A Dinamo elleni bajnokihoz képest hat helyen változtatott kezdőcsapatán Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője. A védelemben Vîrtej helyett Karamoko kapott lehetőséget, Gustavo Cascardo helyére Oteliță került, a középpályán Daguin helyett Cîmpean kezdett, míg a támadósorban Doru Andrei és Cmiljanic kapott bizalmat, Mawa és Batzula a kispadon várta a bevetést. A mérkőzés előtti bemelegítés során Lazar megsérült, így Gyenge állt a háromszékiek kapujába.
A korábbi korosztályos válogatott hálóőr sérülés miatt a teljes előző idényt kihagyta, ebben a szezonban pedig csak a Román Kupában védte a Sepsi OSK kapuját, két alkalommal. Bajnoki mérkőzésen legutóbb 2025 áprilisában, a Farul elleni alsóházi találkozón szerepelt.
A zuhogó esőben, egyre jobban felázó pályán kezdődött összecsapást kisebb ünnepség vezette fel: a házigazdák a Liverpool elleni, 1966-os 3–1-es BEK-győzelmük hatvanadik évfordulójáról emlékeztek meg az Ilie Oană Stadionban.
A felforgatott Sepsi bátran futballozott, és habár az első helyzet a hazaiaké volt – Lucho Vega fejese kerülte el Gyenge kapuját –, támadásban aktívabbak voltak a háromszékiek, és adódott is egy hatalmas lehetőség: Oberlin ziccerben a kapust találta el a labdával. A 20. percben Karamoko hibáját próbálta kihasználni N'Lundulu, de Gyenge magabiztosan védte a rövid sarokra tartó lövést.
A 26. percben végül feltörték a vendégek védelmét, a jobb oldalon érkező Teixeira a kapuba fejelt, miután a Sepsi hátvédjei nem reagáltak megfelelően a beadásra.
Nem kellett sokat várni a háromszéki válaszra. A 34. percben Doru Andrei lendületesen tört előre, majd mintegy 18 méterről a bal alsó sarokba lőtt, nagyszerű találattal egyenlítve.
Négy perccel később Hanca távoli lövése a felső lécet súrolta, így a szünetig már nem változott az eredmény.
A második félidőben is Oberlin bizonyult a Sepsi egyik legveszélyesebb játékosának, ám a svájci támadó egy újabb nagy helyzetben csak az oldalhálót találta el. A háromszékiek többet kezdeményeztek, miközben a Petrolul labdabirtoklása kevés igazán veszélyes lehetőséget eredményezett.
Burcă cserékkel próbálta frissíteni csapatát, Keita a kiállítás szélére sodródott Păun helyére érkezett, Mawa pedig Cmiljanicot váltotta. A hajrában már jóval kevesebb izgalmat tartogatott a mérkőzés, a Sepsi az utolsó pillanatokban még egy ígéretes ellentámadást vezetett. A vendégeknek azonban nem sikerült ziccerig kijátszaniuk a lehetőséget, így maradt az 1–1-es döntetlen.
Ez volt a háromszékiek idénybeli ötödik döntetlenje, a következő fordulóban, október 26-án, hétfőn este nyolc órakor a bajnoki címvédő Universitatea Craiovát fogadják.
| 2026. 10. 16. 18:00 | Galaci Oțelul Oțelul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-1 |
| 2026. 10. 16. 21:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC Botoșani Botoșani | 2-0 |
| 2026. 10. 17. 17:15 | Petrolul Ploiești Petrolul | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-1 |
| 2026. 10. 17. 21:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | |
| 2026. 10. 18. 18:15 | Aradi UTA UTA | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | |
| 2026. 10. 18. 21:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Konstancai Farul Farul | |
| 2026. 10. 19. 18:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | FC Argeș Pitești FC Argeș | |
| 2026. 10. 19. 21:00 | FC Voluntari Voluntari | FCSB FCSB |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 12 | 9 | 2 | 1 | 27-7 | 29 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 11 | 7 | 3 | 1 | 18-9 | 24 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 11 | 7 | 2 | 2 | 25-9 | 23 |
4 | Petrolul Ploiești Petrolul | 12 | 6 | 2 | 4 | 15-16 | 20 |
5 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 11 | 6 | 0 | 5 | 20-18 | 18 |
6 | Konstancai Farul Farul | 11 | 4 | 5 | 2 | 17-15 | 17 |
7 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 11 | 4 | 4 | 3 | 14-11 | 16 |
8 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 11 | 5 | 1 | 5 | 17-17 | 16 |
9 | FCSB FCSB | 11 | 4 | 3 | 4 | 14-17 | 15 |
10 | FC Botoșani Botoșani | 12 | 3 | 5 | 4 | 16-14 | 14 |
11 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 12 | 3 | 5 | 4 | 8-13 | 14 |
12 | Aradi UTA UTA | 11 | 3 | 3 | 5 | 14-17 | 12 |
13 | Galaci Oțelul Oțelul | 12 | 2 | 5 | 5 | 12-17 | 11 |
14 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 11 | 3 | 2 | 6 | 6-11 | 11 |
15 | FC Voluntari Voluntari | 11 | 2 | 2 | 7 | 11-25 | 8 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 12 | 0 | 2 | 10 | 7-25 | 2 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!