Amint arról beszámoltunk, a Sepsi OSK együttese a téli szünet utáni első bajnokiján 1–0-ra kikapott az FC Botoșani-tól. A két csapat 14. egymás elleni mérkőzésén két háromszéki siker és öt döntetlen mellett a hetedik moldvai győzelmet jegyezték, a mostani csatavesztéssel Cristiano Bergodi együttese ismét lépéshátrányba került a felsőházi rájátszásért folytatott harcban.
Bár még nyolc forduló hátra van az alapszakaszból, a Sepsi OSK-nál segédedzőként tevékenykedő Ilyés Róbert úgy véli, nincs már esélyük bekerülni a legjobb hat közé.
Jó meccsünk volt, a futballt viszont gólra játsszák. A befejezéseknél nem voltunk elég élesek, ha Golofca lehetőségénél sikerült volna egyenlíteni, talán nyerhettünk volna is. Nem tudunk mit felróni a fiúknak, ezen az estén nem állt mellettünk a szerencse” – összegzett a mérkőzés után a korábbi kiváló középpályás.
Bogdan Mitrea, az OSK kapitánya nem osztotta teljes egészében a másodedző véleményét, a rutinos védő szerint nagyon nehéz lesz behozni a hátrányt, ugyanakkor nem is lehetetlen a küldetés.
Mitrea egyenesen szántóföldnek nevezte a botosányi pályát, és kiemelte, hogy legközelebb az Universitatea Craiova ellen minőségi gyepszőnyegen fognak játszani.
A Sepsi OSK a 23. forduló nyitómeccsén, pénteken 20 órától fogadja a kupagyőztes oltyán alakulatot.
Időközben lejátszották a 22. kör utolsó találkozóját is, amelynek eredménye nem kedvezett a Sepsinek. A Farul egy tökéletes első félidő után úgy tűnt, kiütéses hazai győzelmet arat az FC U Craiova ellenében. A vendégek kevéssel a szünet után szépítettek, majd a végén az egyenlítéshez is közel kerültek, de végül 3–2 arányban alulmaradtak. A tabellán hatodik konstancai alakulat előnye immár kilenc pont a tizedik helyezett OSK előtt.
| 2022. 01. 21. 20:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-1 |
| 2022. 01. 22. 14:30 | Chindia Târgoviște Chindia | FC Voluntari Voluntari | 0-0 |
| 2022. 01. 22. 20:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Bukaresti Rapid Rapid | 1-0 |
| 2022. 01. 23. 14:30 | CS Mioveni Mioveni | Academica Clinceni Clinceni | 3-1 |
| 2022. 01. 23. 17:00 | Aradi UTA UTA | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 0-1 |
| 2022. 01. 23. 20:00 | FCSB FCSB | Kolozsvári CFR CFR | 3-3 |
| 2022. 01. 24. 17:30 | FC Botoșani Botoșani | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-0 |
| 2022. 01. 24. 20:00 | Konstancai Farul Farul | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 3-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 22 | 19 | 1 | 2 | 35-11 | 58 |
2 | FCSB FCSB | 22 | 14 | 6 | 2 | 41-20 | 48 |
3 | FC Voluntari Voluntari | 22 | 11 | 5 | 6 | 25-20 | 38 |
4 | FC Botoșani Botoșani | 22 | 9 | 10 | 3 | 22-19 | 37 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 22 | 10 | 5 | 7 | 37-23 | 35 |
6 | Konstancai Farul Farul | 22 | 10 | 5 | 7 | 26-15 | 35 |
7 | Bukaresti Rapid Rapid | 22 | 8 | 8 | 6 | 26-22 | 32 |
8 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 22 | 9 | 4 | 9 | 21-19 | 31 |
9 | Aradi UTA UTA | 22 | 6 | 9 | 7 | 17-16 | 27 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 22 | 5 | 11 | 6 | 21-19 | 26 |
11 | CS Mioveni Mioveni | 22 | 6 | 6 | 10 | 16-28 | 24 |
12 | Chindia Târgoviște Chindia | 22 | 5 | 8 | 9 | 13-17 | 23 |
13 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 22 | 6 | 5 | 11 | 18-25 | 23 |
14 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 22 | 4 | 7 | 11 | 17-24 | 19 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 22 | 3 | 3 | 16 | 16-45 | 12 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 22 | 2 | 5 | 15 | 16-44 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!