A szerb másodosztályban szereplő Topolyával (jelenleg a ranglista 4. helyén áll) mérkőzött meg a csíki gárda. Bálint László György tanítványai kétszer hatvan percet játszottak a vajdasági csapattal. Az FK kezdője: Horvát – Kilyén, Benkő, Lőrincz, Csiszer – Jakab, Savin – Magyari, Soufiane, Györgyi – Bajkó. A második félidőben játszott: Nagy (Bencze, 105.) – Majzik, Csürös, Fabio, Lakatos – Bartók (Antal, 100.), Ilyés – Eder, Antal (Bara, 90.), Pál – Hodgyai.
Az első játékrészben nem született gól, térfélcsere után viszont két ellentámadást is eredményesen fejezett be a délvidéki együttes, amire Ilyés Róbert válaszolt egy fejesgóllal, de egyenlíteni már nem tudtak a csíkiak.
Kazahsztáni játékvezetői hármas vezette a találkozót, akik szintén felkészülésen vannak Antalyában, mindhárman nemzetközi elismertségnek örvendő bírók.
„Egy nagyon jól sikerült felmérő volt, egy kemény csapat ellen, amely erős és agresszív játékosokkal rendelkezik. Voltak nagyon jó perceink, de olyan pillanatok is, amikor nagyon szenvedtünk a játék felépítésében. Egy kicsit haragszom, mert mindkét gólt ellentámadásból kaptuk, különben elég jól megszerveztük a védelmet.
Örvendek az új játékosaink teljesítményének is, főleg akik az U19-es csapatunkból érkeztek (Bara, Antal és Bencze), mindhárman jól szálltak be a játékba, magabiztosak voltak. Mindannyian fiatal és nagy potenciállal rendelkező játékosok” – értékelt a meccs után Bálint László György, az FK vezetőedzője.
Vasárnapig tart az FK törökországi edzőtábora, ahol további tesztmeccseket is lejátszik a csapat, így például a fehérorosz Bate Boriszovval is összecsap.
Labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Antalya, Törökország:
FK TSC Topolya–FK Csíkszereda 2–1 (0–0),
gólszerzők: Galić és Erak, illetve Ilyés Róbert.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!