Farkaslaka ranglistavezetőként érkezett Szentegyházára, ahol kevés lényeges esemény történt, főleg a középmezőnyben folyt a játék. A hazaiak egy rossz felszabadítás után korán megszerezték a vezetést, térfélcsere után a vendégek kicsivel jobban játszottak, ám csak a döntetlen kiharcolására futotta erejükből. Szentegyházának ez volt idén az első kapott gólja hazai pályán.
Felsőboldogfalva nem adta olcsón a bőrét, hiszen nem tudtak kibontakozni a Sporting technikásabb játékosai. A második félidő elején a vendégek büntetőt is rontottak, nem sokkal később csereként beállt játékosuk duplázott. Győzelmüknek köszönhetően átvették a vezetést az élen.
Potyogtak a gólok Szentléleken és Malomfalván, mindkét találkozón tíz-tíz találat született.
A B csoportban jobban kezdtek Csekefalván a kápolnásiak, azonban helyzeteiket nem tudták kihasználni. A hazaiak rutinosabb játékosaiknak köszönhetően a szünetig két góllal vezettek, majd a második félidőben megduplázták előnyüket.
Ismét korai góllal szerezte meg a vezetést a Korondi Ifjúság, és ezúttal sikerült is megőriznie az előnyt, igaz, nagy izgalmak árán, hiszen a vendég derzsiek büntetőt rontottak a mérkőzés hajrájában.
Hét perc alatt négy gól esett a Parajdi SK–Homoródszentmárton találkozó első félidejében, továbbá mindkét oldalon kimaradt egy-egy óriási helyzet (bravúrral hárított fejes, illetve távolról eltalált keresztléc). Az összecsapáson a vendégek jobbak voltak a középpályán, míg a házigazdák főleg ellentámadásból veszélyeztettek.
Kemény harc folyt, a játékvezető kilenc sárga lapot osztott ki. A hazaiak győztes góljukat egy újabb ellentámadás végén szerezték.
Szentpál otthon kapott ki Zeteváraljától, a vendégek győzelmüknek köszönhetően feljöttek a második helyre. A házigazdák vereségébe beleszámított, hogy négy alapemberük hiányzott, akiket ifjúsági játékosokkal pótoltak. Kányád egyfordulós pályaeltiltása miatt Farcádon fogadta Oklánd együttesét, a találkozón négygólos kányádi győzelem született.
Vasárnap az óraátállítás miatt egy órával hamarabb kezdődnek a mérkőzések, azaz 9, 12 és 15 órakor.
Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, A csoport, 9. forduló:
Felsőboldogfalva–Székelyudvarhelyi Sporting 0–2 (0–0), vezették Szabó Sz. – Puja T., Kecseti H., gólszerző Gudor Elemér (55., 73.), kiállítva György Attila (83., Sporting);
Szentlélek–Lövéte 4–6 (3–2), vezették Kulcsár Cs. – Bartos L., Farkas H., gólszerzők Balog Arnold (21., 88.), Miklós Levente (32., 44.), illetve Szász Lajos (3., 27., 55.), Fórika Zsolt (52.), Demeter László (60., 69.);
Malomfalva–Fiatfalva 7–3 (3–3), vezették Ilyés Cs. – Incze D., Szécsi B., gólszerzők László Levente (11., 31., 60., 80.), Jakab Tamás (33.), Kandó Csaba (56.), Szász Sándor (82.), illetve Kovács Lehel (12.), Farkas Előd (36.), Lőrincz Zsolt (38);
Nagygalambfalva–Betfalva 1–1 (0–1), vezették Sárkány J. – Ozsváth A., Feleki B., gólszerzők Pásztor Edward (75.), illetve Gagyi Zoltán (39.);
Szentábrahám–Agyagfalva 2–2 (2–2), vezették Ráduly I. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Vass Andrei (1., 20.), illetve Székely Imre (6.), Szőcs Attila (32.);
Szentegyháza–Farkaslaka 1–1 (1–0), vezették Sárkány J. – Tamási Z., Csíki I., gólszerzők Balog Zsolt (10.), illetve Jankó Levente (54.);
Zetelaka–Székelyvarság 3–1 (2–1), vezették Fodor J. – Incze Á., Főcze E, gólszerzők Simon Norbert (38.), Vince Róbert (40.), Mózes Tamás (90+2.), illetve Szász Zsolt (43.).
