HIRDETÉS

Kiesési rangadót játszanak Udvarhelyen

Tavaly májusban 2–1-re nyert az SZFC a moldvaiak vendéglátójaként. Idén is megelégednének ezzel az eredménnyel az udvarhelyiek. Archív
Fotó: Pál Árpád

2018. április 12., 14:10

A tavaszi szezon egyik legfontosabb hazai találkozójára készül a Székelyudvarhelyi FC, a labdarúgó 3. Liga 22. fordulójában a 13. helyezett CSM Pașcani együttesét fogadja pénteken 17 órakor a sétatéri stadionban. Amelyik csapat megszerzi a három pontot, óriási lépést tesz a bennmaradásért folytatott harcban.

2018. április 12., 14:10

A mérkőzésen három alapjátékosra nem számíthat Mészáros Alpár, az SZFC edzője. Szabó Gáza és Cristian Chifu sárga lapos eltiltás miatt nem tud pályára lépni, míg Bálint Rajmond továbbra is sérüléssel bajlódik.

„Minden meccsen más és más játékos hiányzik valamilyen okból, így sosem áll rendelkezésemre a teljes keret, de már hozzá vagyok szokva. Legfontosabb idei meccsünk következik, nagyon fontos összecsapás lesz a kiesés elleni harcban. Múlt héten idegenben nyertünk, ez jó morált adott a csapatnak, de most itthon is győzelemre kell hajtanunk.

Pașcani-nak is ugyanolyan fontos a három pont, mint nekünk. Ők is végig küzdeni fognak, ezért nagyon kiélezett, izgalmas mérkőzésre van kilátás.

Nem lesz könnyű ellenfél, hiszen Szászhermányban nyerni tudott, továbbá már letudta a nehéz mérkőzéseit Bákóval és Galaccal is” – mondta a meccs felvezetéseként Mészáros.

HIRDETÉS

Tavasszal csupán az említett szászhermányi mérkőzésen szereztek pontot a moldvaiak. Hazai pályán kikaptak Liești-től (0–1), a Bákói Aerostartól (0–5) és a Galaci Oțelultól (0–2), idegenben pedig Barcarozsnyón maradtak alul (1–3).

Az eddigi fordulók alatt 13 pontot gyűjtöttek, a 13. helyen található a Iași megyei együttes. Jól kezdődött viszont a tavasz az SZFC számára, hiszen eddigi hat mérkőzésén tíz pontot gyűjtött (eggyel többet, mint az egész őszi szezonban), és jelenleg a 12. helyen található a táblázaton.

Tavaly a páskáni mérkőzésen hiába egyenlített kétszer is az SZFC, a házigazdák a hajrában szerzett góllal 3–2-re győztek.

A Kézdivásárhelyi KSE-re rövid kiszállás vár, szombaton a ranglista 7. helyén álló Szászhermányi FC vendége lesz. Amennyiben a háromszékiek nyerni tudnak a Brassó melletti együttes otthonában, egy pontra megközelítik.

Csíkszereda csapata szabadnapos lesz, de a játékosok nem dőlhetnek hátra, ugyanis jövő hét végén nagyon kemény meccs vár rájuk: az éllovas Bákói Aerostart fogadják. Ez a találkozó akár a feljutásról is dönthet.

Nagyszebenben gyakorolnak

Nem is pihen az FK Csíkszereda, a klub vezetőségének sikerült ellenfelet találni, pénteken délután 5 órától Nagyszebenben, a szintén 3. ligás FC Hermannstadt II. ellen játszik barátságos, felkészülési mérkőzést. Bálint László György, a csíkiak vezetőedzője elmondta, hogy a szebeniek megígérték, a 2. ligás csapatukból is pályára lép majd pár játékos.

Labdarúgó 3. Liga, 22. forduló 

Pénteken 17 órától
Székelyudvarhelyi FC–CSM Pașcani
Bákói Aerostar–Románvásári VSK

Szombaton 17 órától
CSM Focșani–Sănătatea Darabani
Szászhermányi FC–Kézdivásárhelyi KSE
Sporting Liești–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Galaci Metalosport–Bucovina Rădăuți 0–3 (játék nélkül)
Galaci Suporter Club Oțelul–Avântul Valea Mărului 3–0 (játék nélkül)
az FK Csíkszereda szabadnapos lesz.

Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Bákói Aerostar 28 21 5 2 80–20 68
2. FK Csíkszereda 28 20 6 2 74–25 66
3. Galaci Suporter Club Oțelul 28 17 9 2 55–15 60
4. Románvásári VSK 28 14 4 10 68–41 46
5. Bucovina Rădăuți 28 13 6 9 41–24 45
6. Szászhermány 28 13 5 10 55–31 44
7. Sporting Liești 28 13 5 10 48–35 44
8. Barcarozsnyói Cetate 28 12 8 8 41–28 44
9. Kézdivásárhelyi KSE 28 12 6 10 69–45 42
10. CSM Focșani 28 11 8 9 47–36 41
11. Székelyudvarhelyi FC 28 10 3 15 42–49 33
12. Sănătatea Dărăbani 28 8 6 14 41–52 30
13. CSM Pașcani 28 5 2 21 27–78 17
14. Avântul Valea Mărului 27 3 1 23 29–76 10
15. Galaci Metalosport* 27 0 0 27 3–165 -12
*Galaci Metalosport büntetve 12 ponttal

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Rontott még egy helyet Nyárádtő a szezonzárón

Vereséggel zárta a labdarúgó 2. Liga alsóházi rájátszásának küzdelmeit a Nyárádtői Unirea, az utolsó fordulóban 3–1-re kikapott a Nagyváradi Bihar FC otthonában, amely megelőzte a ranglistán.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

A KSE három góllal bebiztosította a harmadik helyet, az OSK II. néggyel nyert

Kategorikus győzelmeket arattak a labdarúgó 3. Ligában érdekelt háromszéki csapatok: a felsőházban a KSE Bákóban biztosította be rangsorbeli harmadik helyét, míg az alsóházban hibátlan OSK II. hazai pályán hengerelt.

A Slobozia feladta a leckét és kieső helyre tolta a Sepsi OSK-t

Nem okozott gondot az Unirea Sloboziának megszerezni a győzelmet a labdarúgó Szuperligából múlt héten kiesett és a megszűnés szélére sodródott Gloria Buzău otthonában, ezzel a Ialomița megyeiek megelőzték és kieső helyre tolták a Sepsi OSK-t.

Húszéves lett a csíkszentdomokosi Buzánszky Jenő Focikupa

Idén huszadik alkalommal rendezték meg a Buzánszky Jenő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Focikupát. A székelyföldi általános iskolák számára szervezett kupa döntője a hagyományoknak megfelelően idén is Csíkszentdomokoson zajlott.

Hosszabb távra terveznek: Marco Rossi marad a magyar válogatott élén

Biztossá vált, hogy Marco Rossi a következő években is a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya marad. A szurkolók által is nagyra becsült szakember 2030-ig hosszabbította meg szerződését a nemzeti csapat élén.

Most vagy soha – az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Sepsi OSK

Péntek este kulcsfontosságú mérkőzést játszik hazai pályán a Sepsi OSK az FC Botoșani ellen: a háromszékiek számára csak a győzelem elfogadható, ha életben akarják tartani bennmaradási reményeiket. A tét óriási, a nyomás fojtogató.

Az FK Csíkszereda az első helyért, a Nyárádtői Unirea a tisztes zárásért küzd

Az utolsó előtti forduló következik a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában, míg az alsóházban már a szezon utolsó mérkőzéseit rendezik. Az FK Csíkszereda az első helyért, a Nyárádtői Unirea pedig a negyedik pozíció megtartásáért lép pályára.

Gyimesi bravúr a Hargita megyei labdarúgó Román Kupában

Három negyedosztályú csapat mellett az 5. Ligában vitézkedő Gyimesbükk együttese jutott be a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának elődöntőjébe. A gyimesiek a magasabb osztályban szereplő agyagfalviakat győzték le.

Kovács István vezetheti a Bajnokok Ligája döntőjét

Élete lehetősége előtt áll Kovács István: komoly esélye van arra, hogy ő vezesse a legrangosabb európai kupasorozat döntőjét. A 40 éves játékvezető a legnagyobb favoritok közé tartozik, hogy május 31-én Münchenben dirigálja az Inter–PSG finálét.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!