A Székelyudvarhelyi FC-nek a Szászhermányi FC otthonában kellett volna pályára lépnie szombaton, de a rossz időjárási körülmények miatt a forduló mérkőzéseit március 28-ára, szerdára halasztották.
Amennyiben nem lesz több halasztás, az SZFC idei első hivatalos mérkőzését jövő pénteken 15 órától játssza, a jelenleg negyedik helyezett Galaci Suporter Club Oțelul érkezik Udvarhelyre.
„A nagy hideg és télies időjárás megnehezítette a dolgunkat, a héten csak kétszer tudtunk a műfüves pályán edzeni, a többi tréninget a városi sportcsarnokban és a Fit.feel Sport&Wellness Clubban tartottuk. Nagyon készültünk a rajtra, ezért is utaztunk el múlt hét végén Szászrégenbe, hogy füves pályán játsszunk felkészülési mérkőzést. A hét végén szeretnénk még egy barátságos meccset játszani, de a rossz idő miatt nehéz lesz ellenfelet találni” – mondta a csapat élére télen kinevezett Mészáros Alpár vezetőedző.
A kolozsvári trénertől megtudtuk, hogy kialakult a csapat kerete, de a jövő pénteki rajtig még érkezhet egy játékos.
„Télen nagyon nehéz minőségi labdarúgókat igazolni és komoly változtatásokat végrehajatni a csapaton. Ami biztos, hogy egy nagyon hajtós együttesünk lesz, így is készültünk a szünet alatt.
Csak így tudjuk felvenni a versenyt a komolyabb ellenfelekkel” – folytatta Mészáros, hozzátéve, hogy az Oțelul ellen nagyon nehéz meccsre számít, mivel a galaci csapat a téli szünetben tíz első-, illetve másodosztályban megfordult játékost igazolt.
Kapusok: Pop Rareș, Ricardo Filip, a kapusedző Sebestyén Attila.
Hátvédek: Szabó Géza, Bogdan Mintaș, Székely Ervin, Csíki Norbert, Vízi Tamás, Tankó Előd.
Középpályások: Bálint Rajmond, Cristian Chifu, Péter Mózes, Modra Lehel, Györgydeák Apor, Ajrullahu Izet.
Támadók: Csifó István, Balázs Attila, Ribarics Roland, Ion Marin.
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!