A 2x40 perces mérkőzésen szinte végig a vendégek akarata érvényesült, az 53. percben már 2–0-ra vezettek a kolozsváriak, a hazai együttesnek csak a 79. percben sikerült a szépítés.
Ezzel a kolozsváriak törlesztettek a tavalyi vereségért, ugyanis az FK Csíkszereda egy évvel ezelőtt az elődöntőben búcsúztatta az Ardealult (5–2-re nyertek hazai pályán).
Az FK-nál a télen edzőcsere volt, a Siófokra távozó Vég Csongor helyét a háromszéki Valentin Suciu vette át.
Labdarúgás, U17-es korosztály, Román Kupa, negyeddöntő:
FK Csíkszereda–Kolozsvári Ardealul 1–2 (0–1),
gólszerzők: Simó Csongor, illetve Bogdan Botea és Denis Sep.
Az FK kezdőcsapata: Dombrádi – Purguly, Badi, Partene, Rácz, Incze, Máthis, Kővári, Bencze, Simó, Fülöp. Játszott még: Suciu, Ferencz, Szfárli és Kányádi.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!