Hirdetés

Két csapat továbbra is hibátlan a Kovászna megyei 4. Ligában

A két éllovas továbbra is hibátlanul menetel a megyei bajnokságban. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila

Újabb fordulót rendeztek a Kovászna megyei labdarúgó 4. Ligában, ahol a Kovászna és a Bardoci Príma ismét győzött, így hibátlan mérleggel állnak az élen. A címvédő Zágon viszont Baróton szenvedett vereséget.

A hét közben bepótolták az 5. játéknapról elhalasztott Perkő–Papolc mérkőzést, amely a hazaiak sima, 8–1-es sikerével zárult. A 6. fordulóban szombaton két, vasárnap pedig öt találkozót játszottak le.

Hirdetés

A bajnoki címvédő Zágon Erdővidékre látogatott, ahol a Barót már az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, majd a hajrában Csog Csongor állította be a 3–0-s végeredményt. Az éllovas Kovászna az árkosiakat fogadta, és alig több mint negyedóra alatt eldöntötte a három pont sorsát (2–0). A másik hibátlan mérlegű alakulat, a Bardoci Príma Csernátonban bizonyított: negyven perc elteltével hárommal vezettek, a hazaiak még szépítettek a szünet előtt, de végül a vendégek 4–1-re diadalmaskodtak.

Papolc a hétközi nagy zakó után javított, hiszen Uzon ellen 8–1-re győzött. A Maksa–Zágonbárkány párharc szoros küzdelmet hozott, de végül a hazaiak örülhettek a 3–2-es sikernek. Bodzaforduló nyolc perc alatt háromszor talált be Perkő ellen, ezzel döntve el a meccset (3–1). Szitabodza Nagyajtán nyert 3–1-re, így idegenben is begyűjtötte a három pontot.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megyei csoport

5. forduló, elhalasztott mérkőzés
Perkő–Papolc 8–1 (3–0),
Gólszerzők: Papp Levente (19., 87.), Vulcan Adrian (39.), Mátyus Márk (42.), Pál Bence (61., 81.), Fábián Hunor (64.), Bede Roland (72.), illetve Berszán Imre (85.).

6. forduló
Barót–Zágon 3–0 (2–0),
Gólszerzők: Szabó Zsolt (34.), Pakuci Tamás (45. – öngól), Csog Csongor (89.).

Maksa–Zágonbárkány 3–2 (2–1),
Gólszerzők: László Zsolt (1.), Király Nándor (30., 74.), illetve David Popica (36.), Răzvan Banciu (61.).

Bodzaforduló–Perkő 3–1 (0–0),
Gólszerzők: Marian Iacob (50.), Andrei Crișan (55.), David Banciu (58.), illetve Pál Bence (89.).

Csernáton–Bardoc 1–4 (1–3),
Gólszerzők: Bod Szilveszter (43.), illetve Dobai Henrik (29.), Bedő Csongor (33.), Orbán Balázs (38., 46.).

Nagyajta–Szitabodza 1–3 (0–2),
Gólszerzők: Zsombori Zsolt (59. – tizenegyesből), illetve George Chelemen (8.), Andrei Lenghen (36.), Constantin Bularca (84.).

Papolc–Uzon 8–1 (5–0),
Gólszerzők: Mătăsaru Erik (5., 22., 31., 49.), Kovács Tibor (28.), Bajkó Norbert (41.), Claudiu Rădulescu (71., 86.), illetve Dumitru Crețu (90.).

Kovászna–Árkos 2–0 (2–0),
Gólszerzők: Alin Damian (14.), Ionuț Vișan (19.).

Szentkatolna szabadnapos volt.

