A forduló rangadóján a Dinamo már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést Alberto Soro révén, majd Alexandru Musi egy súlyos védelmi hibát kihasználva megduplázta az előnyt. A félidő hajrájában a craiovaiak emberhátrányba kerültek, miután Badelj utolsó emberként szabálytalankodott, Kovács István játékvezető pedig VAR-vizsgálat után kiállította a horvát védőt.
A szünet után ugyan Steven Nsimba látványos góllal szépített, de a tíz emberrel futballozó bajnok nem tudta szorossá tenni a találkozót. Alexandru Pop, Cătălin Cîrjan büntetőből, majd Martin Pascual is betalált, így a Dinamo fölényes, 5–1-es sikert aratott az Arcul de Triumf Stadionban.
Korábban a Konstancai Farul megszerezte első győzelmét az idényben, miután 2–0-ra legyőzte a Corvinult. A vajdahunyadiak az 51. perctől emberhátrányban futballoztak Ion Cărăruș buta kiállítása miatt, ráadásul a hajrában Matteo Ahlinvi megszerezte a vezetést a hazaiaknak.
A hosszabbításban különleges találat zárta a mérkőzést:
Alexandru Goncear észrevette, hogy a Corvinul kapusa előrehúzódott, és saját térfeléről, mintegy 60 méterről az üres kapuba ívelt, beállítva a 2–0-s végeredményt.
Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 2. forduló
Konstancai Farul–Vajdahunyadi Corvinul 2–0 (0–0)
Gólszerzők: Ahlinvi (83.), Goncear (90+7.)
Bukarest Dinamo–Universitatea Craiova 5–1 (2–0)
Gólszerzők: Soro (8.), Musi (29.), Pop (59.), Cîrjan (76., 11-esből), Pascual (90+2.), illetve Nsimba (50.).
| 2026. 07. 24. 18:30 | Aradi UTA UTA | Galaci Oțelul Oțelul | 2-2 |
| 2026. 07. 24. 21:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Petrolul Ploiești Petrolul | 1-0 |
| 2026. 07. 25. 17:30 | Konstancai Farul Farul | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 2-0 |
| 2026. 07. 25. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Universitatea Craiova U Craiova | 5-1 |
| 2026. 07. 26. 17:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Kolozsvári U Kolozsvári U | |
| 2026. 07. 26. 20:30 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | FCSB FCSB | |
| 2026. 07. 27. 18:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | FC Voluntari Voluntari | |
| 2026. 07. 27. 21:30 | FC Botoșani Botoșani | Bukaresti Rapid Rapid |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci Oțelul Oțelul | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-3 | 4 |
2 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2 | 1 | 0 | 1 | 5-2 | 3 |
3 | FCSB FCSB | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 3 |
4 | Konstancai Farul Farul | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-2 | 3 |
5 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-2 | 3 |
6 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 3 |
7 | Bukaresti Rapid Rapid | 1 | 1 | 0 | 0 | 1-0 | 3 |
8 | Universitatea Craiova U Craiova | 2 | 1 | 0 | 1 | 5-5 | 3 |
9 | Petrolul Ploiești Petrolul | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-1 | 3 |
10 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-2 | 3 |
11 | FC Voluntari Voluntari | 1 | 0 | 1 | 0 | 2-2 | 1 |
12 | FC Botoșani Botoșani | 1 | 0 | 1 | 0 | 2-2 | 1 |
13 | Aradi UTA UTA | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-6 | 1 |
14 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 0 |
15 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-1 | 0 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-3 | 0 |
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!