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Lövétei Egyesülés | 26 | 19 | 3 | 4 | 80–32 | 60 |
| 2. | Udvarhelyi Sporting | 26 | 17 | 3 | 6 | 89–51 | 54 |
| 3. | Farkaslaki SE | 26 | 15 | 5 | 6 | 94–39 | 50 |
| 4. | Malomfalvi Ifjúság | 26 | 13 | 7 | 6 | 68–47 | 46 |
| 5. | Szentegyházi Vasas | 26 | 14 | 3 | 9 | 63–42 | 45 |
| 6. | Szentábrahámi Andycom | 26 | 14 | 3 | 9 | 62–48 | 45 |
| 7. | Nagygalambfalvi SE | 26 | 11 | 8 | 7 | 46–37 | 41 |
| 8. | Székelyvarsági Tartód SE | 26 | 11 | 2 | 13 | 59–57 | 35 |
| 9. | Agyagfalvi Lendület | 26 | 9 | 7 | 10 | 73–59 | 34 |
| 10. | Zetelaki Fenyő | 26 | 10 | 4 | 12 | 47–63 | 34 |
| 11. | Betfalvi Küküllő | 26 | 10 | 3 | 13 | 63–70 | 33 |
| 12. | Felsőboldogfalvi FTK | 26 | 5 | 5 | 16 | 34–90 | 20 |
| 13. | Fiatfalvi Sóskút | 26 | 5 | 3 | 18 | 37–90 | 18 |
| 14. | Szentléleki Nyikó | 26 | 1 | 0 | 25 | 19–109 | 3 |
B csoport, 9. forduló:
Parajdi SE–Bögöz 4–2 (1–2), vezették Szabó Sz. – Joó R., Nagy Z., gólszerzők Kénesi Ferenc (10., 59., 90.), Fülöp Zoltán (64.), illetve György Sándor (4.), Tófalvi Lajos (37.);
Korondi Ifjúság–Székelyderzs 1–0 (1–0), vezették Bíró B. – Csíki A., Lőrincz Gy., gólszerző Nagy Zsolt (4.), kiállítva Balázs Lóránt (53., Korondi Ifjúság);
Bogárfalva–Zetelaka II. 1–7 (1–2), vezették Szabó A. – Bartos L., Kulcsár Cs., gólszerzők Geréb Imre (40.), illetve Boros Albert (9.), Dimény György Róbert (36.), Bíró Csaba (60., 81., 86.), Miklós Csongor (69.), Miklós Attila (72.);
Csekefalva–Kápolnás 4–0 (2–0), vezették Tamási Z. – Fazakas K., Nagy Z., gólszerzők Bálint Andor (27.), Hegyi Attila Csaba (38., 90.), Gál Attila (65.);
Hodgya–Nagygalambfalva II. 0–1 (0–0), vezették Ilyés Cs. – Puja T., Kecseti H., gólszerző Vass Szabolcs (60.);
Siménfalva–Alsóboldogfalva 4–1 (2–0), vezették Incze Á. – Farkas H., Ambrus Sz., gólszerzők Keresztes Zsolt (16., 22.), Keresztes István (64.), Dán Attila (77., öngól), illetve Borbély Lóránt (71.);
Gagy–Farcád 0–2 (0–1), vezették Ráduly I. – Fazakas K., Kiss T., gólszerzők Szélyes Levente (9.), Sándor Tamás (70.).
