A kedd esti Románia–Koszovó Eb-selejtező félbeszakadt, mivel az Egyesülve a Trikolór alatt (Uniți sub tricolor) radikális csoport ultrái „Koszovó Szerbiaé!” skandálásba kezdtek bele, majd egy politikai tartalmú transzparens is megjelent, amelyen a „Koszovó Szerbia!” felirat állt – utalva ezzel arra, hogy Románia az egyik ország, amely nem ismeri el Koszovó függetlenségét Szerbiától.
A románok csapatkapitánya, Nicolae Stanciu próbálta csitítani az ultrákat, de már késő volt, hiszen a játékvezető úgy döntött, mindkét csapatot az öltözőkbe küldi. A mérkőzés majdnem egy órás szünetet követően folytatódott, a románok végül 2–0-ra nyertek.
A bukaresti sajtó szerint fennáll a veszélye annak, hogy a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) megbüntetik, és a válogatottnak a következő hazai Eb-selejtezőjét, az Andorra elleni találkozót zárt kapuk mögött kell majd lejátszania – elképzelhető, hogy akár kétmeccses eltiltást kapjon, így a Svájc elleni mérkőzésen sem lennének szurkolók.
Magyarország megmenthet minket! – írja az Eurosport.ro. A cikkben kiemelik, hogy biztosan tárgyalni fogja az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a keddi esetet, és nagy az esélye annak, hogy zártkapus büntetést fognak kiosztani.
A 2024-es Eb felé vezető úton a trikolórok üres lelátókkal játszhatnak a következő, Andorra elleni hazai mérkőzésen, és még sötétebb forgatókönyv szerint akár a novemberi, Svájc elleni utolsó meccsen is” – írják.
Az Eurosport szerint kevés az esélye annak, hogy Románia megússza súlyos büntetés nélkül, ám nemrég egy hasonló helyzet Magyarország számára kedvezően végződött.
Márciusban a Magyarország–Észtország felkészülési mérkőzésen az első félidő közepén a magyar szurkolók a Nagy-Magyarország zászlót tűzték ki az egyik kapu mögött. Akkor azt közölték, hogy erre engedélyt kaptak, de az UEFA azonnal reagált, és tagadta, hogy engedélyezte volna a Nagy-Magyarország logó megjelenítését az általa szervezett nemzetközi versenyeken.
„A történtek ellenére a szomszéd ország válogatottja megúszta eltiltás nélkül, így van remény, Románia bizakodhat egy kevésbé súlyos büntetésben. Csak találgatni lehet, hogy mit dönt majd a fegyelmi bizottság, hiszen Romániának nem ez az első kihágása a selejtezők során, ugyanis a márciusi, Fehéroroszország elleni mérkőzés után is 15 000 eurós pénzbüntetést kapott az FRF a szurkolói skandálások miatt” – írják.
A Prima Sport a spanyol Mundo Deportivóra hivatkozva még sötétebb jövőt jósol: Románia zöld asztalnál 3–0-ra elveszítheti a Koszovó elleni meccset.
„Az UEFA fegyelmi szabályzatának 11. cikke kimondja, hogy a nemzeti szövetségek felelősek a »játék megzavarásáért és a pálya elhagyásáért«. A rasszista cselekményekről szóló 14. cikkely egyértelműen kimondja, hogy »ha egy szövetség egy vagy több tagja faji, vallási stb. származás alapján inzultál vagy támad«, akkor a pénzbüntetés mellett a stadionjuk részleges bezárásával is számolniuk kell.
A cikkely viszont nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a stadiont egy vagy több mérkőzésre bezárják, sőt, tartalmazza a találkozó zöld asztalnál való elvesztését is”
– írják a Prima Sporton.
A cikkben kiemelik, hogy a fegyelmi szabályzat 16. cikke, amely a rendről és biztonságról szól, az UEFA a házigazda szövetséget teszi felelőssé a szurkolók viselkedéséért. Többek között a „gesztusok, szavak vagy bármilyen más, provokatív üzenetet közvetítő módszer” használatáért, különösen a politikai, ideológiai vagy vallási felhanggal bírókért.
Románia veretlenül a második helyen áll az Európa-bajnoki selejtezősorozat I csoportjában, két pont a hátránya Svájc mögött és egy ponttal előzi meg Izraelt. A román válogatottra otthon az Andorra (október 15.) és a Svájc (november 21.), idegenben a Fehéroroszország (október 12.) és az Izrael (november 18.) elleni mérkőzés vár még a kvalifikációs sorozat hátralévő részében.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!