A legutóbbi hétvégén az ország több részén komoly problémát okozott a havazás, rengeteg összecsapást, vagy éppen egész fordulót halasztottak el az alacsonyabb osztályokban. A választások miatt eredetileg szombatra tervezett párharcok közül egyet sem tartottak meg Kovászna megyében sem, azonban a folytatásban a tervek szerint haladnak tovább.
„Sajnos nagyon havasak voltak a pályák, nem lett volna egyszerű letakarítani őket és még akkor sem biztos, hogy játékra alkalmasak lettek volna. Ennek köszönhetően az együttesek közösen úgy döntöttek, hogy szeretnék elhalasztani ezt a játéknapot” – nyilatkozta a Székely Sportnak Oláh József, a Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke.
Ugyanakkor hozzátette, hogy a napokban az időjárás enyhült és minden jel arra utal, hogy hétvégén már játékra alkalmas lesz a gyepszőnyeg, ezért máris pótolják az elmaradt fordulót.
– vázolta fel Oláh József.
Féltávhoz közeledve továbbra is hat egységnyi előnnyel menetel az éllovas Baróti VSC a pontvadászatban, őt követi a Kovásznai SE, majd a Bardoci Príma, Zágon és Perkő. Az erdővidéki alakulat makulátlan mérleggel áll az élen, a következő játéknapon Szitabodza otthonába látogat.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Barót VSC BVSC | 12 | 12 | 0 | 0 | 60-5 | 36 |
2 | Kovásznai SE Kovásznai SE | 12 | 10 | 0 | 2 | 60-14 | 30 |
3 | Bardoci Príma Bardoci Príma | 12 | 9 | 1 | 2 | 67-15 | 28 |
4 | Zágon Zágon | 12 | 9 | 1 | 2 | 50-9 | 28 |
5 | Perkői SE Perkői SE | 12 | 8 | 2 | 2 | 30-15 | 26 |
6 | Árkosi SE Árkosi SE | 12 | 7 | 1 | 4 | 34-21 | 22 |
7 | Szitabodza Szitabodza | 12 | 6 | 1 | 5 | 37-22 | 19 |
8 | Papolc Papolc | 12 | 5 | 1 | 6 | 27-38 | 16 |
9 | Csernáton Csernáton | 13 | 5 | 1 | 7 | 19-41 | 16 |
10 | Maksai SE Maksai SE | 12 | 4 | 1 | 7 | 20-37 | 13 |
11 | Nagyajta Nagyajta | 12 | 3 | 0 | 9 | 18-35 | 9 |
12 | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | 13 | 3 | 0 | 10 | 13-56 | 9 |
13 | Gelencei SE Gelencei SE | 12 | 2 | 2 | 8 | 14-36 | 8 |
14 | Uzoni SE Uzoni SE | 12 | 2 | 1 | 9 | 9-68 | 7 |
15 | Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE | 12 | 0 | 0 | 12 | 14-60 | 0 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!