A Román Labdarúgó Szövetség holnapján közzétették hétfőn a sorsolás kalapjait, az elsőbe nyolc élvonalbeli és négy másodosztályú, a másodikba pedig egy élvonalbeli és három másodosztályú együttes került.
Az előző körben mindkét székelyföldi csapat, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda is búcsúzott, előbbi idegenben a Turris-Oltul Turnu Măgureletől kapott ki 1–0-ra, míg utóbbit az Aradi UTA 2–0-ra győzte le Csíkszeredában.
Az aradiak mellett még csak három erdélyi, illetve bánsági gárda maradt versenyben a trófeáért, a Medgyesi Gaz Metan, a Kolozsvári U és a Temesvári ASU Poli.
Az egyfelvonásos nyolcaddöntő mérkőzéseit február 10-én rendezik, alapjáraton 13 óra 30 perces kezdéssel, de a pontot programot a tévétársaságokkal egyeztetve alakítja ki a szövetség.
Azokat a találkozókat, amelyeket az esetleges pozitív koronavírus-tesztek miatt nem tudnak megtartani, másodjára már nem programálják újra.
A keddi sorsolást a szövetség Youtube-csatornáján, valamint a kupa Facebook-oldalán is követni lehet.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!