Zsúfolt időszakot zárnak a piros-feketék szombat este a Kolozsvár Arénában, az U otthonában rendezendő mérkőzéssel. A csíkiak három megnyert találkozót követően utaznak Kolozsvárra, és bíznak az újabb pontszerzésben. Az odavágón éppen az U ellen aratott 2–1-es győzelem hozta el a klub történetének első szuperligás diadalát, azóta azonban a kolozsváriak is stabil formát mutatnak.
Ilyés Róbert örömét fejezte ki a közelmúlt eredményei kapcsán, kiemelve, hogy csapata egy másik arcát is megmutathatta az elmúlt időszakban.
„Az új játékosaink pozitív energiákat hoztak, így most sokkal jobb formát képviselünk. Természetesen szeretnénk folytatni a jó szériát, remélem, a következő mérkőzésen is fogjuk tudni bizonyítani, hogy helyünk van az első osztályban” – fogalmazott Ilyés, majd hozzátette, nem lesz könnyű találkozó, mivel Kolozsvár is pályázik a felsőházra.
– vázolta a szakvezető.
A vezetőedző szerint a kolozsváriak az edzőváltás óta jóval kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtanak.
„Egy nagyon jó kerettel szerepelnek a tabella felső felében. Jó minőségű játékosaik vannak, akik szép focit játszanak, és nagy hangsúlyt fektetnek a labdabirtoklásra. Kielemeztük őket, és megpróbálunk mindent megtenni, hogy pontokkal térhessünk haza” – közölte.
Az alapszakasz végéhez közeledve fokozódik a nyomás a csapatokon, ezt pedig a legutóbbi fordulóban, a két kolozsvári együttes találkozója után kialakult incidens is jól jelzi. Ilyés ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a provokációkat higgadtan kell kezelni.
„Velünk is megtörtént már, hogy bekiabáltak a lelátóról. Ez nem szép viselkedés, de ezeket a pillanatokat higgadtan kell tudjuk kezelni, hogy ne tegyük ki magunkat piros lapnak és eltiltásnak, mert mindenkire nagy szükség van” – összegezte, majd kiemelte, igyekeznek tisztelettel viszonyulni ellenfeleikhez.
Sajnálatos az a nézeteltérés, ami a két kolozsvári edző között történt, az egyik edzőből kiprovokáltak egy nem megfelelő reakciót. Én úgy gondolom, hogy ez nem tisztességes, és ilyenben mi nem fogunk részt venni, remélem, hogy a csapatunk a pozitív arcát fogja mutatni akármelyik pályán” – hangsúlyozta.
A kerethelyzetet illetően megtudtuk, hogy Pászka Lóránd eltiltás miatt biztosan hiányzik, a hosszú távú sérültek, Jozef Dolný és Bakos Ervin mellé pedig Végh Bence is csatlakozott, aki az Aradi UTA elleni mérkőzésen sérült meg.
A nemrég igazolt Kleinheisler László a csíkiak legutóbbi győztes kupameccsén mutatkozott be csapata színeiben, és elmondása szerint gyorsan beilleszkedett és nagyon jól érzi magát.
– mesélte első benyomásait.
A csapat sűrű programja és a sok utazás jelentette kihívások kapcsán elmondta, vannak annyira profik, hogy a feszített tempó ellenére tudjanak regenerálódni. „A mester elég jól felkészített minket, és profik vagyunk, tudjuk, mi a dolgunk. Játszani kell egy jó mérkőzést, és biztos vagyok benne, hogy ha úgy teljesítünk, mint az előző meccseken, akkor jó eredményt fogunk elérni” – mondta a középpályás.
Raul Palmeș a piros-feketék védője szerint az elmúlt hetek sikerei érezhető önbizalmat adtak az együttesnek. Jó hangulat uralkodik az öltözőben, és a csapat pontszerzési céllal utazik Kolozsvárra.
A Kolozsvári U–FK Csíkszereda mérkőzést február 14-én, szombaton 19 órától rendezik, a találkozót a Prima Sport 1 és Digi Sport 1 élőben közvetíti.
| 2026. 02. 13. 20:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | FC Argeș Pitești FC Argeș | 2-1 |
| 2026. 02. 14. 14:30 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | Galaci Oțelul Oțelul | 0-1 |
| 2026. 02. 14. 19:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 4-1 |
| 2026. 02. 15. 14:00 | Aradi UTA UTA | FC Botoșani Botoșani | 2-1 |
| 2026. 02. 15. 17:00 | Konstancai Farul Farul | Bukaresti Rapid Rapid | 3-1 |
| 2026. 02. 15. 20:00 | Universitatea Craiova U Craiova | FCSB FCSB | 1-0 |
| 2026. 02. 16. 17:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 0-1 |
| 2026. 02. 16. 20:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Unirea Slobozia Slobozia | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 26 | 14 | 8 | 4 | 46-25 | 50 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 26 | 14 | 7 | 5 | 41-24 | 49 |
3 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 26 | 13 | 10 | 3 | 40-23 | 49 |
4 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 26 | 13 | 4 | 9 | 34-26 | 43 |
5 | FC Botoșani Botoșani | 26 | 11 | 9 | 6 | 34-20 | 42 |
6 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 26 | 12 | 6 | 8 | 34-24 | 42 |
7 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 26 | 11 | 8 | 7 | 42-38 | 41 |
8 | FCSB FCSB | 26 | 11 | 7 | 8 | 39-33 | 40 |
9 | Aradi UTA UTA | 26 | 10 | 8 | 8 | 31-35 | 38 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 26 | 10 | 7 | 9 | 36-24 | 37 |
11 | Konstancai Farul Farul | 26 | 9 | 7 | 10 | 35-32 | 34 |
12 | Petrolul Ploiești Petrolul | 26 | 5 | 10 | 11 | 19-27 | 25 |
13 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 26 | 6 | 7 | 13 | 25-52 | 25 |
14 | Unirea Slobozia Slobozia | 26 | 7 | 3 | 16 | 26-40 | 24 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 26 | 3 | 8 | 15 | 23-46 | 17 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 26 | 2 | 5 | 19 | 21-57 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!