Kedden este a bukaresti Nemzeti Arénában a labdarúgó Eb-selejtező I csoportjának hatodik játéknapján a román válogatott Koszovót fogadta. Edi Iordănescu együttese jól állt a kontinenstornára való kijutás felénél: a második helyről várta a folytatást. Alaposan átrendezte csapatát a szövetségi kapitány, öt helyen cserélt a pénteki, Izrael elleni 1–1 után.
Az első negyedórában semmi nem történt, aztán a szurkolótábor politikai tartamú bannere miatt félbeszakadt majdnem egy órára az összecsapás.
A kényszerszünet után élénkebb lett a meccs, két hazai helyzetet követően az ellenfél hagyta ki az első felvonás legnagyobb lehetőségét. Egy védelmi hiba után Muriqi tekerte rá az üres kapura, a gólvonalról vágta ki a labdát egy védő.
A szünet előtt emberhátrányba került a koszovói együttes, Muriqi kapta meg a második sárga lapos figyelmeztetését.
A pihenő után egyre nagyobb volt a román mezőnyfölény, a 61. percben Comant buktatták a büntetőterületen belül, Stanciu bal sarokra tartó tizenegyesét a kapus hárította.
A játék képe nem változott, a vendégek csak a védekezésre összpontosítottak. A 82. percben tört meg a jég, hosszú támadás után a kipattanót a tizenegyest elvétő Stanciu lőtte rá tizenötről, a kapufáról a hálóba vágódott a labda.
A végjáték nyílt volt, Koszovó előtt megvolt a lehetőség az egyenlítésre, az i-re a pontot aztán Mihăilă tette fel.
2–0-ra nyert Románia, megtartotta második, továbbjutást érő helyét a csoportban.
Labdarúgó Eb-selejtező I csoport, 6. forduló:
Románia–Koszovó 2–0 (0–0).
Gól: N. Stanciu (82.), Mihăilă (90+3.)
Izrael–Fehéroroszország 1–0 (0–0).
Svájc–Andorra 3–0 (0–0).
A csoport állása:
1. Svájc 14 pont,
2. Románia 12,
3. Izrael 11,
4. Fehéroroszország 4,
5. Koszovó 4,
6. Andorra 2.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!