Hirdetés

Közös megegyezéssel távozott Storck a magyar labdarúgó-válogatott éléről

Bernd Storck a Feröer-szigetek elleni világbajnoki selejtező mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. Akkor még nem pont így álltak a dolgok
Fotó: MTI/Illyés Tibor

MTI
2017. október 17., 20:36

Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.

MTI
2017. október 17., 20:36

Sipos Jenő szóvivő közölte, az elnökség kedden felkérte Csányi Sándor elnököt, hogy tárgyaljon a szövetségi kapitányi jelöltekkel. Hozzátette,

az is elképzelhető, hogy a magyar válogatottat a novemberi két barátságos mérkőzésen ideiglenes szakvezető irányítja

Hirdetés

Luxemburgban, majd hazai pályán a vébérésztvevő Costa Rica ellen.

Storckot 2015 márciusában nevezték ki sportigazgatónak, majd júliusban szövetségi kapitánynak. Irányításával a válogatott nyolc győzelem mellett hétszer döntetlent ért el, és tízszer kikapott, kijutott a tavalyi Európa-bajnokságra, ahol nyolcaddöntőbe jutott, de a vébéselejtezőkön a vártnál gyengébben szerepelt.

Storck: a fejlődés már elindult

Bernd Storck, a válogatott távozó szövetségi kapitánya szerint a fejlődés már elindult a magyar labdarúgásban, és további alázatos munkával fenn is tartható.

A német szakember a magyar szövetség (MLSZ) honlapján olvasható nyilatkozatában megköszönte a támogatást, amelyet kapott, és amelynek köszönhetően több mint két éven át dolgozhatott az ország futballjának sikeréért, és részt vehetett a tavalyi Európa-bajnokságon.

„Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarország. Jelen helyzetben a szövetség és én is azt láttuk a magyar labdarúgás szempontjából legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk” – fogalmazott Storck. Az MLSZ és a német edző

kedden közös megegyezéssel bontott szerződést,

így Storck a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.

Storck kifejtette, büszke a franciaországi kontinenstornán elért eredményre, a nyolcaddöntőbe jutásra. „A szövetség és a klubok segítségének, a játékosok – beleértve a fiatalokat – profi hozzáállásának és a közösen jól elvégzett munkának köszönhetően olyan sikert tudtunk elérni, amely évtizedek óta nem tapasztalt örömöt okozott a magyar embereknek” – írta.

Hozzátette, hogy a világbajnoki selejtezősorozatban sikerült elérniük a minimális célkitűzést, hiszen megszerezték a csoport harmadik helyét, ugyanakkor a tíz mérkőzésen kevesebb pontot szereztek az elvárhatónál. Ugyanakkor ezt a sorozatot is fel tudták használni arra, hogy nagy számban adjanak lehetőséget a fiataloknak. A távozó szakember szerint

az ország labdarúgásának tárgyi feltételei nemzetközi viszonylatban is kiválók,

a kitűzött célok eléréséhez azonban további komoly, professzionális munkára van szükség. Egyértelműen látható, hogy a fejlődés már elindult, további alázatos munkával pedig fenn is tartható – szögezte le.

„A sportág sok tehetséggel rendelkezik, látható ez a korosztályos csapatokon is. Továbbra is úgy vélem, hogy szoros együttműködéssel, alázatos munkával sikerek érhetőek el” – nyilatkozta Bernd Storck.

Csányi: Storck körül elfogyott a levegő

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint az andorrai vereség után kapott második esélyt nem tudta kihasználni a kedden menesztett Bernd Storck szövetségi kapitány, mert menet közben elfogyott körülette a levegő.

„Elveszett a sikerek előfeltételének tekinthető hit, ezért nincs értelme a folytatásnak. Ezt az érvelést ma az elnökség is elfogadta” – jelentette ki a szövetség honlapján a sportvezető. Hozzátette, továbbra is nagyra tartja Bernd Storck szakmai teljesítményét, az általa irányított – korosztályos és felnőtt – válogatottak kiemelkedő eredményeit.

Csányi úgy fogalmazott, az utóbbi időszak eredményei ismeretében egyetért a német szakember távozásával, de az szerinte tény, hogy „az elmúlt évtizedek legsikeresebb szakvezetője volt”. Kiemelte: az ő irányításával vb-nyolcaddöntős volt az U20-as válogatott, Eb-n szerepelt az U17-es és a felnőtt válogatott, utóbbi a világranglistán 18. helyig jutott a vezetésével, és

ezek a sikerek nem vitathatóak el sem tőle, sem a csapatoktól.

„A tárgyalások már a napokban elkezdődnek, és hamarosan eredmény is várható. Ha nem tudunk október 25-éig a szempontjainknak megfelelő szövetségi kapitányt kinevezni, akkor megbízott kapitányra lesz szükségünk, amire már korábban is volt példa, Egervári Sándor lemondása után” – mondta Csányi.

Az elnök azt is kifejtette, hogy a szakvezetővel együtt távozik segítője, a szintén német Andy Möller is. Megjegyezte, a többi szövetségi edző esetében „ezután is a munka minősége lesz a döntő” számukra.

„Egyébként jelenleg 23 főállású munkatárs dolgozik a férfi szakágban, ebből mindössze négy német. Az ő sorsukról az új vezetéssel közösen döntünk majd” – jelentette ki az MLSZ-elnök. Azt is elárulta, hogy

Storck szerződése felbontásának nincs külön költsége,

csak a hónap végéig megillető díjazását kell kifizetni.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!