HIRDETÉS

Karnyújtásnyira az ezüsttől a Vasas Femina

Fotó: Pál Árpád

2018. május 20., 13:08

Rangadót játszott a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a női labdarúgó 1. Liga 16. fordulójában, vasárnap délelőtt a második helyezett Temesvári CFR-t fogadta a városi stadionban. Székely János tanítványai, ha nem is játszottak végig jól, 4–0-s győzelmet arattak, és egy pontra csökkentették hátrányukat a CFR-rel szemben.

2018. május 20., 13:08

Temesvár a mérkőzés előtt még négy ponttal vezetett a harmadik Vasas előtt, és az volt a célja, hogy előnyét a hármas sípszó után is megtartsa. A hazaiaknak pedig ez volt az utolsó lehetőségük, hogy saját kezükbe vegyék sorsukat, és győzelem esetén a hátra maradt mérkőzéseiken beelőzzék a Béga-parti együttest.

Kiegyenlített csatát hozott az első félidő, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de inkább a vendégek kapuja forgott veszélyben, és fél óra játék után megtört a jég, Margarita Panova megszerezte a vezetést a Vasasnak.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Az első lépést tehát megtették a lányok, ám mivel az őszi odavágón 5–2-re kaptak ki Temesváron, további gólokra volt szükség.

A második játékrészben érkeztek is, igaz, közben Kajtár Linda bravúrjaira is szükség volt a kapuban, hogy az ellenfél ne kapaszkodjon vissza az eredményjelzőn. Az egyenlítést hajszoló temesvári együttes kitámadott, így üres területek alakultak ki a védelmükben, ezt pedig maximálisan kihasználta a házigazda.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Carolina Țabur mesterhármast ért el, mind a három alkalommal a jobb szélen kapott labdát és lőtt a hálóba.

A Vasas végül 4–0-ra győzött, és óriási lépést tett a második hely elérése érdekében. Mivel az egymás elleni eredmények már az udvarhelyi csapatnak kedveznek, Temesvárral való pontegyenlőség esetén is Székely János edző lányai vannak előnyben.

Temesvárnak két mérkőzése maradt hátra, a 17. fordulóban a Marosvásárhelyi ASA kiállása miatt játék nélkül jut a három ponthoz, míg az utolsó játéknapon az Universitatea Alexandria otthonában játszik.

A Vasas Feminának papíron három találkozója lesz még. A következő fordulóban, június 3-án a CSS Târgoviștét fogadja, a 11. fordulóból elhalasztott Kisbecskerek elleni idegenbeli találkozót május 31-én pótolja, míg az utolsó fordulóban az ASA-val kellett volna meccseljen, így játék nélkül érkezik majd a három pont.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

A Vasas Femina legközelebb a Borgóprundi Heniu vendégeként lép pályára a Román Kupa elődöntőjében, a mérkőzést szerdán 18 órakor rendezik.

„Tudtuk, mi a mérkőzés tétje, hiszen ha nyerünk, megmarad a remény a második helyre. Nem játszottunk a legjobban, de nem is ez volt az elvárás, hanem az, hogy eredményesek legyünk. Még több gólt is szerezhettünk volna, remélem, hogy marad szerdára is.

Innen arra kell figyeljünk, hogyan tudunk frissülni, jó morállal megyünk Besztercére, ahol be akarunk jutni a döntőbe. Ez a csapat bármire képes, ha jól koncentrálunk, végig tudjuk vinni a kétfrontos küzdelmet.

A legjobb szezonunkat zárjuk, hiszen korábban még nem végeztünk a dobogón. Most vagyunk a legjobb pozícióban, nem akarjuk elrontani. Büszke vagyok a lányokra” – összegzett a mérkőzést követően az edző.

Női labdarúgó 1. Liga, 16. forduló:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Temesvári CFR 4–0 (1–0)
Gólszerzők: Panova (31.), Țabur (71., 74., 88.).
Vasas Femina: Kajtár Linda – Biró Enikő, Geréd Erika, Kis Anita, Krall Tímea, Benő Krisztina, Anamaria Vlădulescu, Nadejda Colesnicenco, Mădălina Marinescu, Carolina Țabur, Margarita Panova. Játszott még: Mitri Rita, Dávid Márta és Kecseti Hajnal.

