Hirdetés

Kolozsvári edzővel kötött szerződést az SZFC

Élvonalbeli együttest is irányított Mészáros Alpár. Archív
Fotó: Transilvaniareporter.ro - Dan Bodea

2018. január 08., 14:46

Hosszas tárgyalások után a Székelyudvarhelyi FC vezetősége megtalálta a múlt év végén távozott Gálhidi György utódját: a kolozsvári Mészáros Alpár veszi át a labdarúgó 3. Ligában szereplő csapat irányítását.

2018. január 08., 14:46

Mészáros Alpár 1964. november 22-én Kolozsváron született. Játékosként pályafutását a helyi Universitatea csapatánál kezdte, ahol jobbhátvédként több mint 160 mérkőzésen szerepelt.

Idővel átkerült a Besztercei Gloriához, majd a Mircea Lucescu által edzett Bukaresti Dinamóhoz – ahol az 1989–90-es szezonban bajnok lett, elhódította a Román Kupát, illetve nemzetközi színtéren a Kupák Kupájában az elődöntőig jutott.

Hirdetés

A magyar bajnokság következett, rövid ideig az azóta megszűnt Volán FC játékosa volt. 1991 után Mészáros Németországba költözött, ahol a harmadosztályos Rot Weiss Waldorf, majd a Flensburg 08 labdarúgója is volt.

Aktív pályafutását utóbbi klubban fejezte be 36 évesen.

A németeknél kezdett el edzősködni is, elvégezte a híres kölni edzőiskolát, első csapata pedig az 1. FC Gelnhausen volt. 2007-ben költözött vissza Romániába, első csapata az akkor másodosztályos Aranyosgyéresi Sodronyipar volt.

2008 januárjában kinevezték a Kolozsvári U edzőjévé, az élvonalban szereplő együttest fél éven át irányította. Ezt követően is csak Kolozs megyei felnőtt csapatoknál vállalt munkát, edzette a Szászfenesi Egyesülést és a Nemeszsuki Egyesülést, míg a Dési Egyesülést két alkalommal is (2015–16-os szezonban, illetve 2017-ben). A 3. Liga 5-ös szériájában küzdő, utolsó előtti helyen álló együttes irányításáról tavaly október végén mondott le.

Mészáros Alpárnak az elmúlt években a Román Labdarúgó-szövetség megfigyelői bizottságának tagjaként a Kolozs és Beszterce-Naszód megyei ifjúsági játékosok felmérése volt a feladata.

„A téli szünet folyamán több edzővel is tárgyaltunk, számunkra Mészáros volt a legjobb megoldás, főleg, hogy egyezségünk szerint beáll a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia rendszerébe is.

Elsődleges célja természetesen a bennmaradás kiharcolása lesz, továbbá az utánpótlás nevelés még jobb fellendítése is.

Tapasztalata, eredményei és képesítései szerint úgy érzem, hogy megfelelő szakembert neveztünk ki a csaptunk élére, bízom benne, hogy eredményes is lesz” – nyilatkozta Berkeczi Attila klubelnök.

Megtudtuk azt is, hogy a klub továbbra is tárgyalásban áll labdarúgókkal, a tavaszi keretet a január 22-én kezdődő felkészülési időszak során véglegesítik majd.

„Az lesz a dolgom, hogy idevalósi játékosokkal kiharcoljuk a bennmaradást. Amennyiben szükség lesz a keret megerősítésére, akkor természetesen két-három labdarúgót még igazolunk a szünet folyamán.

Nagyjából ismerem, miként áll a csapat, a Youtube-on több mérkőzést is láttam, ám az első edzések után tudom felmérni igazából a játékosok teljesítményét.

A felnőtt csapat mellett az utánpótlás nevelésében is szerepet fogok vállalni” – mondta telefonos megkeresésünkre Mészáros Alpár.

Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Bákói Aerostar 28 21 5 2 80–20 68
2. FK Csíkszereda 28 20 6 2 74–25 66
3. Galaci Suporter Club Oțelul 28 17 9 2 55–15 60
4. Románvásári VSK 28 14 4 10 68–41 46
5. Bucovina Rădăuți 28 13 6 9 41–24 45
6. Szászhermány 28 13 5 10 55–31 44
7. Sporting Liești 28 13 5 10 48–35 44
8. Barcarozsnyói Cetate 28 12 8 8 41–28 44
9. Kézdivásárhelyi KSE 28 12 6 10 69–45 42
10. CSM Focșani 28 11 8 9 47–36 41
11. Székelyudvarhelyi FC 28 10 3 15 42–49 33
12. Sănătatea Dărăbani 28 8 6 14 41–52 30
13. CSM Pașcani 28 5 2 21 27–78 17
14. Avântul Valea Mărului 27 3 1 23 29–76 10
15. Galaci Metalosport* 27 0 0 27 3–165 -12
*Galaci Metalosport büntetve 12 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!