
Sokan kilátogattak a városi stadionban megrendezett nemzetközi focimeccsre Csíkszeredában, főleg a fiatalok foglaltak szép számban helyet a lelátókon.
A találkozót megelőző himnuszéneklésnél is a fiatalok kerültek középpontba, a két csapat és a nézők a csíkszentsimoni ifjúsági fúvószenekar előadásában hallgathatta meg a magyar és a román himnuszt.
Kiegyensúlyozott játékot hozott az első félidő, mindkét csapat próbálkozott veszélyes helyzeteket kialakítani, de a kapusoknak nem kellett bravúrokat bemutatniuk.
Szünet után változott a játék képe, a magyar együttes vette át a játék irányítását, és mindjárt a második játékrész második percében Bakos Zsombor megszerezte a vezetést.
A csatár a két román belső védő között tört kapura, majd a hálóőr mellett belőtte a vezető gólt (0–1).
A folytatásban is a vendégcsapat volt veszélyesebb, több szabadrúgást harcolt ki a tizenhatos környékén. A 62. percben középről, mintegy 20 méterről végezhettek el szabadrúgást a magyarok, a labdát pedig Bényei Ágoston mesterien a jobb alsó sarokba csavarta (0–2).

A hátramaradt bő félórában mindkét kapunál adódtak gólszerzési lehetőségek, de a védelmek biztosan zártak.
Pályára léptek a székely legények is a 2x40 perces mérkőzésen, a román csapatban Albu Attila és Szin Ferenc, míg a magyar oldalon Csala Róbert (kezdő volt) és Gergely Botond kapott lehetőséget.
Labdarúgás, U15-ös válogatottak, barátságos mérkőzés, Csíkszereda:
Románia–Magyarország 0–2 (0–2),
gólszerzők: Bakos Zsombor (42. perc) és Bényei Ágoston (62.).

Románia: Robert Popa – Sergiu Pârvulescu, Mario Nicolescu, Bogdan Lazăr, Fabrizio Constantin, Sebastian Nechita, Remus Mihai, Nicolas Popescu, Sasha Agiveli, Roberto Mălăele, Ștefan Bodișteanu. Játszott még: Cosmin Trandafir (kapus), Albu Attila, Răzvan Sturzu, Szin Ferenc, Raul Ardelean, Vlad Bogdan, Andrei Pandele, Luca Mihai, Paul Coza, Denis Păunescu, Andrei David, Antonio Miuțescu és Demetris Cristodulo. Szövetségi kapitány: Adrian Văsâi.

Magyarország: Horváth Kornél – Helembai Márk Árpád, Csinger Márk, Kispál Tamás, Molnár Roland, Németh Dániel, Farkas Botond, Kovács Mátyás, Török Kevin, Csala Róbert, Fodor Péter. Játszott még: Senkó Zsombor (kapus), Zsuppán Balázs, Gergely Botond, Fűzfői Márk, Bényei Ágoston, Vogyicska Balázs, Bakos Zsombor és Varga Donát. Szövetségi kapitány: Belvon Attila.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!