Ugyan az igazi kupadöntős hangulat messze volt, de a Puskás Aréna alsó karéjaiban helyet foglaló nézők hangja így is sokat dobott az összecsapáson, főként a koronavírus-járvány miatt alkalmazott zárt kapus mérkőzésekhez képest.
A várakozásoknak megfelelően a fehérváriak irányították a játékot, az Újpest szinte csak a védekezéssel volt elfoglalva.
A két csapat rendkívül gyenge első félidőt produkált egyetlen kaput eltaláló lövéssel,
igaz, Ivan Petrjak próbálkozása olyan rosszul sikerült, hogy még hazaadásnak is gyenge volt.
Az újpesti kispadosok el is veszítették a fejüket, az eset után egy tárgyat a pályára dobó Jovan Baosic piros, majd Michael Oenning vezetőedző sárga lapot kapott.
A folytatás sem hozott helyzeteket, ugyanakkor már jóval harcosabb volt az összecsapás, amely hosszabbításba torkollott.
A ráadást a fehérváriak már emberhátrányban kezdték, mivel Adrian Rus a 90. percben megkapta második sárga lapját.
Szabics Imre vezetőedző a ráadás előtt becserélte Alefet, de a brazil középpályás egy perc alatt két sárgát gyűjtött be, így mindössze hét perc után mehetett zuhanyozni, a fehérváriak pedig kilenc emberrel maradtak.
Az Újpest óriási lendülettel támadta le a kettős emberhátrányban futballozó fehérváriakat és mindössze négy perc alatt gólra váltotta a létszámfölényt:
körbejáratták a labdát az újpestiek a fehérvári 16-os előtt, a lágy keresztbe ívelést Junior Tallo fejelt le Mitrovicnak, aki lekészítette Kastratinak,
a koszovói játékos pedig 16 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb alsóba (1–0).
Az Újpest 2018 után hódította el újra a trófeát, összességében pedig 11. alkalommal diadalmaskodott.
Sikerével az Újpest indulhat a Konferencia Liga első kiírásában.
Nagy valószínűséggel a MOL Fehérvár FC is csatlakozik hozzá bajnoki másodikként vagy harmadikként, mivel a negyedik Paksnak már csak matematikai esélye van megelőzni az OTP Bank Liga hétvégi zárásakor.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!