A torna idei, immár 8. kiadásán összesen tíz korosztály focizott. Ugyanakkor arra is alkalmat adott a rendezvény, hogy adományokat gyűjtsenek a súlyos beteg remetei fiatal, Varga Szilárd gyógykezelésére.
A selejtezők után a csoportgyőztesek a másik csoport második helyezettjeivel játszották az elődöntőket, az 1989–1993 között születettek 1–0-ra győzték le az 1974–1978-as korosztályt, míg az 1994–1997-esek 4–0-ra múlták felül az 1984–1988-asokat. A kisdöntőben az 1974–1978-asok ellen 4–1-re nyert az 1984-1988-as csapat.
A Korosztályok Kupája első helyét az 1989–1993-as korosztály együttese nyerte, miután a döntőben 2–1-re legyőzte az 1994–1997-ben születettek gárdáját.
A torna legidősebb labdarúgója az 59 éves Kinda János, a legfiatalabb a 13 éves Simon Máté volt. Legjobb játékosnak Balázs Fülöp Nándort választották, míg a legjobb kapusnak járó díjat Fehér Roland kapta. A gólkirályi címet Csibi András szerezte meg 10 találattal.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!