A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Valentin Suciu elmondta, hogy a felkészülést elsősorban az időjárási körülmények nehezítették, de elégedett a játékosok hozzáállásával és az elvégzett munkával. A keretben vannak kisebb sérülések és betegségek, de reményei szerint szombatra mindenki bevethető lesz.
Eppel Márton a héten egészségügyi problémákkal küszködött, több edzést is kihagyott, pénteken azonban már ismét a csapattal készült. Szabó Alex, Tajti Mátyás és Luca Noveli kisebb sérüléssel bajlódik.
A vezetőedzőt az irányítása alatt lejátszott négy mérkőzésről is kérdeztük. Suciu szerint egyelőre korai mérleget vonni, a szombati győzelem viszont mindenképpen pozitív visszajelzés lenne.
Hozzátette, nem foglalkoznak azzal, hogy a Kolozsvári U az előző fordulóban az FCSB ellen játszott.
„Annak, hogy az ellenfeleink korábban a FCSB-vel mérkőztek meg, lehet pozitív és negatív hozadéka is. Egy felsőházba igyekvő csapat esetében nem hiszem, hogy ez bármit is jelentene, egy kisebb együttes viszont egy jó eredmény után extra motivációval érkezhet. Nekünk azonban nem ezzel kell foglalkoznunk, hanem a soron következő ellenfélre kell koncentrálnunk, és a legjobbunkat kell nyújtanunk” – fogalmazott Suciu.
A szakvezető a szurkolók támogatására is számít. Reméli, hogy ezúttal is jó hangulat lesz a stadionban, és a közönség biztatása az előző, FC Voluntari elleni hazai mérkőzéshez hasonlóan sokat segít majd a csapatnak. Egyúttal a sportszerű szurkolás fontosságát is hangsúlyozta.
A játékosok részéről Soufiane Jebari beszélt a várakozásokról. A középpályás hét hónapos kihagyás után tért vissza a pályára, és elmondása szerint már teljesen felépült.
„Nehéz időszakon vagyok túl, hosszú rehabilitációval, de a családom és a barátaim segítségével sikerült átvészelnem. Most már százszázalékos vagyok, és várom, hogy akár már a mérkőzés elejétől pályára küldjön az edzői stáb” – mondta Jebari.
A középpályás hozzátette, a héten igyekeztek feltérképezni az ellenfél gyenge pontjait, a szombati találkozón pedig egyértelműen a három pont megszerzése a céljuk. Bizakodásra adhat okot az is, hogy az előző idényben éppen a Kolozsvári U ellen aratta első győzelmét az FK Csíkszereda.
| 2026. 11. 06. 17:30 | Aradi UTA UTA | Petrolul Ploiești Petrolul | |
| 2026. 11. 06. 20:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Bukaresti Dinamo Dinamo | |
| 2026. 11. 07. 15:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Kolozsvári U Kolozsvári U | |
| 2026. 11. 07. 17:30 | Konstancai Farul Farul | Bukaresti Rapid Rapid | |
| 2026. 11. 07. 20:30 | FCSB FCSB | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | |
| 2026. 11. 08. 16:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FC Voluntari Voluntari | |
| 2026. 11. 08. 19:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Universitatea Craiova U Craiova | |
| 2026. 11. 09. 20:00 | FC Botoșani Botoșani | Galaci Oțelul Oțelul |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 14 | 10 | 3 | 1 | 31-9 | 33 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 14 | 10 | 2 | 2 | 34-10 | 32 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 14 | 9 | 3 | 2 | 23-13 | 30 |
4 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 14 | 8 | 1 | 5 | 26-20 | 25 |
5 | Petrolul Ploiești Petrolul | 14 | 7 | 3 | 4 | 19-18 | 24 |
6 | Konstancai Farul Farul | 14 | 6 | 5 | 3 | 23-21 | 23 |
7 | FCSB FCSB | 14 | 6 | 3 | 5 | 20-20 | 21 |
8 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 14 | 5 | 4 | 5 | 16-16 | 19 |
9 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 14 | 5 | 3 | 6 | 20-21 | 18 |
10 | Aradi UTA UTA | 14 | 5 | 3 | 6 | 16-19 | 18 |
11 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 14 | 3 | 6 | 5 | 9-19 | 15 |
12 | FC Botoșani Botoșani | 14 | 3 | 5 | 6 | 18-19 | 14 |
13 | Galaci Oțelul Oțelul | 14 | 2 | 6 | 6 | 16-22 | 12 |
14 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 14 | 3 | 3 | 8 | 8-16 | 12 |
15 | FC Voluntari Voluntari | 14 | 2 | 2 | 10 | 14-31 | 8 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 14 | 1 | 2 | 11 | 9-28 | 5 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!