Hirdetés

Kétgólos hátrányból fordított, mégsem örülhetett a végén a Kolozsvári CFR

Újabb pontokat veszítettek idegenben. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907 CLUJ-NAPOCA

Fordulatos mérkőzést játszott a Jászvásári Poli otthonában a Kolozsvári CFR, amely felállt ugyan kétgólos hátrányból, de végül csak egy pontot tudott elhozni.

2023. november 11., 21:10

A labdarúgó Szuperliga 16. fordulójának szombat esti találkozóján villámrajtot vett a Poli, amely az első félidő közepén már kétgólos előnyben volt. A CFR válasza azonban nem váratott magára, öt perccel később Avounou szépített. Ráadásul, a szünet előtt a kolozsváriak rövid időn belül kétszer újra betaláltak Ajeti és Otele révén, így 3–2-re vezettek.

Hirdetés

Aztán a második játékrész elején ismét a házigazdák voltak eredményesebbek, akik félórával a lefújás előtt kiegyenlítettek. A végéig újabb gól már nem esett, így a CFR be kellett érje a döntetlennel, ezzel átvette ugyan a vezetést a ranglistán, de csak jobb gólkülönbségével előzi meg az FCSB-t, amely vasárnap az FCU Craiova 1948 csapatát fogadja.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 16. forduló:
Jászvásári Poli–Kolozsvári CFR 3–3 (2–3).
Gólszerzők: Harrison (11., 62.), Katanec (22.), illetve Avounou (27.), Ajeti (38.), Otele (44.).

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 16. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
16
10
4
2
30-16
34
2
Kolozsvári CFR CFR
16
9
4
3
31-17
31
3
Bukaresti Rapid Rapid
16
8
6
2
31-17
30
4
Universitatea Craiova U Craiova
16
7
5
4
22-16
26
5
FC Hermannstadt Hermannstadt
16
5
9
2
24-16
24
6
Petrolul Ploiești Petrolul
16
4
10
2
19-16
22
7
Konstancai Farul Farul
16
6
4
6
22-24
22
8
Galaci Oțelul Oțelul
16
3
11
2
16-14
20
9
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
16
5
5
6
18-18
20
10
Kolozsvári U Kolozsvári U
16
4
8
4
22-23
20
11
Jászvásári Poli Jászvásár
16
4
6
6
19-23
18
12
Aradi UTA UTA
16
4
6
6
19-25
18
13
FC Voluntari Voluntari
16
4
5
7
20-29
17
14
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
16
4
3
9
25-30
15
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
16
2
4
10
9-27
10
16
FC Botoșani Botoșani
16
0
8
8
17-33
8
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

A Besztercei Gloriával hangolt a bajnoki folytatásra a Sepsi OSK

Döntetlennel zárta első felkészülési mérkőzését a bajnoki szünetben a Sepsi OSK, amely a 2. ligás Besztercei Gloriával találkozott szombaton délben.

Érkeznek a VAR-felügyelők a Szuperligába

Jelentős változás következik a Szuperligában, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága szerdai ülésén jóváhagyta a VAR-felügyelő szerepkörének bevezetését, akinek feladata a videóbírók munkájának értékelése és javítása lesz.

Portugál ritmusra táncol a Szuperliga

A román labdarúgó élvonal első négy helyezettjéből hármat portugál szakember irányít. Nuno Campos, Filipe Coelho és Ricardo Sousa együtt harminc bajnokin 62 pontot gyűjtött, miközben a luzitán játékosok között is akad néhány meghatározó teljesítmény.

Három átigazolási időszakra eltiltotta a FCSB-t a FIFA

Alig egy nappal Laurențiu Reghecampf vezetőedzői kinevezése után komoly problémával szembesült a FCSB: a FIFA három átigazolási időszakra megtiltotta a bukaresti klubnak új játékosok regisztrálását.

Harmadszorra is elfogadta a FCSB kispadját Laurențiu Reghecampf

Hivatalosan is bemutatták Laurențiu Reghecampfot a FCSB vezetőedzőjeként. Az 51 éves szakember harmadik alkalommal irányítja a bukaresti csapatot a labdarúgó Szuperligában.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Őszi szünet a Szuperligában: a Dinamo szárnyal, a CFR építkezik, Csíkszeredában kong a vészharang

Szünetel a román élvonal, így itt az idő egy gyors mérlegre. A Dinamo az élen áll, a Rapid és a Craiova tartja a lépést, miközben a CFR-nél az építkezésé a főszerep. Az OSK kellemes meglepetést okoz, Csíkban viszont minden a kiesés rémét vetíti előre.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!