Nyílt meccset játszott egymással a két szomszédos település, Homoródalmás és Lövéte szombaton. A vendégek szerezték meg a vezetést, utána Homoródalmásnak komoly helyzetei adódtak, de nem sikerült egyenlíteni, a 30. percben pedig emberhátrányba került.
A hazaiak nem adták fel a harcot, de az egy játékos hiánya megérződött a második félidőben, amikor a számos szurkolójuk által támogatott vendégek elléptek az eredményjelzőn.
A mérkőzés második felében egy hazai szurkoló befutott a pályára, minden bizonnyal nem aláírást kért az egyik lövétei játékostól, emiatt pénzbüntetést fog kapni a házigazda együttes.
Ez egy fontos lépés volt Lövétének a bajnoki cím felé, főleg, hogy a második helyezett Varság Malomfalva elleni fordulatos meccsen pontokat hullatott hazai pályán.
A vendégek kétszer, a hazaiak egyszer vezettek a meccsen, amely úgy végződött 4–4-gyel, hogy a varságiak a végén kihagytak egy büntetőt.
Parajd hátrányból fordítva nyert Szentábrahám ellen 4–1-re, ez a siker pedig sokat jelenthet a bajnokság végén, hiszen feljöhetnek akár a második helyre is.
A 6. Ligában nem történt meglepetés. Az éllovas Szentlélek újabb kiütéses győzelmet aratott, ezúttal Siménfalván, és behúzta szezonbeli 18. győzelmét.
Mögötte Csekefalva sem botlott, Bögözben nyert két góllal, míg Homoródszentpál alaposan megdolgozott a sikerért Kobátfalva ellen.
Homoródalmás–Lövéte 1–5 (0–2),
gólszerzők Molnár Márk (52.), illetve Kelemen Emil András (10., 76., 78.), András László (44.), Lázár Magor (58.),
kiállítva Kovács Attila Árpád (29., Homoródalmás);
Farcád–Farkaslaka 2–2 (2–1),
gólszerzők Vécsi Tamás (10.), Péter Imre (44.), illetve Ozsváth Arnold (8.), Fancsali Mihály Balázs (90+2);
Szentábrahám–Parajd 1–4 (1–0),
gólszerzők Barabás Barna (9.), illetve Ráduly Sándor Attila (62.), Nikolics Ferenc Hunor (65.), Ungvári Bence (83.), Káli Béla (90+4.);
Oklánd–Felsőboldogfalva 5–1 (2–0),
gólszerzők Cseke Csongor (15.), Csíki Miklós (34., 83., 86.), Csomor Attila (71.), illetve László Zalán (47.);
Székelyvarság–Malomfalva 4–4 (2–3),
gólszerzők Szász Zoltán (21.), Bálint Bernát György (42.), Kovács Tifán Norbert (48.), Berkeczi Ervin (62.), illetve Tankó Zoltán (12.), Tankó Lóránd (13.), Gudor Elemér (35.), Simó Róbert (80.);
Nagygalambfalva–Máréfalva 0–3 (0–0),
gólszerző Zoltán Ferenc (55., 68., 72.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Lövéte Lövéte | 19 | 15 | 2 | 2 | 63-19 | 47 |
2 | Varság Varság | 20 | 13 | 3 | 4 | 67-28 | 42 |
3 | Parajdi SK Parajdi SK | 20 | 12 | 3 | 5 | 64-27 | 39 |
4 | Homoródalmási Homoród Homoródalmás | 20 | 12 | 1 | 7 | 63-40 | 37 |
5 | Oklánd Oklánd | 19 | 10 | 1 | 8 | 45-33 | 31 |
6 | Malomfalva Malomfalva | 19 | 9 | 4 | 6 | 42-41 | 31 |
7 | Szentábrahám Szentábrahám | 19 | 9 | 2 | 8 | 43-43 | 29 |
8 | Farcád Farcád | 19 | 9 | 1 | 9 | 41-51 | 28 |
9 | Betfalva Betfalva | 19 | 8 | 3 | 8 | 42-36 | 27 |
10 | Máréfalva Máréfalva | 20 | 6 | 3 | 11 | 36-54 | 21 |
11 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 19 | 4 | 4 | 11 | 30-44 | 16 |
12 | Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva | 20 | 2 | 2 | 16 | 23-84 | 8 |
13 | Nagygalambfalva Galambfalva | 19 | 1 | 3 | 15 | 23-82 | 6 |
Homoródszentpál–Kobátfalva 1–0 (0–0),
gólszerző Vass László (78.);
Zetelaka–Kápolnás 3–2 (0–1),
gólszerzők Ilyés Richárd (63., 71.), Csíki Imre (79.), illetve Gedő József (17.), Bencze Tamás (66.);
Siménfalva–Szentlélek 1–8 (0–3),
gólszerzők Lakatos Sándor Szabolcs (54.), illetve Györgydeák Csaba (23., 65.), Miklós Levente (33., 41., 67., 77.), Fancsali Márk (61.), Balog Arnold (72.),
kiállítva Tarcsafalvi Lóránt (38., Siménfalva);
Homoródszentpéter–Korondi Ifjúság 3–5 (2–5),
gólszerzők Máté Balázs (36.), Józsi Ede (43.), Tamás Norbert (86.), illetve Balázs Ottó (2.), Fábián Lajos (14.), Tófalvi Szabolcs (21.), Vajda Balázs (28.), Bertalan Sándor (39.);
Gagy–Bogárfalva 1–1 (0–0),
gólszerzők Fodor Lambert Zsolt (90+3.), illetve Magyari András (59.);
Etéd–Alsósófalva 1–4 (1–4),
gólszerzők Keresztes Zsolt (8.), illetve Cseke Lóránt (9.), Kovács Levente (19.), Gheorghe Cristian Mis (21., 37.);
Csekefalva–Bögöz 3–1 (2–1),
gólszerzők Biró Dávid Csaba (5.), Zsidó Orbán Roland (23.), Lőrinczi Lóránt (80.), illetve Tófalvi Lajos (21.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Szentlélek Szentlélek | 21 | 18 | 1 | 2 | 109-30 | 55 |
2 | Csekefalva Csekefalva | 21 | 14 | 2 | 5 | 57-34 | 44 |
3 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 21 | 13 | 2 | 6 | 58-43 | 41 |
4 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 21 | 12 | 3 | 6 | 55-42 | 39 |
5 | Alsósófalva Alsósófalva | 21 | 12 | 2 | 7 | 47-41 | 38 |
6 | Kobátfalva Kobátfalva | 21 | 10 | 3 | 8 | 42-34 | 33 |
7 | Kápolnás Kápolnás | 21 | 10 | 2 | 9 | 53-44 | 32 |
8 | Gagy Gagy | 21 | 9 | 5 | 7 | 44-40 | 32 |
9 | Zetelaka II. Zeteleka | 21 | 9 | 4 | 8 | 41-33 | 31 |
10 | Siménfalva Siménfalva | 21 | 7 | 3 | 11 | 38-56 | 24 |
11 | Bögöz Bögöz | 21 | 5 | 3 | 13 | 32-56 | 18 |
12 | Etéd Etéd | 21 | 3 | 7 | 11 | 30-60 | 16 |
13 | Homoródszentpéter Szentpéter | 21 | 3 | 1 | 17 | 30-82 | 10 |
14 | Bogárfalva Bogárfalva | 21 | 2 | 2 | 17 | 22-63 | 8 |
Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!