Az esélyek egyértelműen a házigazda Anglia mellett szólnak, mivel Gareth Southgate tanítványai a lengyelek otthonában elért döntetlent leszámítva minden mérkőzésüket megnyerték, és a két csapat legutóbbi összecsapásán, a Puskás Arénában rendkívül sima, 4–0-s győzelmet arattak.
A magyar válogatott ugyan jól kezdte a sorozatot, de ősszel visszaesett a teljesítménye, az albánoktól idegenben és múlt szombaton otthon is 1–0-ra kapott ki, így a negyedik helyre csúszott vissza az I csoportban, Albánia 5, Lengyelország pedig 4 ponttal előzi meg.
Ez azt jelenti, hogyha Magyarország kedd este pontot szerez a Wembleyben – és Albánia nem veri meg Lengyelországot –, megmarad az esélye, hogy a csoportján keresztül kiharcolja a pótselejtezőt.
Marco Rossi csapatának a Wembley Stadionban aratott győzelemmel a második hely megszerzésére matematikai esélye még biztosan maradna, döntetlennel pedig abban az esetben, ha az albán–lengyel összecsapáson nem hazai siker születik. Vereség esetén az albán vagy a lengyel győzelem jelentené a végállomást a magyar együttes számára.
A csoportból az első helyezett jut ki a világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért.
| 2021. 10. 12. 21:45 | San Marino San Marino | Andorra Andorra | 0-3 |
| 2021. 10. 12. 21:45 | Albánia Albánia | Lengyelország Lengyelország | 0-1 |
| 2021. 10. 12. 21:45 | Anglia Anglia | Magyarország Magyarország | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Anglia Anglia | 7 | 6 | 1 | 0 | 23-2 | 19 |
2 | Albánia Albánia | 7 | 5 | 0 | 2 | 11-6 | 15 |
3 | Lengyelország Lengyelország | 7 | 4 | 2 | 1 | 24-8 | 14 |
4 | Magyarország Magyarország | 7 | 3 | 1 | 3 | 12-11 | 10 |
5 | Andorra Andorra | 7 | 1 | 0 | 6 | 4-19 | 3 |
6 | San Marino San Marino | 7 | 0 | 0 | 7 | 1-29 | 0 |
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!