Bőven fagypont alatti hőmérséklet, nehézkes játékfelület és kemény rivális várt a Sepsi OSK-ra a háromszéki labdarúgócsapat idei első tétmérkőzésén.
Cristiano Bergodi együttese az FC Botoșani pályáján próbált versenyben maradni a felsőházi rájátszásért, a székelyföldi csapatot egy kisebb, de annál lelkesebb szurkolócsoport is elkísérte Moldvába.
Az igencsak télies körülmények között a csapatok nem meglepő, hogy kissé nehezen melegedtek bele a játékba. A mérkőzés első felében nem volt túl magas az iram, gólszerzési lehetőségből is viszonylag keveset jegyezhettünk fel.
Elsőként Aganovic próbálkozott, majd Tincu nagy hibája után Niczulynak kellett mentenie Roman erőtlen kísérletlénél. Egy ellentámadáson Eder González vezette a labdát a Botoșani védelmére, remekül vette észre a jobb szélen robogó Aganovicot, aki csak kevéssel tévesztette el a célt.
Aztán a 41. percben a házigazdák mondhatni a semmiből szerezték meg a vezetést.
Mailat jó ütemű emelt passzát Enriko Papa vette át a Sepsi tizenhatosában, és az albán középpályásnak sikerült megtalálni a rést Niczuly lábai között: a labda szerencsétlenül pörgött a gólvonal mögé.
A második játékrész egyértelműen az OSK fölényéről szólt, Golofca lábában többször is ott volt az egyenlítés lehetősége, de a suceavai szélső sehogy sem tudott betalálni korábbai csapata kapujába. Igaz, a Botoșani-nak is eldönthette volna a dolgot Mailat, illetve Florescu révén, utóbbi a kapufát találta el ziccerben.
A végén beköltözött az ellenfél térfelére a zöld szerelésben játszó háromszéki együttes, de hiába a nyomasztó fölény, a moldvaiak megőrizték az egygólos előnyt. A hosszabbításban Mitrea jól elvégzett szabadrúgását tornázta ki Mario Contra.
A játék képe alapján a Sepsi OSK legalább egy döntetlent megérdemelt volna a hétfői bajnokin, győzelmével a Botoșani megerősítette playoff-helyét, míg Niczulyék újból eltávolodtak a felsőházi rájátszástól.
| 2022. 01. 21. 20:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-1 |
| 2022. 01. 22. 14:30 | Chindia Târgoviște Chindia | FC Voluntari Voluntari | 0-0 |
| 2022. 01. 22. 20:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Bukaresti Rapid Rapid | 1-0 |
| 2022. 01. 23. 14:30 | CS Mioveni Mioveni | Academica Clinceni Clinceni | 3-1 |
| 2022. 01. 23. 17:00 | Aradi UTA UTA | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 0-1 |
| 2022. 01. 23. 20:00 | FCSB FCSB | Kolozsvári CFR CFR | 3-3 |
| 2022. 01. 24. 17:30 | FC Botoșani Botoșani | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-0 |
| 2022. 01. 24. 20:00 | Konstancai Farul Farul | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 3-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 22 | 19 | 1 | 2 | 35-11 | 58 |
2 | FCSB FCSB | 22 | 14 | 6 | 2 | 41-20 | 48 |
3 | FC Voluntari Voluntari | 22 | 11 | 5 | 6 | 25-20 | 38 |
4 | FC Botoșani Botoșani | 22 | 9 | 10 | 3 | 22-19 | 37 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 22 | 10 | 5 | 7 | 37-23 | 35 |
6 | Konstancai Farul Farul | 22 | 10 | 5 | 7 | 26-15 | 35 |
7 | Bukaresti Rapid Rapid | 22 | 8 | 8 | 6 | 26-22 | 32 |
8 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 22 | 9 | 4 | 9 | 21-19 | 31 |
9 | Aradi UTA UTA | 22 | 6 | 9 | 7 | 17-16 | 27 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 22 | 5 | 11 | 6 | 21-19 | 26 |
11 | CS Mioveni Mioveni | 22 | 6 | 6 | 10 | 16-28 | 24 |
12 | Chindia Târgoviște Chindia | 22 | 5 | 8 | 9 | 13-17 | 23 |
13 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 22 | 6 | 5 | 11 | 18-25 | 23 |
14 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 22 | 4 | 7 | 11 | 17-24 | 19 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 22 | 3 | 3 | 16 | 16-45 | 12 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 22 | 2 | 5 | 15 | 16-44 | 11 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!