A két együttes hétfőn este lépett pályára az ovidiui stadionban, ahol 0–0-s állásnál a 68. percben félbeszakadt a mérkőzés, mivel a sűrű köd miatt nem tudták folytatni a játékot. A szabályzat szerint a csapatok egy órát kellett várakozzanak, de a későbbiekben sem javultak a körülmények, így kedden 16 órára időzítették a meccs folytatását.
Kedden délután bő húsz percet kellett volna lejátszaniuk a feleknek, viszont továbbra is sűrű köd borította a stadiont, így újabb egy órás várakozás következett. Ennek leteltével 17 órakor sem állt be változás, ezért Andrei Chivulete játékvezető a rossz látási viszonyokra hivatkozva a halasztás mellett döntött. A mérkőzést egy későbbi időpontban rendezik meg, de akkor már az első perctől kell újrakezdeni.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!