabállyal küzdő Fradi”. A Rangadó szintén a magyarszabály felől közelít. Corbu érkezését egyértelműen az NB I-es előírásokból fakadó kényszermegoldásként mutatja be, kiemelve, hogy kettős állampolgárként nem számít légiósnak. A cikk idézi Robbie Keane vezetőedző korábbi panaszkodását is, miszerint az NB I és az Európa-liga között folyamatos „sakkozásra” kényszerül a keret összeállításakor.

Marius Corbu a Puskás Akadémia mezében •  Fotó: FK Csíkszereda Galéria

Marius Corbu a Puskás Akadémia mezében
Fotó: FK Csíkszereda

Corbu fontosnak tartja az otthonról hozott értékeket

A Fradi Média YouTube-csatornáján Marius Corbu hangsúlyozta, hogy nagyon fontos számára az otthonról hozott római katolikus hit, és egyik legfontosabb erényének azt tartja, hogy soha nem adja fel a küzdelmet.

• Videó: FradiMédia

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

Az FK Csíkszereda két fiatalja kapott behívót a korosztályos válogatottakba

Összegyűl a román U16-os és U17-es korosztályú labdarúgó-válogatott, mindkét együttes keretébe az FK Csíkszereda egy-egy játékosa kapott behívót.

Három év felfüggesztettet kapott a Sepsi OSK korábbi kapusa

Jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Răzvan Begant. A Sepsi OSK korábbi kapusának egy bukaresti bántalmazás miatt 30 ezer eurós kártérítést is fizetnie kell.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Elutasították a fellebbezést, Burleanu marad az FRF élén

Elveszítette a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (TAS) indított eljárását Ilie Drăgan, aki Răzvan Burleanu negyedik egymást követő elnöki mandátumát támadta meg. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke így legalább 2030-ig hivatalában marad.

Válsághelyzetben vette át új klubját, de nem hátrál meg a kihívásoktól László Csaba

Pályafutása során sokadszor vállalta el mélyponton lévő csapat irányítását a rutinos székelyudvarhelyi szakember. László Csaba a Székely Sportnak elmúlt egy évnyi szünetéről és az albániai kinevezés hátteréről is mesélt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!