
Lionel Messinek ez az utolsó lehetősége, hogy az argentin válogatottal megszerezze a hőn áhított világbajnoki címet, amelyhez a 2014-es brazíliai tornán volt közel igazán, amikor a döntőben hosszabbításban maradtak alul Németországgal szemben.
A 35 éves, hétszeres aranylabdás klasszis remek szezonkezdeten van túl a PSG-ben, és ehhez társul, hogy a nemzeti együttes immár 35 mérkőzés óta veretlen, tavaly pedig megnyerte a Copa Americát, a döntőben a rivális brazilokat győzte le, így 1993 után hódította el újra a trófeát.
Az argentin csapat egységesnek tűnik, és bizakodva várhatja a tornát, az elmúlt napokban viszont nagy érvágást jelentett, hogy biztossá vált, az egyik alapember, Giovani Lo Celso sérülés miatt kihagyja a vb-t, de mellette Paulo Dybala és Ángel Di María is sérüléssel bajlódott az utóbbi időben.
A csoport másik esélyese Lengyelország, amely a magyarokkal azonos selejtezőcsoportban nem volt meggyőző, a második helyet viszont megszerezte. A pótselejtező elődöntőjében kihasználta az oroszok kizárását, így játék nélkül jutott tovább a döntőbe, ahol a svédek elleni győzelemmel bebiztosította a világbajnoki részvételt.
A gárda kiemelkedő alakja természetesen Robert Lewandowski, aki a nyáron a Barcelonába igazolt a Bayerntől, és hamar megtalálta helyét a csapatban, így a lengyelek abban bíznak, hogy formáját sikerül átmentenie a vb-mérkőzésekre is.
Mexikó rendszerint sikerrel veszi a csoportkört a világbajnokságokon, és a nyolcaddöntő jelenti a végállomást számára, Katarban azonban bravúr lenne, ha sikerülne a továbbjutása, támadó poszton ugyanis komoly gondjai lehetnek. Nem lesz egyszerű a feladata Szaúd-Arábiának sem, amelynek keretében kizárólag a hazai bajnokságban szereplő játékosok vannak, nagy részük a fiatalabb generációt képviseli.
| 2022. 11. 22. 12:00 | Argentína Argentína | Szaúd-Arábia Szaúd-Arábia | 1-2 |
| 2022. 11. 22. 18:00 | Mexikó Mexikó | Lengyelország Lengyelország | 0-0 |
| 2022. 11. 26. 15:00 | Lengyelország Lengyelország | Szaúd-Arábia Szaúd-Arábia | 2-0 |
| 2022. 11. 26. 21:00 | Argentína Argentína | Mexikó Mexikó | 2-0 |
| 2022. 11. 30. 21:00 | Lengyelország Lengyelország | Argentína Argentína | 0-2 |
| 2022. 11. 30. 21:00 | Szaúd-Arábia Szaúd-Arábia | Mexikó Mexikó | 1-2 |
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!