Egy héten keresztül négy helyszínen, a Marosvásárhelyi ASA és a Víkend, illetve a marosszentgyörgyi Apollo és Kinder pályáin (mind műfüves), hat korosztályban bonyolították le a több mint száz csapatot felvonultató megmérettetést.
Az első szakaszban a 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben, a másodikban a 2005-ben, 2006-ban és 2008-ban született gyerekekből álló csapatok játszottak a legjobb helyezésekért.
A 2007-es és a 2009-es korcsoportban a Kolozsvári Luceafărul győzött, előbbiben megelőzte a Gheorghe Hagi Akadémiát és a Marosszentgyörgyi Kindert, utóbbiban a döntőben felülmúlta az ismét dobogós Maros megyei csapatot, a harmadik pedig a Nagyszebeni Interstar lett.
A 2010-es kategóriában a Brassói Tâmpa szerezte meg az első helyet, a fináléban legyőzve a Marosvásárhelyi ASA-t, harmadikként pedig a Bukaresti Inter Galaxy végzett.
A 2005-ös korosztályban a Gheorghe Hagi Akadémia nyert a Medgyesi Gaz Metan és a Temesvári Electrica előtt, a 2006-os korcsoportban a Bukaresti Prosport Academy bizonyult a legjobbnak, amelyet a Nagyszebeni Interstar és a Kolozsvári Luceafărul követett, míg a 2008-as korosztály küzdelmei egy másik kolozsvári együttes, a Luceafărul 2010 győzelmével zárult – a második a Bukaresti Prosport Academy, a harmadik a Gheorghe Hagi Akadémia lett.
A szervezők döntésének értelmében a 2007-es kategória győztese, a Kolozsvári Luceafărul jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a szeptember 10. és 17. között a csehországi Ceske Budejovicében megrendezendő rangos nemzetközi tornán.
Emellett a kategóriák nyertesei, illetve a dobogón végzettek, valamint a legjobb játékos, a legjobb kapus és a gólkirály is díjazásban részesültek a Mihai Eminescu Művelődési Házban tartott záróünnepségen: kupákat, érmeket, teljes sportfelszereléseket és labdákat kaptak.
Maros megyéből a második és harmadik helyet szerzett Marosszentgyörgyi Kinder, illetve a második Marosvásárhelyi ASA mellett még a Marosvásárhelyi MSE és a Trans-Sil, továbbá a Szászrégeni ISK és a Best Kids, a Marosludasi Mureșul, a Dicsőszentmártoni Infinity, a Nyárádtői Viitorul, valamint a Görgényszentimrei Athletic Kids volt érdekelt a tornán, amelyeknek azonban nem sikerült az élmezőnyben végezniük.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!