Annak ellenére, hogy klubszinten nem voltak hivatalos mérkőzések, a Vasas Femina játékosai nem unatkoztak, hiszen a különböző korosztályú válogatottak mellett a felnőttek közé is be voltak híva.
Az U17-es válogatott Hollandiában játszott, az Európa-bajnokság elitkörös selejtezőjében, a csapatba hat labdarúgót hívtak be az udvarhelyiektől: Sándor Barbara, Kis Anita, Benő Krisztina, Anamaria Vlădulescu, Mădălina Marinescu és Mitri Rita.
Nem szerepelt fényesen a válogatott, minden mérkőzését elveszítette, és gólt sem tudott szerezni: Hollandiától 2–0-ra, Belgiumtól 6–0-ra, Portugáliától 8–0-ra kapott ki.
– mondta László Béla, a klub elnöke.
A felnőtt válogatott a 2019-es világbajnokság selejtezőjében, kedden gól nélküli döntetlent játszott Moldáviában. Románia negyedik helyen áll a 6-os számú ötcsapatos csoportban, legközelebb június 12-én játszik, Portugáliát fogadja.
A Vasas Feminától négy játékos volt érintett a mérkőzésen. Geréd Erika a cserék közé volt nevezve, de nem kapta meg a lehetőséget, hogy bemutatkozzon Románia csapatában. A hazaiaknál Carolina Țabur sárga lapos eltiltás miatt nem játszott, Nadejda Colesnicenco végigjátszotta a 90 percet, míg Margarita Panova, aki eddig csak kapusként játszott a válogatottban, Románia ellen 55 percet csatárként szerepelt.
„A lányok csütörtökön jönnek haza a válogatottakból, így hosszú idő után akkor lesz ismét együtt a keret.
Az egész csapat nevében gyógyulást kívánok nekik” – folytatta László.
Balázs Viktória, Tóth Györgyi és Szász Brigitta az U16-os válogatottba kapott behívót. A csapat részt vett az olaszországi Franco Galliani tornán, ahol egy mérkőzést megnyert, kettőn pedig vereséget szenvedett.
Vasárnap 13 órakor Borgóprund lesz az ellenfél a sétatéri stadionban. „Nagyon fontos, hogy itthon tartsuk a három pontot. Ha a hazai meccseinken botlunk, nagyon nehéz lesz megszerezni a második helyet.
Át kell alakítanunk a keretet, mivel nem lesz 36 óra a két mérkőzés között, így akik játszanak a Vasas II-ben, vasárnap nem léphetnek pályára” – vezette fel a hét végi mérkőzéseket Székely János, a Vasas Femina edzője.
A Román Kupában csütörtökön délután kap ellenfelet a Vasas Femina. A negyeddöntő sorsolására 14 órakor kezdődik. A tavaly elért eredmények alapján állították össze a kalapokat, a Vasas Femina nem lesz kiemelt.
Az A kalapban a Kolozsvári Olimpia, a Borgóprundi Heniu, a Jászvásári Navobi és az Alexandria–Târgoviște mérkőzés győztese kap helyet, míg a B-ben a Vasas Femina mellett a Piros Security (Arad megye) és a Bukaresti Fair Play.
Ami biztos, hogy a Vasas Femina április 25-én hazai pályán játszik, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
Női labdarúgó 1. Liga
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári Olimpia | 18 | 18 | 0 | 0 | 109–7 | 54 |
| 2. | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | 18 | 12 | 3 | 3 | 64–23 | 39 |
| 3. | Temesvári CFR | 18 | 11 | 1 | 6 | 54–47 | 34 |
| 4. | Universitatea Alexandria | 18 | 6 | 7 | 5 | 37–25 | 25 |
| 5. | Bukaresti Fair Play | 18 | 7 | 3 | 8 | 51–50 | 24 |
| 6. | CSȘ Târgoviște | 18 | 5 | 5 | 8 | 41–52 | 20 |
| 7. | Borgóprundi Heniu | 18 | 5 | 5 | 8 | 25–40 | 20 |
| 8. | Kisbecskereki Fortuna | 18 | 6 | 2 | 10 | 33–67 | 20 |
| 9. | Marosvásárhelyi ASA | 18 | 3 | 3 | 12 | 16–44 | 12 |
| 10. | Real Craiova | 18 | 2 | 1 | 15 | 12–87 | 7 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!