A csütörtök esti elődöntő tétje az volt, ki csatlakozik a korábban továbbjutott FC Hermannstadthoz, amely 2–1-re múlta felül a Bukaresti Rapidot. A CFR–Farul összecsapás viszont nem tartogatott különösebb izgalmakat: már az első percben betaláltak a hazaiak, Graovac révén.
Bár Alibec egyenlíteni tudott a tengerpartiak részéről, ez csupán átmeneti fellángolásnak bizonyult. A félidő vége előtt két gyors kolozsvári találat – Abeid és Munteanu jóvoltából – eldöntötte az összecsapást.
A második félidőben Emerllahu is beköszönt, így a CFR már 4–1-re vezetett. A Farul egész mérkőzésen mindössze egyszer találta el a kaput, miközben a hazaiak 13-at könyvelhettek el. A fölényes siker megérdemelt volt.
A Román Kupa fináléját május 14-én rendezik Aradon, a Neuman Ferenc Stadionban, ahol a Kolozsvári CFR és az FC Hermannstadt csap össze a trófeáért.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!