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Zetelaka II. | 26 | 20 | 3 | 3 | 70–30 | 63 |
| 2. | Korondi Ifjúság | 26 | 18 | 3 | 5 | 68–39 | 57 |
| 3. | Siménfalvi Ifjúság | 26 | 14 | 3 | 9 | 74–46 | 45 |
| 4. | Bogárfalvi Gordon | 26 | 12 | 5 | 9 | 77–70 | 41 |
| 5. | Csekefalvi Fortuna | 26 | 10 | 8 | 8 | 71–64 | 38 |
| 6. | Parajdi SE | 26 | 11 | 4 | 11 | 69–70 | 37 |
| 7. | Farcádi SE | 26 | 10 | 6 | 10 | 43–53 | 36 |
| 8. | Bögözi SE | 26 | 10 | 5 | 11 | 54–53 | 35 |
| 9. | Gagyi Gagyvize | 26 | 9 | 6 | 11 | 39–42 | 33 |
| 10. | Kápolnási SE | 26 | 8 | 5 | 13 | 58–66 | 29 |
| 11. | Alsóboldogfalvi Akarat | 26 | 8 | 3 | 15 | 56–74 | 27 |
| 12. | Nagygalambfalva II. | 26 | 8 | 3 | 15 | 45–83 | 27 |
| 13. | Székelyderzsi SE | 26 | 7 | 3 | 16 | 60–77 | 24 |
| 14. | Hodgyai Budvár | 26 | 6 | 5 | 15 | 59–76 | 23 |
C csoport, 9. forduló:
Parajdi SK–Homoródszentmárton 3–2 (2–2), vezették Hegyi H. – Csíki I., Bán Zs., gólszerzők Moldován Nándor (28., 35.), Ambrus Attila (80.), illetve Kerekes Attila (26.), Györfi Norbert (29.);
Homoródszentpéter–Kissolymos 0–3 (0–1), vezették Szabó Sz. – Fazakas K., Barabás Z., gólszerzők Fazakas László (6., 81.), Fogarasi Szilárd (48.);
Kányád–Oklánd 4–0 (1–0), vezették Fodor J. – Incze Á., Főcze E., gólszerzők Péter Béla (45.), András Norbert (48.), Zoltán Ferenc (49., 90.);
Alsósófalva–Kobátfalva 2–3 (1–2), vezették Bíró B. – Csíki A., Lőrincz Gy., gólszerzők Fülöp Szabolcs (19.), Fülöp László (90.), illetve Tarcsafalvi Szabolcs (1.), Ozsváth Attila (41.), Major Gáspár (87.), kiállítva Fülöp Szabolcs (82.), illetve Kiss Jenő (82.);
Homoródszentpál–Zeteváralja 0–2 (0–1), vezették Sárkány J. – Ozsváth A., Feleki B., gólszerzők Sebők Tóni (5.), Benke Lajos (78., öngól);
a Betfalvi Ifjúság szabadnapos volt.
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Homoródszentmártoni Reménység | 20 | 17 | 1 | 2 | 88–20 | 52 |
| 2. | Kobátfalvi Nyikó | 20 | 13 | 4 | 3 | 51–24 | 43 |
| 3. | Zeteváraljai SE | 20 | 13 | 2 | 5 | 48–27 | 41 |
| 4. | Homoródszentpáli Radicza | 20 | 8 | 5 | 7 | 31–40 | 29 |
| 5. | Oklándi Rika | 20 | 9 | 1 | 10 | 42–42 | 28 |
| 6. | Parajdi SK | 20 | 8 | 3 | 9 | 47–41 | 27 |
| 7. | Kányádi SK | 20 | 7 | 5 | 8 | 53–64 | 26 |
| 8. | Homoródszentpéteri SE | 20 | 8 | 1 | 11 | 41–44 | 25 |
| 9. | Kissolymosi SE | 20 | 6 | 2 | 12 | 45–55 | 20 |
| 10. | Alsósófalvi SE* | 20 | 6 | 3 | 11 | 32–59 | 15 |
| 11. | Betfalvi Ifjúság | 20 | 1 | 1 | 18 | 10–72 | 4 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!