Remek ritmusú összecsapáson a Sepsi OSK 1–1-re zárt az FCSB ellen a labdarúgó 1. Liga hatodik játéknapjának zárómeccsén. A hétfő esti végső sípszót követően a háromszékiek másodedzője értékelt.
„Kiegyenlített meccs volt, mindkét csapat nyíltan, a győzelemért játszott. Sajnos 1–1-nél nem tudtuk kihasználni a büntetőt, de összességében elégedettek lehetünk a játékkal” – nyilatkozta a korábbi kiváló középpályás.
Ilyés szerint a játék képe bizakodásra ad okot, és sokat jelent a megszerzett pont, figyelembe véve, hogy nehéz helyzetben vágtak neki a mérkőzésnek.
A tréner úgy véli, legnagyobb problémájuk még mindig az, hogy az új játékosok még nem illeszkedtek be teljesen, ugyanakkor a keret néhány tagja sérüléssel bajlódik. A szakember reméli, újból össze tudják rakni a csapatot és hamarosan rátalálnak a tavalyi formára, bár elismerte, hogy egyelőre szenvednek a játékkapcsolatok terén.
Ilyés Róbert hozzátette, a vezetőség azon dolgozik, hogy a transzferidőszak hajrájában egy-két új játékossal még megerősítsék a keretet.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!