Hirdetés

Kihasználta ellenfele megingását a Kolozsvári CFR - gólösszefoglalóval

Ciprian Deac három gólpaszt jegyzett
Fotó: Pinti Attila

Egy ajándékba adott gól jelentette az FC Voluntari vesztét a kincses városban. Adrian Mutu győzelemmel mutatkozott be az erdélyi csapat kispadján.

Hétfőn este a Kolozsvári CFR–FC Voluntari találkozóval zárult a labdarúgó Szuperliga huszonharmadik játéknapja. Az edzőváltáson átesett hazai gárdának a tabellán a második hely visszaszerzéséért be kellett gyűjtenie mindhárom pontot.

Hirdetés

Kevés igazi gólhelyzetet alakítottak ki a felek az első játékrészben, a kolozsváriak szinte a semmiből szerezték meg a vezetést, de nagyon gyorsan, még a szünet előtt tudott válaszolni az ellenlábas.

A második játékrészben meddő mezőnyfölényben játszott a CFR, a meccs kulcsmomentuma 62. percben volt, ekkor a vendégek egyik bedobásából találatot ért el a kincses város csapata.

Ez teljesen a padlóra küldte az FC Voluntarit, a sokszoros bajnok ezt kihasználva újabb találatokkal büntetett.

A diadallal a Kolozsvári CFR megszerezte a 2024-es év első győzelmét aratták, így az új trénerük, Adrian Mutu bemutatkozása is jól sikerült.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 23. forduló:

Kolozsvári CFR–FC Voluntari 4–1 (1–1).
Gólszerzők: Bîrligea (36.), Otele (62.), Tachtsidis (64.), Michael (74.), illetve Nemec (43.).

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 23. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
23
15
5
3
45-20
50
2
Kolozsvári CFR CFR
23
11
6
6
41-23
39
3
Bukaresti Rapid Rapid
23
10
9
4
40-26
39
4
Konstancai Farul Farul
23
10
6
7
33-32
36
5
Universitatea Craiova U Craiova
23
9
7
7
32-28
34
6
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
23
9
6
8
34-27
33
7
FC Hermannstadt Hermannstadt
23
7
11
5
30-25
32
8
Kolozsvári U Kolozsvári U
23
8
8
7
30-33
32
9
Petrolul Ploiești Petrolul
23
6
13
4
23-22
31
10
Galaci Oțelul Oțelul
23
5
13
5
23-23
28
11
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
23
8
3
12
36-38
27
12
Aradi UTA UTA
23
6
9
8
25-33
27
13
Jászvásári Poli Jászvásár
23
6
8
9
26-37
26
14
FC Voluntari Voluntari
23
6
7
10
28-39
25
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
23
4
4
15
14-34
16
16
FC Botoșani Botoșani
23
2
9
12
21-41
15
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Megműtötték, még nem térhet vissza a Kolozsvári CFR sikeredzője

Hosszú hónapok óta egészségügyi problémákkal küszködik Dan Petrescu, aki a múlt héten sürgősségi műtéten esett át, így egyelőre nem térhet vissza az edzősködéshez.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Villámrajt az U–CFR összecsapáson, a hosszabbításban jött a csattanó (videóval)

A U nyerte a kolozsvári derbit, hazai környezetben legyűrte a CFR-t a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának első fordulójában.

Bennmaradó helyen zárja az alsóház nyitófordulóját az FK Csíkszereda

Kedvezően alakult a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első vasárnapi találkozója az FK Csíkszereda számára, amely a galaci győzelmének köszönhetően az első fordulót követően biztos bennmaradó helyen áll a tabellán.

Kedvezőtlen számok: mindössze két klub felelt meg az 5+6-os szabálynak a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszát követően a statisztikákból kiderült, hogy a 16 csapatos mezőnyből mindössze két klub felelt meg a Román Labdarúgó-szövetség által bevezetett 5+6-os szabálynak.

Lemondott Bálint László az FK Csíkszereda elleni kudarc után

Komoly következményekkel járt a Galaci Oțelul számára az FK Csíkszereda elleni vereség: Bálint László vezetőedző közvetlenül a lefújást követően bejelentette távozását, és kijelentette, hogy nem folytatja munkáját a Duna-parti klub kispadján.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Az FK Csíkszereda elhozta a pontokat a galaci katlanból (videóval)

A szezon eddigi legjobb idegenbeli játékával aratott fontos győzelmet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első fordulójában, szombaton 3–2-re legyőzte a Galaci Oțelult, és nagy lépést tett a bennmaradásért zajló harcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!