Az FC Voluntari kezdte aktívabban a Petrolul elleni találkozót, a vendégek azonban már a 9. percben megszerezték a vezetést, Bran Flores büntetőből volt eredményes. A házigazda nem sokáig maradt hátrányban: a 19. percben Mihai Roman fejjel egyenlített Ion Gheorghe szögletét követően. A Voluntari a szünetig többet kezdeményezett, de nem tudta megszerezni a vezetést.
A második félidőben visszaesett a hazaiak lendülete, ezt pedig kihasználta a Petrolul. A 71. percben Santos Teixeira beadása után Malula fejjel megszerezte a ploiești-i csapat második gólját, amely egyben a győzelmet is jelentette.
A Petrolul öt forduló után 9 ponttal a második helyre lépett fel.
Az FC Argeș nem tudta megőrizni hibátlan hazai mérlegét, hiszen 1–1-es döntetlent játszott a Farullal. Az első félidőben gyorsan követték egymást a gólok: Robert Moldoveanu a 18. percben szabadrúgásból vezetést szerzett, a vendégek azonban négy perccel később Eduard Radaslavescu révén egyenlítettek. A második játékrészben a Farul kezdeményezett többet, de újabb gól már nem született.
Az FC Argeș 10 ponttal továbbra is vezeti a Szuperligát, de könnyen elveszítheti éllovas pozícióját, többen is megelőzhetik.
Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 5. forduló:
FC Voluntari–Petrolul Ploiești 1–2 (1–1).
Gólszerzők: Bran Flores (9. – 11-esből), illetve Mihai Roman (19.), Malula (71.).
FC Argeș–Farul 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Robert Moldoveanu (18.), illetve Eduard Radaslavescu (22.).
| 2026. 08. 14. 18:30 | FC Voluntari Voluntari | Petrolul Ploiești Petrolul | 1-2 |
| 2026. 08. 14. 21:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Konstancai Farul Farul | 1-1 |
| 2026. 08. 15. 18:30 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 0-0 |
| 2026. 08. 15. 21:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Bukaresti Dinamo Dinamo | 0-1 |
| 2026. 08. 16. 21:30 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 3-0 |
| 2026. 08. 16. 18:30 | Galaci Oțelul Oțelul | Universitatea Craiova U Craiova | 1-1 |
| 2026. 08. 17. 18:30 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Aradi UTA UTA | 2-1 |
| 2026. 08. 17. 21:30 | FCSB FCSB | FC Botoșani Botoșani | 3-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 5 | 3 | 2 | 0 | 9-4 | 11 |
2 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 5 | 3 | 1 | 1 | 11-3 | 10 |
3 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 5 | 3 | 1 | 1 | 4-3 | 10 |
4 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 4 | 3 | 0 | 1 | 6-4 | 9 |
5 | Petrolul Ploiești Petrolul | 5 | 3 | 0 | 2 | 4-6 | 9 |
6 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 5 | 2 | 2 | 1 | 7-3 | 8 |
7 | Konstancai Farul Farul | 5 | 2 | 2 | 1 | 9-7 | 8 |
8 | Bukaresti Rapid Rapid | 5 | 2 | 2 | 1 | 5-3 | 8 |
9 | Universitatea Craiova U Craiova | 5 | 2 | 1 | 2 | 10-7 | 7 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 5 | 1 | 3 | 1 | 6-6 | 6 |
11 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 5 | 1 | 3 | 1 | 2-2 | 6 |
12 | FC Voluntari Voluntari | 5 | 1 | 1 | 3 | 4-13 | 4 |
13 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 4 | 1 | 0 | 3 | 7-8 | 3 |
14 | FC Botoșani Botoșani | 5 | 0 | 3 | 2 | 6-8 | 3 |
15 | Aradi UTA UTA | 5 | 0 | 2 | 3 | 3-9 | 2 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 5 | 0 | 1 | 4 | 2-9 | 1 |
Szenzációs gólt lőtt szabadrúgásból az AEK Athén színeiben játszó Răzvan Marin a LASK Linz ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Videón mutatjuk a találatot.
Jó hírek érkeztek a Sepsi OSK háza tájáról: Daniel Vîrtej ismét együtt készül a csapattal, az edzéseken pedig hosszú idő után Sigér Dávid is feltűnt.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!