A csíksomlyói búcsús szentmisével egyidőben rendezték meg Ovidiuban a Konstancai Farul–FK Csíkszereda mérkőzést,
amelynek elején a csíki együttes sorfalat állva gratulált a házigazdáknak a bajnoki címért.
A vendégeknél három játékos hiányzott: a sérüléssel küszködő Szentes Szabina és Nyéki Anna, illetve az U16-os romániai válogatottba behívott Fülöp Boglárka.
A hazai együttesnek egész mérkőzésen két nagy gólhelyzete volt, és ebből egyet gólra váltott, a 36. percben Laura Rus volt eredményes. A mérkőzés hajrájában több egyenlítési lehetősége is volt a csíki lányoknak, ám Herczeg Andrea és Androniki Mikalopulu két-két ziccerre is kimaradt, így pont nélkül utazik haza az FK.
A mérkőzés után a Farul átvette a bajnoki címmel járó érmeket és a trófeát.
Az FK Csíkszereda harmadik helyen áll, de a bronzérem sorsa már nem saját kezében van. Az csíkiakkal azonos pontszámot elérő Temesvári Polinak két mérkőzése maradt hátra, míg Herczegéknek csak egy.
Női labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 11. forduló:
Konstancai Farul–FK Csíkszereda 1–0 (1–0).
Gólszerzők: Laura Rus (36.).
Játékvezetők: Ana Maria Terteleac (Berceni), Marilena Cătălina Nan (Alexandria) és Ilinca Mazga (Bukarest).
Megfigyelők: Raluca Elena Şerban és Dragoș Istrate (mindketten Bukarest).
Konstancai Farul: Lilian Onyango – Jeaquelinne Craiovan, Ana Maria Stanciu, Felcia Guțu, Enez Muedizi Mango, Ioana Borțan, Maria Cristea, Olga Iordăchiuși, Laura Rus, Tabita Croitoru, Claudia Chiper. Cserejátékosok: Mirela Ganea (kapus), Ioana Stancu, Sara Borțea, Violeta Bogoș, Denisa Bacanu, Nicoleta Deca, Adriana Istrate, Teodora Vasile, Andreea Laiu. Stáb: Zaharia Dobre (vezeteőedző), Raluca Sîrghe-Simes (másodedző), Emil Dobre (kapusedző), Radu Mihai (erőnléti edző), Iulian Ciucă (orvos) és Andrei Canaziru (a csapat képviselője).
FK Csíkszereda: Tankó Réka – Balázs Csilla, Haraszti Fanni, Balázs Eszter, Androniki Mikalopulu, Herczeg Andrea, Orbán Aranka, Antal Anita, Szőke Eszter, Magyarics Zoé, Mitri Rita. Cserejátékosok: Balog Boglárka, Böröcz Bettina (kapusok), Bartalis Barbara, Albu Erika, Györgyicze Réka, Péter Kinga, Péter Alexandra, Abos Bianka. Stáb: Kollár Péter (vezetőedző), Nagy Noémi (másodedző), Ferencz Levente (kapusedző), Antal Alexandra (orvosi asszisztens), Gál Ervin (a csapat képviselője).
A forduló másik mérkőzését, a Kolozsvári U Olimpia–Temesvári Poli találkozót vasárnap 12.30-tól rendezik.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul (nők) Farul | 11 | 8 | 2 | 1 | 18-8 | 52 |
2 | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | 11 | 6 | 2 | 3 | 18-8 | 46 |
3 | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda | 11 | 4 | 2 | 5 | 13-19 | 38 |
4 | Temesvári Poli (nők) Temesvári Poli (nők) | 11 | 1 | 0 | 10 | 9-23 | 38 |
Az utolsó forduló (május 25.) programja: FK Csíkszereda–Kolozsvári U Olimpia és Temesvári Poli–Konstancai Farul.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!