4. Liga, Kovászna megye, 2025–2026-os szezon

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kovásznai SE Kovászna
6
6
0
0
34-0
18
2
Bardoci Príma Bardoc
5
5
0
0
25-2
15
3
Barót VSC Barót
5
4
1
0
31-8
13
4
Zágon Zágon
6
4
0
2
21-9
12
5
Árkosi SE Árkos
6
4
0
2
21-10
12
6
Szitabodza Szitabodza
6
3
0
3
21-14
9
7
Perkői SE Perkő
6
2
2
2
14-10
8
8
Zágonbárkány Zágonbárkány
6
2
1
3
18-16
7
9
Papolc Papolc
6
2
0
4
15-31
6
10
Maksai SE Maksa
6
2
0
4
10-26
6
11
Szentkatolnai SE Szentkatolna
5
1
2
2
9-15
5
12
Nagyajta Nagyajta
5
1
1
3
5-20
4
13
Csernáton Csernáton
5
1
0
4
6-17
3
14
Bodzafordulói SE Bodzaforduló
5
1
0
4
6-25
3
15
Uzoni SE Uzon
6
0
1
5
5-38
1
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy összekovácsolt csapat, egy életre – találkoztak Janovits Endre tanítványai

Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.

Visszavágott a Steauának, ott van a 2. Liga listavezetőjének sarkában a Sepsi OSK

Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.

Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

`
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Vendégsiker a bepótolt összecsapáson a Hargita megyei focibajnokságban

Pótolták a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának 16. fordulójából elhalasztott Balánbánya–Székelykeresztúr mérkőzést. A szerda késő délutáni összecsapás szoros küzdelmet hozott.

Nem volt orvos, ezért elmaradt a meccs a Kovászna megyei 4. Ligában

Mindössze öt összecsapást játszottak le a Kovászna megyei pontvadászat húsvéti fordulójában, ezek közül három alkalommal a győztesek alaposan rászámoltak ellenlábasaikra, kétszer pedig a vendégek diadalmaskodtak.

Hazai dominancia a húsvéti fordulóban, élre tört a Golimpiákosz

Hazai fölény jellemezte a húsvéti fordulót a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, ahol minden mérkőzésen a vendéglátók nyertek. Az elnapolt vasárnapi mérkőzésen a Golimpiákosz győzött Csíkszentmártonban, és ezzel a rangsor élére állt.

Nem marad futball nélkül Csíkszék a húsvéti ünnepek alatt

A húsvéti ünnepek alatt pénteken, szombaton és vasárnap is lesznek futballmérkőzések a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, illetve az 5. Liga csíkszéki csoportjában.

Kovászna és Barót hengerelt, Bardoc behúzta a rangadót

Az élen álló alakulatok igazolták a papírformát a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, a listavezető Kovászna nyolc, a második helyen álló Barót öt góllal múlta felül soros ellenfelét.

Még egy csapat visszalépett a Maros megyei 4. Ligától

Mindössze öt mérkőzést játszottak le a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 16. fordulójában, mivel a tavaszi szezon elején immár a második csapat lépett vissza a bajnokságtól.

Az agyagfalviak fordítottak és gólzáporral nyertek Csíkszentmártonban

Fordulatos mérkőzések jellemezték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának 18. fordulóját: az Agyagfalva öt gólt szerezve fordított Csíkszentmártonban, a Golimpiákosz pedig magabiztosan nyert Borszéken.

Ritka jelenet a megyei focibajnokságban, szurkolói busszal kísérik el a Szentegyházi Vasast

Nem mindennapi kezdeményezés kíséri a hétvégi fordulót a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban. A Szentegyházi Vasas drukkerei szervezetten utaznak a maroshévízi mérkőzésre.

Kovásznai gólkedv és négypontos előny a háromszéki 4. Ligában

Erődemonstrációt tartott az éllovas Kovászna a háromszéki labdarúgó 4. Liga 17. játéknapján, a Kárpátok csapata alaposan rászámolt Papolcra és kihasználva legfőbb üldözője, Barót botlását, immár négypontos előnnyel vezeti a rangsort.

Lemaradt a vásárhelyi csapatoktól a harmadik helyezett a Maros megyei 4. Ligában

Idegenben gyűjtötte be a három pontot az élen álló két vásárhelyi együttes, míg a harmadik helyezett Marosoroszfalu vereséget szenvedett a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 15. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!