Több mint ötezren voltak kíváncsiak az OSK első hazai meccsére a Szuperligába való visszatérés után, a vendégeket közel száz drukker kísérte el a Sepsi Duna Arénába.
Az U-nál a csütörtöki Brann elleni Konferencia Liga-selejtezőhöz képest (amit ugyancsak Sepsiszentgyörgyön rendeztek és 2–2-vel ért véget) hét helyen változtatott Cristiano Bergodi, a háromszékiek korábbi sikeredzője. A hazaiaknál az eltiltott Dobrosavlevici (egy fordulót kapott a Rapid elleni meccsen begyűjtött piros lapja miatt) helyett Karamoko került a védelem közepébe, a középpályán a sérült Păunt Andrei váltotta, míg támadásban Oberlint Bambgoye.
A mérkőzés bő öt perc késéssel kezdődött a videóbíró miatt, végül sikerült a kapcsolatot létrehozni a Mogoșoaia-i központtal. Jól indított a Sepsi, az U-t már az elején sikerült a saját térfelére beszorítani, ám helyzetek nélkül zajlott a meccs, az első húsz percben Funsho közel pörgetését lehetett feljegyezni, ami könnyű préda volt Neofitosznak.
Ezután felgyorsultak az események, Batzula volt nagyon közel a vezetés megszerzéséhez, ám Heras nagyszerű passzát 14 méterről fölé durrantotta.
A 22. percben érkezett a gól is, egy előrevágott labdát Bambgoye fejelt vissza Andreinek, aki mintegy 22 méterről lőtte ki a bal felsőt.
A 33. percig kellett várni, hogy a Szuperliga ezüstérmese is veszélyeztessen, a vébét is megjárt Lukic közeli fejese kevéssel tévesztett cél. A szünet előtt Macalou nem tudta kihasználni a Sepsi védelmének megingását, próbálkozása gyengére sikeredett.
Céltudatosabban jött ki az öltözőkből az U, egyre több lövés érkezett Lazar kapuja felé, a kapus és a védelem viszont állta a rohamokat.
A 62. percben a vendégeknél pályára lépett Marius Ștefănescu is, akit füttykoncerttel fogadtak a szurkolók, hiszen egy ideig arról volt szó, hogy visszatér a Sepsihez, ám végül a kolozsváriakat választotta – labdaérintéseinél hangos fújolás érkezett a lelátóról.
Visszatérve a pályára, Heras lábában volt a 2–0, ám lövését szögletre mentette Neofitosz. A legnagyobb hazai lehetőség ezután következett, a 69. percben Mawa indította az akciót, melynek végén Batzula lőhetett, ám a labda Neofitoszról a jobb kapufára pattant. Túloldalt Lazarnak is egyre több dolga akadt, de hatástalanította a kolozsvári próbálkozásokat.
A hajrá kezdetén az U kapuja előtt is sokasodtak a helyzetek, Mawa nem tudta jó helyzetből befejelni a labdát, majd Oberlin egy kiváló egyéni akció végén lőtt, Neofitosz nagyot nyújtózva hárított. Ezután a kolozsváriak ciprusi kapusa Batzula lövésénél már verve volt, ám a fiatal háromszéki játékos a keresztlécet találta telibe.
A Sepsi teljesen megérdemelt diadalt aratott, legyőzte a pontatlan és lassú Kolozsvári U-t, ezzel megszerezte első pontjait.
Hosszú kiszállás és egy jó ismerős vár a csapatra, hiszen jövő vasárnap Aradon a Vajdahunyadi Corvinulhoz látogat az OSK.
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Kolozsvári U 1–0 (1–0).
Gólszerző: Doru Andrei (23.).
Sepsi: Lazar – Cascardo (Oteliță, 66.), Vîrtej, Karamoko, Vianna – Matei, Silaghi (Daguin, 79.) – Heras (Oberlin, 66.), Andrei (Cîmpean, 79.), Batzula – Bamgboye (Mawa, 58.). Vezetőedző: Ovidiu Burcă.
U: Neofitosz – Mikanovic, Cristea, Poulolo, Techereș (Chinteș, a szünetben) – Simion, Pinho (Bic, 60.), Nistor (Ștefănescu, 60.), Friday Adams (Mendy, a szünetben) – Macalou (Aliev, 73.), Lukic. Vezetőedző: Cristiano Bergodi.
| 2026. 07. 24. 18:30 | Aradi UTA UTA | Galaci Oțelul Oțelul | 2-2 |
| 2026. 07. 24. 21:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Petrolul Ploiești Petrolul | 1-0 |
| 2026. 07. 25. 17:30 | Konstancai Farul Farul | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 2-0 |
| 2026. 07. 25. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Universitatea Craiova U Craiova | 5-1 |
| 2026. 07. 26. 17:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1-0 |
| 2026. 07. 26. 20:30 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | FCSB FCSB | 0-2 |
| 2026. 07. 27. 18:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | FC Voluntari Voluntari | |
| 2026. 07. 27. 21:30 | FC Botoșani Botoșani | Bukaresti Rapid Rapid |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 2 | 2 | 0 | 0 | 4-0 | 6 |
2 | Galaci Oțelul Oțelul | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-3 | 4 |
3 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2 | 1 | 0 | 1 | 5-2 | 3 |
4 | Konstancai Farul Farul | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-2 | 3 |
5 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-2 | 3 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 1 | 1 | 0 | 0 | 1-0 | 3 |
7 | Universitatea Craiova U Craiova | 2 | 1 | 0 | 1 | 5-5 | 3 |
8 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-2 | 3 |
9 | Petrolul Ploiești Petrolul | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-1 | 3 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-1 | 3 |
11 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-2 | 3 |
12 | FC Voluntari Voluntari | 1 | 0 | 1 | 0 | 2-2 | 1 |
13 | FC Botoșani Botoșani | 1 | 0 | 1 | 0 | 2-2 | 1 |
14 | Aradi UTA UTA | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-6 | 1 |
15 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 0 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-5 | 0 |
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!