A sűrű köd miatt félbeszakadt a hétfő esti Konstancai Viitorul–Jászvásári Poli bajnoki, a labdarúgó 1. Liga 24. fordulójának utolsó mérkőzése.
Andrei Chivulete játékvezető a 68. percben, 0–0-s állásnál rendelte az öltözőbe a csapatokat, miután úgy ítélte meg, hogy az időjárási körülmények miatt a játék nem folytatódhat.
A szabályzat szerint a két csapat labdarúgóinak egy órát kell várniuk, és amennyiben a körülmények nem javulnak, a mérkőzés hátralevő részét kedden játsszák le.
Különös egybeesés, hogy az odavágók során a két csapat jászvásári találkozója is félbeszakadt, miután a stadion világítóberendezése meghibásodott. Akkor a Viitorul 3–0-ra nyert a zöld asztalnál.
Frissítés
Eldőlt, hogy az ovidiui mérkőzést hétfőn már nem tudják befejezni a csapatok, az utolsó bő húsz percet kedden 16 órai kezdéssel játsszák le.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!