További eredmények:
CSS Târgoviște–Borgóprundi Heniu 11–1
Marosvásárhelyi ASA–CS Real Craiova 0–3
Universitatea Alexandria–Bukaresti Fair Play 3–0
Kisbecskereki Fortuna–Kolozsvári Olimpia 1–11

Női labdarúgó 1. Liga
M GY D V GK P
1. Kolozsvári Olimpia 18 18 0 0 109–7 54
2. Székelyudvarhelyi Vasas Femina 18 12 3 3 64–23 39
3. Temesvári CFR 18 11 1 6 54–47 34
4. Universitatea Alexandria 18 6 7 5 37–25 25
5. Bukaresti Fair Play 18 7 3 8 51–50 24
6. CSȘ Târgoviște 18 5 5 8 41–52 20
7. Borgóprundi Heniu 18 5 5 8 25–40 20
8. Kisbecskereki Fortuna 18 6 2 10 33–67 20
9. Marosvásárhelyi ASA 18 3 3 12 16–44 12
10. Real Craiova 18 2 1 15 12–87 7

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Döntetlen a Craiova–CFR meccsen, ezzel bajnok az FCSB

Megvédi címét az FCSB a labdarúgó Szuperligában, miután a felsőházi rájátszás nyolcadik fordulójának nyitómeccsén az U Craiova és a Kolozsvári CFR ikszelt.

Szoros csatában maradt alul Zernyesten a Gyergyói VSK

A labdarúgó 3. Liga 6-os csoport alsóházi rájátszásában a Zernyesti Olimpic vendégeként lépett pályára a Gyergyószentmiklósi VSK. Az összecsapás hazai győzelemmel zárult.

Belefért a sok kihagyott ziccer, bebiztosította az első helyet a Marosvásárhelyi SE

Nagyobb különbséggel is nyerhetett volna hazai pályán a Marosvásárhelyi SE, de a győzelmét semmi nem veszélyeztette. A Dési Unirea elleni magabiztos sikerrel megnyerte a labdarúgó 3. Liga 7-es csoportjának alsóházi rájátszását.

Kiütötte legfőbb riválisát, megnyerte a rájátszást a Székelyudvarhelyi FC

Történelme során másodszor nyerte meg a felsőházi rájátszást a labdarúgó 3. Ligában a Székelyudvarhelyi FC. Az utolsó előtti fordulóban, szombaton délután magabiztosan diadalmaskodott a CSO Băicoi otthonában, előnye behozhatatlan.

Villámrajttal intézték el a kolozsváriakat a csíki lányok

Magabiztos győzelmet aratott az FK Csíkszereda lánycsapata a női labdarúgó Szuperliga hétvégi fordulójában. Kollár Péter csapata háromgólos különbséggel győzött a Kolozsvári U otthonában.

A tengerparton nyert az Aradi UTA, megmenekült a kieséstől

Négy olyan együttes kilétét ismerjük, akik jövőre biztosan ott lesznek a labdarúgó Szuperliga mezőnyében.

Átkeresztelték, új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja

Új fejezet kezdődik a sepsiszentgyörgyi labdarúgás történetében: május 10-től új néven működik tovább a stadion – a névváltozás egy hosszú távú, stratégiai partnerség első mérföldköve.

Még nem örülhetünk – Sigér góljával levegőhöz jutott a Sepsi OSK

A pályán tombolt a feszültség, a Sepsi OSK hatalmas nyomás alatt vívta ki az életben maradás lehetőségét. Sigér Dávid vezető gólja után nem csak az öröm, hanem az elszántság is uralta a hangulatot: ez még nem a végállomás. Az utolsó meccsen dől el minden.

Hol van már az FK Csíkszereda nagy menetelése? Lecsúszhat a tabella harmadik helyére

Elfocizgatott, a vezetést megszerezte az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonában a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti játéknapjának meccsén. A döntetlennel ők lehetnek elégedettebbek.

Rontott még egy helyet Nyárádtő a szezonzárón

Vereséggel zárta a labdarúgó 2. Liga alsóházi rájátszásának küzdelmeit a Nyárádtői Unirea, az utolsó fordulóban 3–1-re kikapott a Nagyváradi Bihar FC otthonában, amely megelőzte a ranglistán.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!